A legutóbbi középiskolai felvételi megint belémtette az ideget, hosszasan törtem a fejem, hogy röhögjek vagy sírjak, mikor a TELEX-en olvastam, hogy a felvételi kérdések között szerepeltek meg nem honosodott nyelvújítás kori szavak jelentései, nevezetesen tudja-e a nebuló, hogy mi az  csucsag.
Hajítsatok a vércsigabigák közé, de én sem tudtam, míg csak ki nem derült, hogy be nem vált ötlet volt a piramis átnevezésére, semmivel sem idiótább, mint a laktanyák átnevezése vesztes háborúk vitézeiről, de ezt legalább nem vezették be.
Aki ezt a tesztbe belecsinálta, az már végképp eltévedt a honi közoktatás bozótjában, elméje elhomályosult, hajdani csillogó tehetsége már a múlté, ő maga pedig a NER-é, mely ugye az államot magáévá tevő bűnszervezet leánykori neve.
A magyar oktatásügy, ha feltekint az égre, akkor valahol a sztratoszférában tekintheti meg maga felett a bányászbéka seggét.
Na jó, persze lehet tanulni meg nem honosodott szavakról és meg nem valósult találmányokról is, de ennél már az is hasznosabb lenne, ha arról érdeklődne az oktatáspolitikai fenomén, hogy mire használták a kukoricamorzsolás csutka nevű melléktermékét hajdan a falusi budikban.
Esetleg a perpetuum mobile szerepéről ls lehetne érdeklődni a mai elektromos rollerekben, de jó téma lehetne a rollerekre szerelt kontraszelekció fékező hatása is, végtére is egyik hülyeség olyan, mint a másik.
Az életnek tanul a magyar gyermek, ha megkérdezik tőle, mennyi hatszor nyolc, élből rávágja, hogy csucsag.
A matematika felvételi kérdéseket diplomás szülők és ráérő matematikatanárok próbálták blazírt képpel megfejteni - még ezt se tudod, fiam? - de valljuk be: legalább a felük ma nemigen jutna be középiskolába.
A magyar pedagógia mióta a világ világ soha nem arra volt kíváncsi, hogy mit tud a gyerek, hanem annak bizonyításán ügyködött, hogy kiderüljön, mennyivel okosabb a pedagógus a büdös kölyöknél.

Véleményem szerint - nem kötelező osztani (az általános iskolát végzettek részére szóló engedmény...) -  ez az egész felvételisdi velejéig ostoba és káros találmány.
Gyerekekről beszélük ugyanis, akik sokfélék, sokféle háttérrel, eltérő anyagi lehetőségekkel, eltérő személyiségfejlődési fázisban.   
Aztán tizenhárom éves korukban eldől a sorsuk, pedig lehet, a fel nem vettek között szomorkodik az a kis cigánygyerek, aki felfedezné a rák gyógyításának hatékony és univerzális módszerét, vagy megtervezné az égigérő vascsicsergőt, megoldaná a klímaválságot, ő lenne korunk Leonardo da Lakatosa.
Nesze neked társadalmi mobilitás, nesze neked esélyegyenlőség.
A probléma persze az általános iskolai  tantervvel kezdődik, melyet zsenik tudóssá képzésére optimalizáltak élettől elidegenedett pedagógiai lótuszfaktuszok, ezért aztán a gyerekek egy része élből feladja a tudás megszerzéséért folytatott ádáz küzdelmét.
Más része kiszenvedi magából azt a minimumot, mely ahhoz kell. hogy  tanára ne keltsen gyanút, hogy talán mégsem a gyerekek hibája az, ha az osztály hetven százaléka megbuktatható lenne.
Szerintem az általános iskolának az lenne a szerepe, hogy felkészítsen az önálló életre, a fiatal - ha továbbtanul, ha nem - képes legyen ügyei önálló  vitelére.
Ismerje az alapvető pénzügyi dolgokat, tudjon bankolni, szövegértő módon olvasni, írni - esetleg nem kézzel, hanem a számítógépen és mindegy hány ujjal.
Lehet, hogy a matematika logikus gondolkodásra nevel, de nem a jelenlegi módszerekkel, mert ezek többnyire csak a gyerekek félelemben tartására jók.
Bizony, kevesebb több lenne.
Tudjon megfogalmazni egy kérelmet, ismerje az alapvető illemszabályokat, egészségügyi szabályokat, ismerje a kulturált vita szabályait, tanítsák meg élni.
Tudja a számítógépet kezelni, tudja, hogyan kell keresni az őt érdeklő dolgokat, legyen meg a KRESZ vizsgája, jogosítványa, legyen a kereskedelemben használható egészségügyi könyve, a nyolcadikos bizonyítványával együtt adjon neki az állam egy tabletet és tizennyolc éves koráig internet-hozzáférést.
Aztán akinek kedve kerekedik továbbtanulni, az  minden előfeltétel nélkül tanulhasson tovább.
Nem szükséges lemondani a gyerekek feléről csak azért, mert a szüleinek nem telik különórákra, sokszor még kenyérre és tüzelőre sem.
A társadalmi helyzetből származó hátrány ledolgozásához hihetetlen energia kell, no meg minőségi táplálék, fűtött szoba meg villanyvilágítás. 
Ez a társadalom ezt nem képes garantálni, akkor legalább ne alázzák meg a kisgyereket felvételi címen. 


Ami az iskolát illeti, az ma errefelé maga a tragédia.
A politika betette büdös lábát az intézménybe, a pedagógusok félnek, a bátrabbja úgy sztrájkol, mikor már teljesen besokallt, hogy az legfeljebb neki fáj.
Merthogy itt egy tisztességes sztrájkot szervezni lehetetlen, a törvény minden hatékonyságot kizár, a tantestületek megosztottak, a szakszervezetek képtelenek a mozgósításra, mert nincs pénz egy tisztességes sztrájkalapra.
A szervezettség alacsony, így tagdíjbevétel sincs, pedig eredményt csak akkor lehetne elérni, ha akcióegységet lehetne teremteni, akár a törvény megszegésévek is, ha minden érintett részt venne benne. 

Régen a sztrájktörőket laposra verték a sztrájkolók, a történelemtanárok tarthatnának erről kurzusokat kollegáiknak.
Harcolni csak keményen lehet, félgőzzel több a kár, mint a haszon.
És kellene némi társadalmi szolidaritás is - hol vannak most a hajdan felettébb nagypofájú mozdonyvezetők?


Ezzel együtt drukkolok a pedagógusoknak, főleg, ha a harc nem csak a fizetésükért, hanem az iskola megreformálásáért is folyik.
Ha egyszer végre eleszi a fene ezt a bagázst az ország éléről, az első dolgok egyike az iskolarendszer és az oktatás megreformálása kell legyen.
Csal remélni lehet, hogy még ebben az évszázadban.


:O)))