Glonczi László: Ez egy hosszú menet vége. A költöztetésben érintett első 15 családnál az Egyenlő Bánásmód Hatóság megállapította a Nyíregyházi Önkormányzat jogsértését. Utasította, hogy a diszkriminációs folyamatot fejezze be, és a pályázatnak megfelelően hajtson végre egy integrációs folyamatot. (Ez a hatóság egy országos hatáskörű államigazgatási szerv volt, fontos bázisa az alkotmányos alapjogok védelmének. Nemcsak az egyenlő bánásmód megsértése esetén lehetett fordulni feléjük, hanem ők maguk is kezdeményezői voltak annak, hogy az egyenlő bánásmód szempontjai érvényesüljenek a közpolitikai folyamatokban. Az Orbán-kormány azonban ezt az alapjogi bástyát is lerombolta: 2021. január 1-től az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába olvasztotta, ahol főigazgatóságként működik – a szerk.) A határozatot megfellebbezte az önkormányzat, és a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül is helyezte, és megállapította, hogy nem történt jogsértés. Mi, a Hátrányos Helyzetű Családok Egyesülete új ügyet indítottunk, mert akkorra már látható volt ennek a városrehabilitációs programnak milyen súlyos, emberi jogokat sértő hatásai vannak. (A jogi képvieletet a Rosa Parks Alapítvány jogsegélyszolgálata biztosítja, az ügyben Kegye Adál ügyvéd jár el. Érdekes csavar a törénetben, hogy a Rosa Parks Alapítvány, az Európai Roma Jogok Központjával közösen egy uniós finanszírozású program keretében tud ingyenes jogsegélyt adni olyan civilszervezeteknek, mint amilyen például Glonczi László egyesülete. Vagyis: az uniós pénzekkel való visszaéléseket, jogsértéseket, egy uniós finanszírozású jogi projekt keretében lehet jogilag vizsgálni – a szerk.)

Két panaszt is benyújtottunk, az egyiket aa nemzetiségi ombudsman-helyetteshez a telepfelszámolást kísérő kilakoltatások miatt. Ezt követően külön fordultunk az akkor már főigazgatósággá alakított Egyenlő Bánásmód Hatósághoz az egyre súlyosabb lakhatási és oktatási szegregáció miatt. Az első panaszunkat megszüntette a Kozma Ákos vezette hivatal, a második panaszunkat pedig tárgyalás és helyszínbejárás nélkül elutasították el. A Főigazgatóság azt képviselte, hogy a felszámolt Keleti lakótelepről nem mindenki került a Huszár telepre, és azt a cinikus mondatot is megfogalmazták, hogy a Huszár-telepről könnyebb kiörni a mélyszegénységből, hiszen jobbak a körülmények, mint a Keleti lakótelepen voltak. Mondták mindezt úgy, hogy a Főigazgatóság emberei soha nem járt a telepen. A legutóbbi tárgyaláson a bíróságon újra elmondtam, hogy az érintett 15 családnál nem változott semmi, ugyanúgy gettóban laknak, ráadásul időközben újabb 60 család került át ide a felszámolt Keleti lakótelepről. Magyarul, egyértelműen nőtt a szegregátum létszáma, s ezáltal az oktatási szegregáció is súlyosbodott. Hiszen az átköltözött családok gyerekei korábban a városi, integrált iskolákba jártak, most viszont a telepi cigány iskolába, a Sójába. Az én meglátásom szerint a legjobb döntés az lenne, ha a bíróság a hatályon kívül helyezést megváltoztatná, és kötelezné az Alapvető Jogok Hivatalának Egyenlő Bánásmód Főigazgatóságát, hogy az ügyet újra vizsgálja meg. Hozzá kell tennem, hogy közérdekű adatigénylésekből tudom, hogy erre a városrehabilitációnak nevezett programra végül nem fordítottak uniós pénzeket. Az uniós pénzt tehát megvonták az Európai Bizottság döntése alapján. De a Főigazgatóság ezt sem vette figyelembe. Konkrétan tagadták a bíróságon az uniós szankciót, lényegében tudomást sem vettek az Európai Bizottság döntéséről, amikor a panaszunkat elutasították. Mi ezért a temérdek jogsértésért kértünk bírósági felülvizsgálatot a törvényszéktől. Azt, hogy a Főigazgatóság milyen munkát végzett, jól mutatja az is, hogy a bíróság kénytelen volt tárgyalást tartani, pedig ilyen ügyekben nem szoktak, hiszen ennek a vizsgálatnak a lefolytatása a hivatal feladata lenne. Jellemző az is, hogy az önkormányzatot ugyanaz az ügyvéd képviseli, aki anno, a huszár telepi szegregált iskolát védte az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által kezdeményezett perben.

