Nyomtatás
Anyai nagyapám még csak hét éves volt, amikor a komáromi Csillagerődben töltött pár hónapot. Ha tovább viszik őket, talán ma én sem élek. Apai nagyszüleim nem beszéltek a háborúról, mindketten 1923-ban születtek.
Most minden áldozatra emlékezve elmesélem Erna Lauenburger és Otto Schmidt történetét.
Erna Lauenburger (Unku) németországi szintezza volt. 1920. március 4-én született Berlinben. Az egyre durvább náci intézkedések miatt családjával a harmincas évek elején elhagyta a fővárost, és Dessau-Rosslauba költözött. 18 éves volt és első gyermekét, Mariat várta, amikor 1938-ban Dessau-Rosslau-ból felsőbb utasításra minden szintit a Magdeburg melletti gyűjtőtáborba vittek. Az 53 elfogott fajbiológiai szempontból legveszélyesebb „cigány-keverék” (Zigeuner-Mischling) közül egy hónapos volt a legfiatalabb. Németországban már 1935-től a városok szélén felállított, fegyveresekkel őrzött külön táborokba gyűjtötték a cigányokat. Ezek váltak a kényszermunkára, származástani nyilvántartásra vagy kötelező meddővé tételre kötelezett cigányok gyűjtőhelyévé, 1939 után pedig rendszeresen deportálták ezekből az embereket a koncentrációs táborokba. Unku férjét, Maria édesapját, Otto Schmidtnek hívták. Ottot, édesapját és három fivérét – a tábor összes férfi tagjával együtt - 1938. június 13-án tartóztatták le „bűnöző életvitelük” miatt. Másnap pedig két testvérével és apjával együtt a buchenwaldi koncentrációs táborba hurcolták őket. Az Otto Schmidt deportálásáról fennmaradt jelentésben az szerepel, hogy jóllehet nem bűnöző, és részt vett a helyi kaszárnya építési munkálataiban, a munkakönyvét nem tudta felmutatni, valószínűleg elveszítette.
Maria nem sokkal később, 1938. augusztus 25-én született a magdeburgi gyűjtőtáborban. Otto Schmidt édesanyja, Auguste Laubinger többször is megpróbálta elérni a férfiak szabadon bocsátását, még egy magdeburgi vállalattól is szerzett egy írásos ígéretet, hogy alkalmaznák őket. „Válaszként” aláírattak vele egy nyilatkozatot, melyben elismeri, hogy beadványaival a hatóságokat terheli, és hogy megértette, fiai és férje hazaengedése nem lehetséges, a továbbiakban pedig ehhez tartja majd magát.
Amikor 1942. október 15-én – immár közvetlenül a buchenwaldi táborba – elküldte utolsó kérvényét, Otto Schmidt már 4 éve és 4 hónapja raboskodott embertelen körülmények között. Csak öt nappal később 1942. október 20-án érkezett meg a magdeburgi nyilvántartó hivatalba az értesítés a Gestapo-tól , hogy a Z5557-es számú fogoly, Otto Schmidt meghalt. „Orvosok” kísérleteztek vele: megfertőzték kiütéses tífusszal. Ezt még túlélte, ezután méreginjekciót adtak be neki. Kislányát, Mariat soha nem láthatta, családja pedig évekig semmit nem tudott róla.
A magdeburg-holzwegi cigány gyűjtőtábor lakói 1939-től kezdve nem hagyhatták el lakóhelyüket, folyamatos megfigyelés alatt, fogságban éltek. 1943. március elsején aztán mindenkit Auschwitzba deportáltak. Március 3-án, megérkezésükkor Unku karjára a Z633, Maria-éra a Z634-es rabszámot tetoválták.
Miután Unku tudomást szerzett Maria haláláról is, szemtanúk elmondása alapján magánkívül sikoltozva rohant végig a táboron.
Joseph Mengele 1943. július 2-án méreginjekcióval megölte.
Képek forrása: spiegel.de
A szöveg alapja: Bernáth Gábor – Brassói Vivien – Orsós Julianna: Ha szaladok, agyonlőnek, ha megállok agyonvernek - Az európai roma holokauszt. 2015."
Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

TV Baxtale 2022-08-02  facebook-oldal