" A világban van egy táncrend a diplomáciában, ezt a táncot, a pávatáncot, az elutasítót, úgy kell előadni, mintha barátkozni szeretnénk.

Tehát ezek a politika művészetéhez tartozó mozdulatok,  amelyek során , majd a hét javaslatból kettőre-háromra - amit úgyis megcsináltunk már, csak ők nem vették észre - rábólintunk, és a maradék kettőre, amit nem akarunk, azt úgy utasítjuk el, hogy a többségét tulajdonképpen elfogadtuk."
A pávatánc fogalma a magyar politikában egyértelműen Orbán Viktor nevéhez és tevékenységéhez kapcsolódik, általában pejoratív értelemben használjuk, jóllehet ez csak egy technika, mellyel egyszerűbbnek tűnik megoldani a politikai célokat, mint a többség vagy a közvélemény által támogatott javaslatok nyers és közvetlen elutasításával.
Természetesen az eredmény ugyanaz, de az eredményt nem az alkalmazott módszer minősíti, hanem az így elért politikai cél, mely lehet akár pozitív is a politikai közösség szempontjából, annak dacára is, hogy valaki ezt a módszert alkalmazta.


A pávatánc nem Orbán kizárólagos privilégiuma, a világ politikusai által széles körben alkalmazott módszer.
Hogy példát is mellékeljek, ilyen módszerrel éltek a vezető nyugati hatalmak az ukrán helyzettel kapcsolatos minszki megállapodások tárgyalása során - azt kommunikálták, hogy a helyzet tárgyalásos rendezésére törekednek, miközben csak időt akartak nyerni Ukrajna katonai felkészítésére, hogy képes legyen a polgárháború során kikiáltott pszeudo-államok és a Krím visszafoglalására.
De a pávatánc elemeit fedezhetjük fel a svéd-finn NATO csatlakozással kapcsolatos kormányzati álláspontban is, melyhez a törökökben ütőképes partnerre is sikerült szert tennie furfangos Vezérünknek.
A módszer hol sikeres, hol nem annyira, ez a tárgyaló felek reputációjától is függ, egy kis állam közismerten gátlástalan vezetőjétől nehezebben fogadják el igaznak, mint mondjuk Angela Merkeltől, aki mögött jelentős politikai-gazdasági hatalom és óriási személyes tekintély állt - zárójelben jegyzem meg, hogy utóbbi gyors erodálása szomorú látvány - egy élet munkája kerül a kukába és nem a német nép érdekei miatt.

A mai politikai helyzet vizsgálata során természetesen lépten-nyomon beleütközhetünk a közkedvelt tánc elemeibe.
Sajnos, egyre többször abba is, hogy a közös álláspont bármilyen módszerrel történő kialakítása helyett a nyers erő diktál, ami még a pávatánchoz képest is visszalépés a demokratikusnak tartott viszonyokból az imperialista diktátumok korába.
Talán ennek is köszönhető, hogy egyre kevésbé sikeres a mi pocakos pávánk tánca, mostanában éppen azt láthatjuk, hogy díszes farktollait egyenként tépik ki szövetségeseink, és talán csak egy lépésre vagyunk attól, hogy a középkori recept alapján (a főtt pávát ledarálják, fűszerezik majd a darálékból pávát formáznak, melynek fenekébe visszaszurkálják  a gondosan félretett faroktollakat) pávapástétomot készítsenek belőle, de addig számunkra még hosszú és fájdalmas lesz az út...
A pávatánc csak eszköz és módszer, és aki azt gondolja, hogy ez bárminek is oka, erősen téved, a csavarhúzót sem kell szidnunk, ha azzal rontottunk el egy gépet.
De ha nem a pávatánccal van baj, akkor erősen esélyes, hogy magával a pávával van gond.
Ezt felismerni nem nehéz, de jó hazai szokás szerint a magyarázat általában a végletekig lebutított, fekete-fehér kép, mely úgy mutatja be Orbánt, mint ostoba pszichopata diktátort, akinek csak a pénz és a hatalom fontos.
Na jó, ez alapvetően igaz is, de nem korrekt és nem is a teljes kép.


