Szinte biztosan az év egyik leggyakoribb kifejezése lesz a rezsicsökkentés csökkentése. A kormány a háborúra és szankciókra fogja ezt a döntést, míg az ellenzék azzal vádolja a Fideszt, tudták, hogy ez jön, mégis hazudtak a kampányban róla. Közben kialakult egy szokásos választás utáni ellenzéki csodaváró hangulat, amely főképpen arról szól, hogy az ellenzék csináljon valamit, amitől a kormány lemond…

Ez pedig nyilvánvalóan nem valósul meg, emiatt megszületik a béna ellenzék percepció a sajtóban és a választók egy részében is.

Az is egyértelmű, hogy egy országgyűlési képviselő mozgástere, főleg ha ellenzéki, akkor a hétköznapi problémák felismerésében, és problematizálásban van. Erre jó példa, hogy a rezsicsökkentés kivezetése során a kormány megfeledkezett az előrefizetős kártyás mérővel rendelkezőkről, mintegy 120 ezer háztartásról. Számukra eleinte egy napi elszámolási rendszert javasoltak, amely szinte azonnal a piaci árba nyomja ezeket a felhasználókat.

Jámbor András ellenzéki képviselőként hívta fel erre a figyelmet, méghozzá saját választóinak érdekében. Az előrefizetős kártyás mérőrendszer főként a szociálisan hátrányos helyzetben lévőket érinti, emiatt éppen a legrosszabb érdekérvényesítő képességgel bíró rétegre hat hátrányosan.

A politikai nyomásgyakorlás eredményeként automatikus elszámolási rendszert ígért az MVM, amely ha megvalósul, a kedvezményes tarifához azok is hozzáférnek, akiknek előre kell kifizetniük a szolgáltatás árát.

A konkrét eset mutatja, hogy milyen ellenzéki szerepfelfogás lehetséges, és a csodavárás helyett milyen parlamenti munkát lehet elvárni az ellenzéktől.

Címfotó: Wikimedia Commons