Merthogy csapdában ül, az biztos, és hogy ebből a csapdából kikeveredni nem lesz egykönnyű, az is biztos.
A csapdát az ukrán helyzet kezelése képezi.
Orbán ügyes volt, az orosz invázió első napján hitet tett a béke mellett, és a maga ravaszkodó módján a mai napig kitart álláspontja mellett, mely egyébként a választók többsége számára rokonszenves és követendő politikai megnyilatkozás.

A választó persze érzelmi alapon közelíti a háborút, sajnálja az áldozatokat, hibáztatja és elítéli az oroszokat, de még véletlenül se szeretne résztvevője lenni a konfliktusnak.
A választópolgár elsősorban magára, ha idősebb, akkor a gyerekeire, unokáira gondol, és erősen viszolyog az ötlettől, hogy belekeveredjünk bármilyen háborúba.

Erre a propaganda még rá is erősít a vagonokban tárolt holttestekről szóló beszámolókkal, a pusztítás képeivel.
Magyarembert nemigen érdekli az ukrán nép megtiport szabadságvágya, legfeljebb sok sikert kíván nekik, de ez nem az ő harca.
Az ellenzék meg itt áll bambán és tanácstalanul, összevissza beszél hülyeségeket, miszerint a fegyverszállítások közelebb hozzák a háború végét, meg, hogy az ukránok győzni fognak és egyéb idiótaságokat.
A fegyverszállítások olyanok, mint amikor benzinnel locsolva akarják a tüzet oltani, Ukrajna meg akkor fog győzni, mikor a Lina dalol - ezt valamennyi épeszű katonai szakértő tudja, kivéve, ha a NATO közvetlenül beavatkozna, de erre éppen annyi az esély, mint 1956-ban az ENSZ ejtőernyőseinek aláereszkedésére a szovjet csapatokkal szemben.
Amerika nem fog megkockáztatni egy atomháborút akkor, mikor ellenfelei ma már bármikor elérhetik az Egyesült Államokat, főként úgy, hogy az oroszok technológiai fölényben vannak a rakéták képességeinek területén.
Az ellenzék meg hagyta, hogy ellopják az orra elől a békepárti narratívát, ami több volt, mint bűn, orbitális hiba volt.

A helyzet engem kissé arra emlékeztet, mikor ötvenöt évvel ezelőtt a Varsói Szerződés csapatai bevonultak Csehszlovákiába, az sem volt egy politikai leányálom, de Kádár jól kezelte a helyzetet, szövetségesei bízhattak benne, miközben mindent megtett a konfliktus elkerüléséért.
Orbán mai viselkedése inkább Ceausescut idézi.
Jelzem Orbán sok tekintetben egyébként is emlékeztet a Conducatorra, igaz, utóbbi nem íratta a nevére Romániát...
Mindenesetre az ellenzék beleszorult egy háborúpárti szerepbe, a propaganda még gátlástalanul rá is segít erre, Vezérünktől soha nem állt távol kis hazudozás. 
De persze azért azt se kell tagadni, hogy az ellenzék a szövetségesek előtt is illegeti magát, meg akarja mutatni, hogy ő az alternatíva a potrohos hőssel szemben, - legalább külföldön higgyék el, ha már itthon nem is túl sikeres az előadás - egyelőre. 
Az ellenzék pártjai a választási kudarcból azt a következtetést vonták le, hogy nem szabad összefogni, teszik ezt mindannak dacára, hogy ezer éve minden kutatás azt bizonyítja, hogy ez az ország kétpólusú, és egy egységes jobboldallal szemben csak egy egységes ellenzéknek (nem baloldalnak...) van esélye.
Vannak pártok, melyek számára már a parlamenti bejutás is eredménynek számít, van, amelyik eltökélte, hogy egyedül fogja megszerezni a választók többségének támogatását, ami persze ebben az országban az illúzió minősített esete.
Csak olyan párt nincs, amelyik szembenézne  a vesztett választás során elkövetett hibáival, bűneivel és ügyetlenkedéseivel.
Kár.

Viszont az nem nagyon tetszik, nagyon nem tetszik, hogy egymással versengve esnek neki Oroszországnak, és a karaktergyilkosság áldozata beáll karaktergyilkosnak.
Oroszország itt marad a szomszédunkban, és jobb barátságban lenni a világhatalommal, mint ellenségének lenni.
Az se tetszik, hogy abban az országban, melyben csak akkor lenne elegendő energia, ha az irigység és a rosszindulat, meg a butaság áramot termelne, már megint politikai kérdés az energiatermelés, mintha Bős-Nagymaros ügye nem lenne elég tanulságos.   
Az se tetszik, hogy szakemberekre tartozó kérdésekben politikusok foglalnak állást.
Az politikai kérdés lehet, hogy kell-e a járműipart fejlesztenünk, de az, hogy ez milyen irányban történjék, az már szakmai-közgazdasági kérdés.
Az ellenzék már megint ugyanazokat a hibákat követi el, mint rendszerváltás idején, a cél szentesíti az eszközt - pedig dehogy.
Az ellenzék ma ismét a környezetvédelem zöld csomagolópapírjába göngyöli hatalmi ambícióit, ezen pedig csak veszít az ország.
Ne építsünk ezt se, ne fejlesszünk azt se - ez butaság.
Legyenek szigorú előírások és megkerülhetetlen ellenőrzés, de legyen fejlődés is - az angliai géprombolók se értek el eredményt, pedig ők is lelkesek voltak.. 
Legyen szakértelem a politika mellett, de a szakértelemnek legyen primátusa.


Úgy tűnik, kell még egy-két kudarc addig, míg végre megjön az ellenzék esze.

:O)))