Nemrégiben volt egy nemzetközi tanácskozás, amelyen a közép- és kelet-európai régiót képviselő civil szervezetek szakértői vettek részt. Éppen a nyíregyházi városrehabilitációhoz hasonló projektekről esett szó ezen a megbeszélésen. Ezekben a tagállamokban a civilek már régóta próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy a fejlesztési pénzek gyakran olyan projektekbe folynak, amelyek aztán sértik a társadalom hátrányos helyzetű tagjainak emberi jogait. A fő gond az, hogy ezekről a jogsértésekről tudomást szerez a Bizottság, mégsem történik semmi.

Ürmös Andor: Minden olyan jogsértésre igyekszünk az uniós hatóságok figyelmét ráirányítani, ami diszkriminatív. Ez érinthet fogyatékossággal élőket, menekülteket, romákat. Ezen a tanácskozáson cseh, bolgár, görög és román civilek vettek részt, akik példákat is hoztak a saját országukból. Elmondták például, hogy a fogyatékossággal élőket hogyan zárják különféle intézményekbe. A görögök bemutatták azokat a börtönöket, amelyeket a menekülteknek építettek uniós pénzből, amiket hivatalosan ugyan befogadó állomásoknak hívnak, de gyakorlatilag valóban börtönként működnek. Megismertünk olyan projekteket is Romániából és Csehországból, amelyek csak erősítik a romák társadalmon belüli szegregációját. Ezeket az ügyeknek ugyanaz a gyökerük. Ugyanarról a jogsértésről van szó. A diszkriminatív folyamatokat pedig EU-s projektek erősítik. Szerte Európában nagyon sok célcsoport ellen zajlanak ilyen diszkriminatív folyamatok. A tanácskozáson arra kerestük a választ, hogy miért engedi ezt a Bizottság, hogyan lehet ez ellen küzdeni.

Mire jutottak a civil szakértők? Ezt azért kérdem, mert amúgy a Bizottságnak erre van eszköze. Ott vannak azok a célok, indikátorok, amelyek teljesítését vállalni kell ahhoz, hogy egy-egy projekt sikerrel pályázzon. Ha nem teljesülnek ezek a célok, vissza kell venni a pénzt.

Ürmös Andor: Valóban, lehetne emelni az ellenőrzés színvonalát. Az első workshopon bemutattuk a példákat, hogy lássuk, mi történik egyáltalán az uniós forrásokkal. A következő, novemberi workshopon tervezzük átbeszélni, hogy a tagállamok egyenlő bánásmód hatóságai és az ombudsmanok hogyan járnak el ilyen helyzetekben. Az már most látszik, hasonlóan ahhoz, mint amit Glonczi László az imént mondott, hogy az egyenlő bánásmód hatóságokat nem vonják be ezekbe a folyamatokba. Amikor egy fogyatékosügyi szervezet panaszt nyújt be a Bizottságnak, akkor a Bizottság saját hatáskörben eldönti, hogy az diszkrimináció-e vagy sem. Ahelyett, hogy megkérdezné az adott ország egyenlő bánásmód hatóságát vagy az illetékes ombudsmant.

A Bizottságnak van arra jogi lehetősége, hogy egy tagállami ombudsmant ilyen esetben felszólítsa az adott eset kivizsgálására?

Ürmös Andor: Van, és épp ez a lényeg. A probléma az, hogy az irányítóhatóságoknál, ahol zömmel pénzüggyel foglalkozó emberek ülnek, olyan döntéseket hoznak az ilyen panaszok esetében, amelyekhez nincs kompetenciájuk. Honnan is tudnák? Ők nem diszkriminációval foglalkozó jogászok.

