«A Központi Munkástanács nyilatkozata csak a szocializmus alapján álló pártok működését tudta elfogadni. A forradalmi szervezetek egy része mindvégig hangsúlyozta: a társadalmi tulajdon talaján áll, elutasít minden reprivatizációt: "Gyárat, földet vissza nem adunk. A gyárak, bányák legyenek valóban a munkásoké. Sőt, a tervgazdaság hibáinak kijavítását a tervgazdálkodás megőrzése mellett akarták.»

..  a nyugati emigráció azon részénél, amely a Horthy-korszak nyelvezetén és értékrendjén nevelkedett, megjelenik 1956 ellenforradalomként való megnevezése. Világképükből fakadóan teljesen következetesen pozitív értelemben vett ellenforradalomnak minősítik 1956-ot, mivel az szembefordult a Rákosi-éra általuk kommunistának tekintett társadalmával. Az ellenforradalom elnevezés tehát ebben a körben dicséretet jelent, a forradalom pedig elmarasztalást. 

A Kádár-korszak hivatalos szóhasználata szintén ellenforradalomnak nevezi 1956-ot – de éppen ellenkezőleg, negatív értéktartalmat tulajdonítva a szónak.… « Ezekben a napokban akár sztrájkoltak egy üzemben, akár termeltek, a munkástanácsok két dologról gondoskodtak: a gépek, berendezések, nyersanyagok védelméről, illetve a folyamatos működést előíró technológiáknál magáról a termelésről. A munkások sajátjukénak tekintették és megvédték a vállalatukat a károsodástól és a pusztítástól. Politikai útmutatást nem várva, saját elhatározásukból védték meg, mert tudták: a munkahelyük, a megélhetésük biztosítéka a gyár, az üzem, a vállalat egyben tartása. Megvédték, mert ekkor még tudták: ha egy nép nem védi meg a javait és eredményeit, a politikusai nem fogják megvédeni helyette»