Az orosz-ukrán háború tartóssá válása,a kialakulóban lévő gazdasági és szociális válság miatt a korábban tervezett őszi témákat aktualizáltuk. A háború várható kimeneteléről, az energiaárak robbanásának hatásairól és a magyar ellenzéki választók gondolkodásról szerveztünk pódiumbeszélgetéseket.
A sorozat befejező, november 29-i rendezvényét „Különbözhet-e a politikai ellenzék a magyar társadalom állapotától?” témakörben tartottuk. A beszélgetés résztvevői voltak Róna Péter közgazdász, egyetemi tanár, Bíró-Nagy András politológus, társadalomkutató, az Új Egyenlőség szerkesztője és Éber Márk Áron szociológus, egyetemi docens, az Új Egyenlőség szerkesztője. A beszélgetést Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője moderálta. A beszélgetés elején Róna Péter mondta el gondolatait a magyar társadalom értékfelfogásáról, értékrendszeréről, a közpolitikai helyzetünk általa történelmileg magyarázható vélt okairól. Az Új Egyenlőség szerkesztői – vitatva Róna professzor érveit – más magyarázatot adtak a hazai politikai ellenzék gyenge teljesítményére. Néhány érdekes mondat a beszélgetésből:
Róna Péter: Megszületésekor a keresztény vallás a hatalom ellen lázadt, a szegények, a kiszorítottak, az elesettek felkarolásának a nevében. Azt hirdette, hogy minden ember, bármennyire is borzasztóan lerobbant állapotban van, Istentől kapta lelkét, és mivel Istentől kapta a lelkét, megérdemli az emberi méltóságot, az emberi létének a tiszteletét. Ebből az alapelvből a nyugati civilizáció az évszázadok során összességében nem engedett. Magyarországra a keresztény vallást Szent István hozta be. Tehát a vallást, ami másutt az elesettek, a szegények, a kiszorítottak nevében állt szemben a hatalommal, Magyarországon maga a hatalom hozta létre, és oktrojálta – egyébként egy meglehetősen keményen ellenálló – pogány társadalomra. Ettől kezdve a magyar kereszténység végzetesen összefonódott a hatalommal, és képtelen volt a keresztény fogalmat, az egyén erkölcsi szuverenitásának a fogalmát megvédeni. Mert állandóan kompromisszumokat kötött, és a mai napig is nagyon komoly kompromisszumokat köt a hatalommal.
Az ellenzék gondja az, hogy a felülről irányított modellel szemben nincs modellje, mert a demokratikus modell az egyén erkölcsi szuverenitására épül, az egyén erkölcsi szuverenitásának a kulturális gyökerei pedig Magyarországon gyengék. Tehát az ellenzéknek nincs fogalmilag miből táplálkoznia. Nincsenek meg azok az értékek, hagyományok, történelmi tapasztalatok, amelyek segítségével a felülről irányított társadalommal szemben egy alulról építkező társadalmi modellt össze tudnának rakni.
Éber Márk Áron: Ha azt akarjuk megérteni, hogy miért sikertelen a politikai ellenzék Magyarországon, akkor azt kell látnunk, hogy „elfelejtették” vagy nem képesek megszervezni saját társadalmi bázisukat. Ez biztosan nem a társadalom hibája, és nem feltétlenül az ellenzéki pártok hibája, ez így alakult. A valódi társadalmi beágyazottság hiánya miatt vannak a semmiben lötyögő ellenzéki médiapártok, amelyek úgy képzelik el, hogy kiállnak, mondanak valamit egy sajtótájékoztatón, és azt várják, hogy álljanak be mögéjük. Azok a polgárok viszont, akik látják ezeket a sajtótájékoztatókat, nem érzik, miért kellene beállniuk mögéjük, hogyan képviselik őket. A különböző élethelyzetű társadalmi csoportok politikai képviseletében és a képviselet szerkezetében van az alapvető probléma.
Bíró-Nagy András: Amikor az a kérdés merül fel, hogy miért nem védi meg magát a magyar társadalom, és mitől kell megvédenie magát, akkor valószínűleg arra gondolunk, hogy a demokrácia leépülésétől, az autokrata tendenciáktól, úgy is mondhatjuk, hogy a felülről irányított modelltől. A demokrácia megkapta az esélyt 1990 környékén, és voltak is hozzákapcsolt várakozások a magyar társadalomban. Az akkori társadalomkutatások is kimutatták, és ezt a mai kutatásokban is látjuk, hogy a demokráciához Magyarországon a társadalmi mobilitásnak, a szociális biztonságnak, a gazdasági előrejutásnak a vágya kapcsolódott elsődlegesen. A legtöbben nem arra asszociáltak a kilencvenes évek elején, hogy a demokrácia majd szabadságot, szólásszabadságot, sajtószabadságot hoz, hanem el fogja hozni azt, hogy jobban fogunk élni, nagyobb biztonságban leszünk, mindenki előre fog jutni, „majd utolérjük Ausztriát” – tehát volt egyfajta remény, hogy jobb lesz nekünk. Ez a várakozás nagyon csúfosan elvérzett a magyar társadalomban. Körülbelül 20 év kellett ahhoz, hogy ez a gondolat teljes mértékben elvérezzen. Már a 90-es évek közepén is volt egy nagyon komoly kiábrándulás a rendszerváltás eredményeiből, de az igazi kiábrándulást a 2006 és 2010 közötti ciklus hozta el Magyarországon, ami lehetővé tette, hogy a korábban befagyottnak hitt pártrendszerbe nagy erővel megérkezzen nemcsak a Jobbik, hanem az LMP is, és kétharmados parlamenti többséget szerezzen a Fidesz.
Címfotó: Ladjánszki Máté – Népszava
