Némelyek saját lábon állnak, némelyek szabadlábon, némelyek meg más lábát csókolgatva, talpát nyalogatva vitézkednek.
A sajátlábat már megszoktuk, a fogalmat Tiborczné (született Orbán Rasi) bevezette a magyar anekdotakincsbe, tulajdonképpen jót röhögtünk rajta.
Tán Pottyondi Ede irigykedett kicsit, hogy ő ilyen jó poént nem tud kitalálni, de egyébként a mindig alkalmazkodó magyar kispolgár csak zárt ajtók mögött és halkan röhögött.
A beszariság nemzeti sajátosságunk, jóllehet indokolt - ebben az országban soha nem lehet tudni, hogy hirtelen miért romlik a munkád minősége, vagy miért tisztel meg látogatásával a NAV.
Viszont azért az nóvum, hogy főbenjáró bűnök elkövetöit a legelső (na jó, második...) állami főméltóság szabadítja a társadalomra.
Nem azért, de sokan vádolnak mostanában azzal, hogy a muszkavezetésen kívül gyanúsan sokat járok kínai kifőzdékbe (az illatos csirke-zöldéges tészta kombót bátran merem ajánlani mindenkinek, hogy az édes-savanyú levesről, mint kiemelkedő kulináris élményről már szó se essék...) is.
Hát, hogy ne okozzak csalódást senkinek, megírnám, hogy az általuk elkövetett bűncselkményekért Butaházyt és társait Sanghajban egy stadionban nyilvánosan végeznék ki.
Itt meg Kegyelmes Asszony, a Nemzeti Katika, a nemzetvezető balkeze, mellyel arab országokban nehéz lehet boldogulni, személyesen nyitotta ki a cella-ajtót, rászabadítva a társadalomra egy virtigli kis terrorista sejtet.
Ez a sejt a futball-labdás robbantásokn kívül azt is sejteti, hogy nem is olyan kicsi és adott esetben készen áll az ország vezetésének nyűgeit a hátára venni, mint Szálasi 44-ben...
Schadl kicsit más tészta, Kínában ugyan őt is kivégeznék, de Moszkvában valószínűleg csak kiesne a tizenkettedik emeleti ablakból, mikor azt figyeli éppen, miként vezetik el Völlnert nehéz vasban a Lubjankára az arra hivatott szervek.
Szegénynek most saját villájában, házi őrizetben kell majszolni a kegyveszettek keserű kenyerét, várni, hogy a hosszú eljárás enyhítő körülménnyé érjen, számolgatni azt, hogy mennyi marad itt-ott, ha mindenét el is veszik.

Mindig korrupt ország voltunk, de valahogy ideológia-semlegesen - most meg - a marxi jogértelmezéssel adekvát módon - az a bűnöző, akit az aktuális hatalom annak tart.
Gyurit már csak egy apró lépés választja el attól, hogy ugyanúgy a vízhajtású motor ünnepelt feltalálója legyen. mint ahogy Rogán Tonya a számítástechnika megújítója lett, így legalizálva jövedelmét.
Persze a jog mindig az uralmon levők érdekeit szolgálja.
Ez esetben sincs másként, Katikának joga van kegyelmet adni, hát ad, ha ezt kapja parancsba.

Ő így hízlalja a Fidesz választói tömegbázisát - mindenki a maga eszközeivel, ugye.
Ami meghökkentő, hogy a társadalom ezt mindenféle reakció nélkül tűri, a kisember legalizálva látja saját disznóságait, a náci az ideológiáját, a hatalom a helyzetétékelését: ezek olyan hülyék, hogy holnap ismét bevezetjük az első éjszaka jogát!
Maca, ne csodálkozz, ha megáll melletted egy sötétített üvegű kormányzati kocsi és beránt téged Berija reinkarnációja - miért olyan formás a segged, ugye...
Mi lesz ebből? Ki tudja, a skála a Nemzetvezető mogött porzó vakolattól a banán-köztársaságig tejed, de az biztos, hogy ha egyszer errefelé balhé lesz, hát a második vonal úgy fog a Körúton lógni, mint a szaloncukor a karácsonyfán.
Akkor majd eltöprenghetünk, hogy ha annak idején némi ellenállást tanúsítunk talán elkerülhettük volna az ország feladarabolását és azt, hogy a magyar nép hasonlatossá váljék a longobárdokhoz.
Már eltnés-ügyileg, ugye...
:O)))