Azt, hogy szeretett miniszterelnökünk mentális kihívásokkal küzd, közhelynek vehetjük.
Hálás népe részben elpoénkodik a grazi elemcseréken, részben a Messiást látja benne, aki a zsebében nem a mogyoróit szorongatja, hanem a bölcsek kövét.
Az alattvalók egy  másik része pedig vadul gyűlöli, és a maga hihetetlen bölcsességében megállapítja, hogy egyetlen szavával sem lehet egyetérteni, egyetlen gondolata sem tükrözheti a valóságot, ez az ember okos sem lehet, legfeljebb ravasz, és szeretett miniszterelnökünk egy tróger.
A legutolsó kivételével több okból nem kellene egyetértenünk ezekkel a sommás megállapításokkal.
Egyrészt ezek visszatükrözik a magyar belpolitika hitéleti jellegét, melynek kialakítása ugyancsak Orbán lelkén szárad, és ha már hit, akkor annak középkori értelmezésén alapul boszorkányégetéssel és az eretnekek kiátkozással egybekötött üldözésével egyenlő.
Ami a szomorú, hogy ez oda-vissza érvényes, itt már régen megszűnt az értelmes véleménycsere, helyette leginkább gyűlölködés és a saját tábor hitébe vetett feltétlen bizalom lépett.

A külpolitikában viszont szinte elengedhetetlen a pávatánc, különösen az Unióban, melynek tökéletlenségét talán saját döntésképtelensége illusztrálja legjobban.
Az alapvető döntésekhez ugyanis teljes konszenzus kell, így aztán a zsarolási potenciál hihetetlenül megnőtt, a döntések elhúzhatók a végtelenségig, ellenben a pénzek, melyeket csatlakozáskor a felzárkózáshoz adnak, nehezen, vagy akár egyáltalán nem tarthatók vissza, még olyan esetekben sem mikor nyilvánvaló azok célidegen felhasználása, a törvényekkel fedett gátlástalan korrupció.
Mostanában vergődik ennek megoldásán a szervezet, de sok sikert ezidáig nemigen tud felmutatni, a hazai tömegtájékoztatás Orbán zsebében van, a választók többségéhez az jut el, amit ő jónak lát tudatni velük.
Néha igen jókat lehet szórakozni azon, ahogy a tagállamok vezetői szenvednek a kis akarnok zsarolgatásaitól, ahogy álmélkodnak azon, mikor a damasztabrosz közepére csinál, és sopánkodnak, hogy ez ellen nem hoztak szankciókat.


Mindezek dacára nem igaz, hogy Orbán csak a saját és családi vagyona gyarapításával van elfoglalva.
Van határozott víziója úgy a magyar társadalomról, mint Európáról.
Hazai pályán egy erős felső-középosztály létrehozása a célja, melynek tagjai az ő kegyéből azok - akik, gazdagságuk pedig "lecsorog" az alsóbb néposztályokhoz, melyek legalját a közmunkának nevezett kényszermunkával kell rábírni arra, hogy részt vegyenek a felső-középosztály zavartalan vagyonosodásának előmozdításában.
Mondjuk, ebben téved, ami lecsorog, azt barna és büdös,,,
A vezér  számára kívánatos társadalmi modell a Horthy-rendszer társadalma, melyben a dzsentri bokája úgy csattogott a hatalmasok előtt, mint a kasztanyetta, a társadalom függelmi láncolatokon keresztül létezett - a mindenható katolikus egyház erkölcsi felügyelete mellett.
Horthy, mint a társadalom felett álló Legfőbb Hadúr remek példa lehetne mai viszonyaink között is, az őt hatalmon tartó központi erőtérrel együtt.
Természetesen a modellt hozzá kell igazítani a kor követelményeihez, és magához Orbánhoz, aki végtelenül pragmatikus, aki még a véres baltát is mellékeli a hősemberképzőre hazaküldött gyilkoshoz, ha ez számára megéri.
A Budai Vár számára hatalmi szimbólum, a faluszéli kétszobás házból, - melyben az egyik szobát konyhának hívták - induló cigánygyerek számára ez maga a mese, melyben ő a király.
Pályaíve  a velejéig rasszista magyar társadalom csodája, melyre sem a Vezér, sem a társadalom nem büszke.
Ő elhallgatja, a társadalom vele rokonszenvező része pedig körömszakadtáig tagadja származását, melyre mindkét fél akár büszke is lehetne, ha ez egy ép erkölcsi érzékű ország lenne.
De nem az.
Viszont némi magyarázatot ad mértéktelen harácsolására - a nagyon szegény környezetből induló emberek közül sokan zabálnak, harácsolnak ha lehetőségük adódik rá, mert őseik generációkon keresztül arra szocializálódtak, hogy akkor kell mindent felfalni, amikor hozzáférnek az ételhez, vagyonhoz, a közösség tulajdonához.
De ettől még van elképzelése a világról.