Glonczi László: Megjegyzem, és ezt elmondtam a bíróságon is, amíg a nemzetiségi ombudsmanhelyettes, Szalayné Sándor Erzsébet hivatalát a Fidesz nem alakította át, addig ő eljött Nyíregyházára, hogy személyesen győződjön meg a kialakult helyzetről. Szalayné Sándor Erzsébet sok nyíregyházi család ügyét vizsgálta. (Az ombudsman-helyettes az első panasz – amely a kilakoltatásokra vonatkozott – kapcsán lelkiismeretesen vizsgálódott, és tényeket tárt fel. Majd Kozma Ákos hivatala úgy döntött, ezt az ügyet lezárja: lényegében elvette a nemzetiségi ombudsman-helyettestől. Így a második panaszról folyt csak hivatalos eljárás a Főigazgatóságon, de az úgy, hogy a Szalayné Sándor Erzsébet által ugyanebben az ügyben feltárt tényeket nem vették figyelembe – a szerk.) Kértem a bíróságot és az Egyenlő Bánásmód Főigazgatóságot, hogy ne a politikát szolgálják ki! Tegyenek egy napos látogatást Nyíregyházán, s személyesen győződjenek meg arról, amiről mi a per során épp az ellenkezőjét állítjuk annak, mint az elsőfokú bíróság. Mert ez a valóság. Ezek az emberek egy cigánytelepről egy másik cigánytelepre kerültek, sőt, mivel a gyerekeik a Huszár-telepen szegregált iskolába kényszerültek, a helyzetük még romlott is a városrehabilitációs projekt lezárultával.

Ürmös Andor: Az a baj, hogy nincsenek ezekben az ügyekben protokollok. Hasraütésszerűen döntenek arról, hogy a nagylétszámú fogyatékos intézmények építése diszkriminatív-e vagy sem. Miközben az ENSZ világosan deklarálja a vonatkozó egyezményben, hogy a nagy létszámú intézményeket le kell bontani, a közösségi alapú szolgáltatásokat pedig előtérbe helyezni.

És hogyan tovább?

Ürmös Andor: Azon fogunk dolgozni, hogy kitaláljuk, hogyan lehetne kötelezni a hatóságokat és az ombudsmani hivatalokat, hogy mondjanak véleményt a diszkriminatív folyamatokról. Magyarországon ugyan átpolitizált az Egyenlő Bánásmód Hatóság, de más országokban ez nincs így. Nagyon érdekes, hogy Lengyelországban például, ahol egy olyan populista kormány van hatalmon, amely számos, a jogállamiságot sértő intézkedést hozott, komoly, jó minőségű ombudsmani hivatal működik. Ez paradox helyzet, mert van egy sok tekintetben jogtipró kormány, amelynek a kiváló ombudsmani hivatalában emberijogi szempontból vizsgálják az uniós pénzek fölhasználását. Csehországban is jól működik az ombudsmani hivatal. Ha egy, a nyíregyházihoz hasonló üggyel valaki megkeresné őket, akkor bizonyosan megállapítanák a diszkriminációt. A probléma az, hogy a Bizottság saját hatáskörben dönt a diszkriminációról, ami elfogadhatatlan. Nem értjük, hogy ez hogyan történhet meg. Ennek próbálunk elébe menni úgy, hogy kötelező legyen ezeket a hatóságokat bevonni ezekbe a folyamatokba. Szeretnénk elérni, hogy anélkül ne is hozhasson a Bizottság ilyen ügyekben döntést. Sajnos Magyarországon a helyzet merőben más, mint a többi tagállamban. Egy ilyen ügyben valószínűleg hiába vonnánk be az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, az várhatóan kibújna az érdemi döntés alól. De ennek ellenére, a folyamatnak így kellene kinéznie az egész EU-ban. Az egy fontos tapasztalat, hogy a pénzek felhasználásáról szóló útmutatók és a Bizottság által kiadott kézikönyvek semmit nem használnak. Egyedül az használ, ha egy jogi kompetenciával bíró ember kimondja valamiről, hogy az diszkrimináció. Akkor a Bizottságnak minden joga megvan ahhoz, hogy – hasonlóan Nyíregyházához – azonnal visszavonja a támogatást. Természetesen szeretnénk megoldásokat is bemutatni a jövőben, azaz olyan jogi és közpolitikai eszközöket, amelyeket az Európai Bizottság és a tagállamok is használhatnak hasonló problémák megelőzése érdekében.

