Nyomtatás

A januári szerkesztői podcast egyik fő kérdése az volt, hogy mikor várható az EU-s pénzek „elindulása” Magyarország felé. Akkori adásban Bíró-Nagy András azt mondta, hogy nyárnál előbb nem várható áttörés. Az akkori jóslata nagyon pesszimistán hatott, de ma már ugyanezt mondani inkább a hurráoptimizmus kategóriájába sorolható.

Navracsics Tibor miniszter szerint nyárig lezárulnak a viták az Európai Bizottsággal. Ennek kapcsán arra hívta fel figyelmet Bíró-Nagy András, hogy ez még nem jelenti azt, hogy tényleges kifizetésekre is sor kerül. Valójában összesen három hónap maradt a megállapodásra , mivel a nyári szünet után már kampányüzemmódban vannak az európai pártok, ami ellehetetleníti az érdemi megállapodásokat, kompromisszumokat.

A magyar kormány rutinos a brüsszeli pályán, ezért is kérdéses, hogy miért vesztegetett el az év elején két hónapot. A január és a február ugyanis úgy telt el, hogy nem történt előrelépés a konfliktusos ügyekben. Tudjuk persze, hogy nem transzparens a folyamat. A magyar kormány nem mutatta meg a tárgyalási menetrendjét, nem látszanak a vitás ügyek. Sok tekintetben a jól értesült brüsszeli tudósítók jelentik a referenciapontokat egy olyan kérdésben, amely alapvetően meghatározza a magyar gazdaság jelenét és rövid távú jövőjét.

A beszélgetés kitért arra is, hogy mi lehet az oka ennek a mélyülő konfliktusnak. Az egyik verzió, hogy a magyar kormány nem akar, vagy belpolitikai okok miatt nem tud engedni. Ez azon a hiten is alapulhat, hogy kisebb kompromisszumok is elegendőek lehetnek, nem kell teljes megegyezés ahhoz, hogy jöjjenek a források.

A második verzió szerint valójában van érdekeltség a megegyezésben mindkét fél részéről, de a kormány ügyetlenkedik, és nem megfelelően kezeli ezeket a vitás kérdéseket.

A harmadik lehetőség, hogy már az Európai Bizottság sem akar igazán engedni, és kifejezetten arra játszik, hogy a magyar fél ne tudja könnyedén teljesíteni a kéréseket, illetve a kompromisszum fájdalmas legyen.

Bíró-Nagy András szerint keményedett a hangulat a magyar kormány irányában az Európai Unió szinte minden döntéshozatali szervénél. Ezért inkább a három verzió kombinációja magyarázza a helyzet eszkalálódását.

A kormány külpolitikai kihívásai közül Bíró-Nagy András a NATO-n belüli konfliktus, az amerikai viszony és az EU-val való viszály közül ez utóbbit tartja a legveszélyesebbnek. Ugyanakkor mindezek a problémák a Fidesz támogatottságát egyelőre nem igazán érintették, ami azt mutatja, hogy válság tekintetében ütésálló belpolitikailag a kormány, ami a kormánypártok működése szempontjából mindig visszaigazolást jelent.

Címfotó: Pixabay

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Új Egyenlőség 2023-04-13  ÚJ EGYENLŐSÉG