Külpolitikailag egységes Európára csak akkor lenne szüksége, ha ő lehetne annak első embere, ezért aztán vadul tiltakozik az Európai Egyesült Államok elképzelése ellen, hiszen abban az ő szerepe Magyarország súlyából adódóan meglehetősen marginális lenne.
Így aztán megpróbált az elképzelés ellen a visegrádi négyekkel ellensúlyt képezni, melyben elképzelhető volt, hogy vezető szerepet játszhat, de a történelem közbeszólt.
Ukrajna ügyében kilógott a kivételesen egy irányba húzó szövetségesek sorából, gyakorlatilag kiírta magát a visegrádi együttműködésből.
Felmérte, hogy Magyarország a mai Nyugaton soha nem lesz meghatározó tényező, így kelet felé fordult, partnereket keresett a kínaiakban, indiaiakban akik jóindulatú elnézéssel figyelik mutatványait a nemzetközi politika bolhacirkusz szekciójában.
És igen, Oroszországban, melynek Magyarország, mint a NATO és az Európai Unió tagja igen hasznos szolgálatokat tehet.
Rossz nyelvek szerint az orosz titkosszolgálatok fogják is valamivel, ez  nem lehet nehéz, hiszen a magyar korrupciós piramis csúcsán ő áll, Mészáros Lőrincnek maszkírozva.
Az indítékaitól függetlenül az ukrajnai helyzet értékelésében sokkal közelebb áll a normalitáshoz, mint szövetségesei, bár ezt a pávatánc jól begyakorolt elemeivel iparkodik elfedni.
Bár viselt dolgai miatt egyértelműen börtönre érett, mégis el kell ismerni, hogy nagyon nehéz helyzetben van, mert az ország teljes mértékben az orosz energiahordozók importjának kiszolgáltatottja egy olyan politikai környezetben, melyben az amerikai érdekek primátusa megkérdőjelezhetetlen.
Pontosan tudja, hogy az energiafüggőség politikai zsarolásoknak teheti ki az országot, de sok választása nincs - itt nincs északi-tengeri angol olaj, vagy norvég gáz, nincs más megbízható szállító, az pedig, hogy atomenergia nélkül saját lábán megálljon az ország - illúzió.
Az atomenergiához a fűtőanyagot szintén az oroszok szállítják, a mai helyzetben pedig közömbös, hogy húsz év múlva ki építhetne atomerőművet Magyarországon.
Lehet azzal hülyíteni a népet, hogy a világpiacon olcsóbban vehettük volna a gázt, de az is lehet, ha nincs szerencséje Európának az idei tél elmaradásával, akkor a gatyánk is rámehetett volna a helyzetre, és egy épeszű politikus nem játszadozhat az ellátásbiztonsággal.
Ez a meccs különben sincs még lejátszva, gáz tekintetében Európa most az amerikaiakkal kerül kiszolgáltatott helyzetbe, ez drágább lesz, mint az orosz gáz volt, globális tekintetben pedig növeli a környezetszennyezést.
A BRENT olaj drágább az orosz URAL típusú olajnál, ez hosszabb távon az üzemanyag drágulásához vezethet, a csővezetékes szállításnál olcsóbb és tisztább megoldás ma nem létezik.
Szóval, függetlenül Orbán megítélésétől nagyfokú kényszerhelyzetben vagyunk, melyet nem az oroszok és nem Orbán idézett elő, de ezt kimondani ma szinte eretnekségnek számít. 


