Apám volt a legműveltebb, legintelligensebb ember, akit ismertem. A második a bátyám. A harmadikat és a többit nem számolom. A nagyapám az katonatiszt volt, mert ugyan a család nagyon nem akarta volna, de ő csakazértis katonatiszt akart lenni, de előbb engedelmes gyerekként elvégezte a jogi egyetemet. Anyám volt a leghűvösebb ember, akit ismertem, akkor is egyetemre járt, amikor születtem és még akkor is – már egy másikra –, amikor iskolás lettem. Az ő szüleit nem ismertem, de tudom, hogy nagyapám úgy jött feleséghez Szlovéniából, hogy egy hangot nem tudott magyarul, aztán egy év múlva már magyarul tette le a mozdonyvezetői vizsgát. Szóval igen jóeszű felmenőktől származom, akik mind tettek valamit ezért az országért. Akkoriban, az ötvenes-hatvanas években ez nem holmi szólam volt. És ezek az okos emberek mind elhitték, hogy amit tesznek, azt a maguk megélhetésén túl, sőt néha azt háttérbe szorítva, az országért, a jövőért teszik.
Komcsik
- Részletek
Miközben ezek az emberek éltek, volt egy háború. Világ. Utána meg romok. Apám hazajött az amerikai fogságból, és pár héttel azután, hogy a nagyapámat kirúgták a seregből, ő is leszerelt. Anyám letudta a csoportos erőszakot követő vetélését, és mint munkásszülők gyermeke ösztöndíjasként iratkozhatott be az egyetemre, kapott kollégiumot, tanult, suli után vette a csákányt, lapátot és hordta a sittet. Az apám meg beállt hegesztőnek, jelentkezett az egyetemre, hogy megerősítsék a katonatisztként szerzett gépészmérnöki diplomáját, de mint Horthy-martalócot nem vették fel a 26 éves fiút. Ez a két ember aztán 49-ben találkozott és jól összeházasodtak.
És dolgoztak, tanultak, dolgoztak. A szétrobbantott országot tízmilliomod magukkal szép, élhető, biztonságos országgá építették. Fölnevelték a kölkeiket, igaz, nem volt autójuk, és munka után kézben cipelték haza a közértből a kaját, a gyerekek óvodájáért, sulijáért egy árva buznyákot nem fizettek, persze a tankönyveket azért meg kellett venniük, oké. Abban az országban a 10 millióból 8,5 milliónak jó volt élni, félmilliónak rohadtul szar, egymilliónak valamivel jobb, 2000-nek meg kurvajó. A trükk az volt, hogy ez a 2000 tudta, hogy ők csak ennyien vannak és a 9,5 millió valóban a víznek árja, tudta, mert ők egy szálig ebből a vízből valók voltak. Erősek voltak, gátlástalanok, kegyetlenek. Politikusok. Aztán, mikor nyugdíjba mentek, nyugdíjasok lettek. A kétezerségességükből különösebb törés nélkül váltak kilencésfélmilliósosokká. Na, a java részük. Itt is volt pár rohadt alma, de nem sok, tessenek megnézni Czinege Lajos, Biszku Béla, Grósz Károly nyugdíjas életét, nemigen különbözött a Vasmű nyugdíjas technikusának életétől. Mert az bizony jogállam volt. Meg voltak például erkölcsök, mondjuk ha a gyárban az osztályvezető megejtette valamelyik leányt, akkor a párttitkár lekapta a tíz körméről, és már amennyire lehet egy ilyet rendbetenni, rendbetétette vele a dolgot. Az alkalmatlan gyárigazgatót érdemei elismerése mellett más fontos beosztásba helyezték (aki a háló fölött volt, már akkor se tudott a háló alá esni), aki okos volt, az egyetemre ment, ha lőccsel is kellett elverni ehhez szegényt az esztergagép mellől.
Nem, srácok az a nemzedék nem lopta szét az országot, a hatvanas évek kommunistái nem voltak vérivó szörnyetegek, amit vérinni kellett, azt az ötvenes években már megitták, hanem egy talaját vesztett világban békét, biztonságot és jövőképet nyújtottak az ország lakossága számára. Oké, megkergették a Kőszeg Ferencet meg a szamizdatosokat szépen bevarrták március 15-én egy napra, de a Joli nénihez a ceglédi tanyavilágba kijárt a postás, az orvos, meg a téesz állatorvosa a jószág miatt, ha kellett. A Ki nyer ma című műsor a rádióban, ebédszünetben ment és az ember nem aggódott, hogy szétütik a fejét a kollégái a ládagyárban, ha megkérdezte, na, ki tudja a választ, mert sokan felismerték az Éj királynőjének áriáját az első felvonásból, amit amúgy már akkor se volt életszükséglet tudni és hogy Nagy László vagy Illyés Gyula a nagyobb költő (egy frászt, persze, mert Petőfi), az ha nem is reggel a bögrecsárdában, de hétvégén, a telken érvényes beszédtéma volt.
Hát bizony, ez nem volt ingyért. Azt, hogy nem volt várólista a csípőprotézisre, meg kellett fizetni azzal, hogy 8 éves várólista volt a Wartburgra, azt, hogy ingyen volt az agyműtét mindenkinek, azzal, hogy senkinek se lehetett magánrepülője. Azt, hogy a Sárazsadányban született parasztgyerek egy fillér otthonról hozott pénzt befektetése nélkül válhatott magfizikussá, meg kellett fizetni azzal, hogy munkába állás után ugyanannyit vitt haza, mint a magtár targoncása.
Hogy eladósodott az ország? Hát el. Meséljetek, srácok, most mi van? A kommunisták előtti időszak ideológiájával, társadalmi berendezkedésével most jobb nekünk? Kevesebb az adósság? Több az erkölcs?
És ezt nyugodtan megoszthatod, legfeljebb büdös komcsinak fognak nevezni. Tudod mit? Én ugyan nem szégyenkezem miatta.