Érdekes, hogy a nyíregyházi esetben a Bizottság lépett.

Ürmös Andor: Fontos kiemelnem, amit Glonczi László mond, vagyis hogy ő nagyon sokat dolgozott azon, hogy megtudja, mi a valós helyzet, mi történt a pénzzel. Ki meri azt kimondani a magyar hatóságok közül, hogy a nyíregyházi városrehabilitáció nem uniós finanszírozású projekt? László a közérdekű adatigényléseire a Magyar Államkincstártól, a Belügyminisztériumtól meg más szervektől olyan válaszokat kapott, amelyekből az olvasható ki, hogy született egy olyan határozat, hogy erre a városrehabilitációra nincs EU-s támogatás, annak ellenére, hogy egy uniós program keretében indult el az egész, s nem az, hogy az unió visszavonta a támogatást, holott ez utóbbi történt. Ez azért nagyon fontos, mert mutatja, hogy politikailag ezt vállalhatatlannak tartja a magyar kormány.

Glonczi László: Olyannyira vállalhatatlan, hogy még az EU-s finanszírozású projekteknél kötelező EU-s információs táblák is eltűntek. Holott kihelyezték őket, áprilisban még kint voltak. Másfél hónap múlva azonban eltűntek. Vagyis egyértelműen megállapítható, hogy ezt az 1,72 milliárdot az EU megvonta. a megelőlegezett pénzt a magyar állam már nem tudja visszaigényelni. A magyar adózók pénzéből csináltak tehát egy jó nagy cigánytelepet.

Ürmös Andor: A László által feltárt ügy kiváló alap arra, hogy akár Romániában, akár Szlovákiában meg lehessen uniós projekteket állítani. Mert van már jogi precedens. Ha kimondjuk a diszkriminációt, akkor meg lehet vonni a támogatást. Ezen dolgozunk.

EZEK A TÁBLÁK TŰNTEK EL

Hogyan született meg az önök kezdeményezése?

Ürmös Andor: A menekültekkel, a fogyatékossággal élőkkel és a romák ügyével foglalkozó szervezetek szeparáltan dolgoztak az elmúlt tíz évben. De ugyanazt mondják, vagyis azt, hogy az uniós projektek gyakran szembe mennek az EU Alapjogi Chartájával, és erősítik a hátrányos helyzetű csoportok további marginalizálódását. Egymástól függetlenül tárták fel, hogy uniós forrásokból támogatják a menedékkérők fogva tartását, a fogyatékkal élők elszigetelését és intézményi bántalmazását, valamint a roma közösségek elkülönítését a többségi társadalomtól. Ugyanazt a problémát fogalmazzák meg, de igazából soha nem dolgoztak együtt. Mi most azt találtuk ki, hogy dolgozzunk együtt, csináljunk egy olyan koalíciót, amely ugyanarról a problémáról szól, amit a Bizottság és más uniós intézmények elé is tár. A probléma pedig, a diszkrimináció, az Alapjogi Charta alapján számon is kérhető. A nyíregyházi esetben is ez volt a fő motívum. A Bizottság kimondta, hogy a városrehabilitációs projekt az Alapjogi Chartát sérti, és ha ez fennáll, akkor abban a pillanatban vissza lehet vonni a támogatást. Szeretnénk elérni, hasonlóan a nyíregyházi ügyhöz, hogy amikor Bulgáriában például fogyatékossággal élő gyerekeket intézményekbe zártak, akkor állapítsák meg, hogy az sérti az Alapjogi Chartát. Vagyis vissza lehetne vonni az EU-s támogatást. Egy ilyen koalíció működik most, és együtt tudunk küzdeni az ellen, hogy az európai adófizetők pénzét törvénytelenül használják fel.

(Ahogy Ürmös is bemutatja: "a tanácskozáson cseh, bolgár, görög és román civilek vettek részt, akik példákat is hoztak a saját országukból.", azaz nem egyedi, nem "magyar jellegű" a probléma - azzal az illázióval le kell szàmolni, hogy az Unió majd "rendbeteszi"; nem teszi még a centrum-orszűgokban sem. Harcolni persze kell, de a változást magunknak kell kikivnumk. Talán nem is csak civil, jogvédő eszközökkel - Balmix szerk.)