Ami a geopolitikai helyzetet illeti, Orbán pávatánca a finn-svéd NATO-csatlakozás kérdésében is indokolt lenne, ha indítékai valósak lennének, de lehet, csak azt akarja kialkudni, hogy szövetségesei hagyják őt békén a saját kis magánbirodalmában, szerető alattvalói körében.
Egyébként meg a NATO keleti nyomulása időzített bomba, ezt sem fogja eltűrni Oroszország, és ha belegondolunk, igaza is lesz.
Hogy most nem lép keményebben, az a jelenlegi helyzetből következik, de ennek egyszer vége lesz és akkor sorra kerülnek a többiek is, mert ez a helyzet olyan, mint amikor a szomszédodba kopaszok költöznek pitbullokkal, te meg - szerencsétlenségedre - cigány vagy négy kisgyerekkel, aki szeretne békében élni.
Orbán ezt is látja, de ez ellen tenni nem tud, meglehet, nem is akar, hiszen ha saját érdekei nem sérülnek, tőle aztán felfordulhat mindenki.
Ha kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot, Putyint is el fogja adni, ha kell áttár a sintó vallásra, és megesküszik Gyurcsány életére, hogy a palagáz a megoldás a világ összes bajára.
Hatalom és pénz - ez a hajtóereje a mi potrohos pávánknak, mindkettőre szüksége van, egyik a másikat feltételezi.
Meg is tesz mindent megszerzésük és megtartásuk érdekében, és el kell ismerni, kiváló hatalomtechnikus.
Természetesen gátlástalan is, célja érdekében bármit megtesz, bárkit felhasznál, nincsenek skrupulusai és nem érdeklik tettei másokra ható következményei.
Bárkit bármikor becsap, módszerek tekintetében sem válogatós, erőszakos és bosszúálló, de ha kell simulékony és hízelgő, kézcsókjairól  Angela Merkel hónalja tudna mesélni.
Nem bízik senkiben, kirakatemberei zöme silány minőségű, de bármelyikük bármit megtesz a kegyeiért, hiszen mindahányan neki köszönhetik pozíciójukat. 
Jellemző az országgyűlési képviselők kiválasztása előtt folytatott felcsúti casting, neki nem kellenek partnerek, neki végrehajtók kellenek, hajdani harcostársainak zöme már a levesben lelhető, utódaik legjobban teszik, ha reggelente megkérdik tőle: Hogy vagyok Miniszterelnök Úr?
Még a legerősebbnek tűnő Kövér is tudja a helyét, a többi egytől-egyig cseléd.


Hogy ez a helyzet kialakulhasson, természetesen megfelelő ellenzék is kellett.
Önkiszolgáló, saját ellenzéke egy részéről is ő gondoskodik, ha kell, gombamódra szaporodó pártok gründolásával, ha kell, akkor a meglevő ellenzéki szervezetek belső megosztásával, pénz nem számít alapon.
Ellenfelei alulmaradnak lényeglátásban, doktrinerek egy velejéig pragmatikus despotácska elleni harcban, észre sem veszik, mikor kicsavarja kezükből a fegyvert, csak később, mikor éppen elszánnák magukat a harcra jönnek rá, hogy semmijük sincs, amivel harcolhatnának.
Mára sok eredménytelen szerencsétlenkedésükkel elveszítették az emberek bizalmát.
Orbán évekkel ezelőtt megígérte, hogy felszámolja a baloldalt, és szomorúan lehet megállapítanunk, hogy ez többé-kevésbé sikerült is neki.
A legjobb példa megint csak az ukrán helyzet, a konfliktus első napján ellopta az egyetlen, baloldal számára vállalható álláspontot, ő lett a béke pufók angyalkája, aki megvédi népét a háború borzalmaitól.
Természetét ismerve ez kész röhej, de a nép beszopja, mert ezt akarja hallani.
Így aztán az ellenzék beleszorult egy háborúpárti szerepbe, és hiába magyarázkodik igazságos békéről, a népet ez nem érdekli - ne legyen háború és pont.
Az ellenzéki kommunikáció csapnivaló, ez nem is csoda, hiszen míg Orbán felismerte a kommunikáció jelentőségét, addig ellenfelei elvesztették az összes médiumot, mellyel el lehetne érni potenciális választóikat.
Kiábrándító a helyzet.

A hasban deltás páva beírta magát a magyar történelembe.
Ő az első magyar maffiózó, aki lenyúlta és kifosztotta az államot, de félek, nem az utolsó.
Amikor a szervezett bűnözés állami szinten folyik, senki sem érezheti magát biztonságban, mégis a legszomorúbb az, hogy a legrosszabb helyzetbe a legszegényebbek, a legkiszolgáltatottabbak kerülnek. 
Ez az a réteg, melynek érdekérvényesítő képessége nincs, szavazata öt kiló lejárt szavatosságú száraztésztával megvásárolható, mely az összes politikust egyformán szavahihetetlen trógernek tartja.
Maga sem hiszi, hogy rajta segíteni lehetne,
 Ha nem fizetnek érte, vagy nem fenyegetik, el se megy választani - minek is menne?
Az ősi "oszd meg és uralkodj" taktikát Orbán tökélyre fejlesztette, a társadalmat szétszaggatta, a társadalmi szolidaritást felszámolta, szembefordította a magyart a magyarral, a cigánnyal, a zsidóval, a menekülttel, lassan már mindenki ellensége itt mindenkinek.
A rendszerváltás utáni évtizedek kártevéseinek felszámolásához kevés lesz a XXI. század, és a károk jelentős részét Orbán okozta.