Sietve kell megírnom ezt a bejegyzést, hogy még az összes érintett el tudja olvasni, mert ha sokat totojázok, akkor azok, akik menet közben az élelmiszerárak emelkedésének áldozatai lesznek, már nem tudják kifejezni mély és szívből jövő hálájukat Őmagasztosságának, a Nemzet Csüngőhasú Ártányának, az Első Sportolónak, a Rezsi Megmentőjének, Akinek Bölcs Előrelátásával télen fűteni fogjuk a lakást, meg a faluszéli házakat.

Persze az ma még pontosan nem tudható, hogy hány kilojoule/polc lesz a fűtőértéke a konyhakredencnek, merthogy arra a továbbiakban semmi szükség sem mutatkozik, mint ahogy a fazék is csak kellék lesz.
Még szerencse, hogy kreatív alkotóink vannak, így aztán tudjuk a teendőnk: mint hajdan Rejtőnél a Csontbrigádban esténként összegyűlik az egyetlen sparhelt körül, melyben még ég egy kis tűz a falu szegény népe, majd kezdetét veszi a tűznézés.
Ennek során valamelyik piszkosul jó memóriával megvert csont és bőr polgár vet egy pillantást a fazékra, majd hangosan maga elé mormolja: Bableves!
Erre a többiek is felsóhajtanak, és megismétlik a szót: Bableves!
Aki ezzel a sóhajjal engedte ki magából az utolsó lélegzetét - stílusosan, a felidézett szép emléknek megfelelő módon és végén -, azt a tűznézés végén a többiek kiviszik a temető árkába, és Viktor nevében visszaadják az anyaföldnek.
Ezt a folyamatot lényegében kissé késlelteti az alamizsnálkodás, melynek két fázisát ismerjük, egyik a kirájválasztás előtti, melynek során repül a fabatka meg a pityke a nép közé, mint a pelyva, a másik formája pedig a két választás közötti alamizsnálkodás, melynek során Nagyurunk felölti legmagasztosabb pofáját és a nyuggerek részére kegyként adja oda, ami a törvény szerint jár nekik.

Jó, hát a törvény természetesen azért van, hogy Nagyurunk akkor piszkáljon bele, amikor akar, de azért ez nem ennyire vegytiszta, mert ügyelni kell a látszatra, különben elapad a Lajta felől a Dunába torkolló pénzfolyam.
Pedig az nagyon kell az Olimpia előkészítésére, a hatvanpusztai atombiztos bunkerre, a spanyolországi szállodára, várkastélyra a Kárpátok bércein, sajátlábra, saját repülőgépgyárra, aknavető-manufaktúrára, miegyébre, habár mostanában mintha ütemet tévesztett volna a Nemzet Prímása, mintha kezdene nemzetközileg elmagányosodni.
De a látszatot azért még fenn kell tartani, így hát alamizsnát kell osztani, melynek legegyszerűbb módja az, hogy kiveszük a pénzt a nyugger zsebéből, aztán lecsípve belőle méltányos hasznunk, visszaadjuk neki a maradékot, mindjárt azután, hogy kezet csókolt nekünk, majd amit kapott, azt gyorsan megetetjük az inflációval, el ne hízzon az elkényelmesedett nyugger.
Persze nem az egész járandóságát adjuk oda év közben, csak annak azt a részét, mely elégségesnek tűnik a nagyszámú, hálától párás szemű magányos vénasszony és a sok elbutult tekintetű prosztata-huszár pofájának átmeneti betöméséhez, aztán Jézuskáig kuss!
Akkor majd megint osztunk kis alamizsnát, meg ígérgetünk ezt-azt, hadd vakuljon a paraszt!
Úgyse tudja, mi a differencia a Mousse au Chocolat és egy rakás szar között, hiszen a NER-ről is elhitte, hogy finom, Nagyurunkról is, hogy jót akar a népnek, pedig csak a javait akarja...


De ezt már megszoktuk, lassú tűzön főzött béka a magyar társadalom, észre se vette, hogy menet közben levessé lényegült.
Már én is beletörődtem ebbe, de azért amikor a tőled lopott holmiból visszalamizsnálkodott részből is lopnak, az még ma is felháborít.
És ehhez kapcsolódna jelen tiszteletteljes kérésem is, melyhez a nyugdíjasok támogatását kérem.
Ha te késedelmesen fizetsz, a bank, az állam meg a multi első dolga lesz, hogy rádterheli a késedelmi kamatot.
Ha nem akarod kifizetni, egyszerűen elveszi tőled, oszt mehetsz panaszkodni a Poltpéterhez, vagy felírhatod bánatod a kéménybe korommal.
Év végén azért kiderül, hogy mennyi is volt az éves infláció, örülhetünk is piszkosul, hogy az állam jobban tudja, mint a boltos - az az idióta sokkal drágábban adja a zöldséget, mint amennyiért a KSH árulja, kár, hogy még nem találtam meg a KSH boltját.

Namármost így napra ki lehet számolni, hogy mennyi ideig használta az állam ingyen a nyuggerek pénzét, és a késedelmi kamatot is ki lehet számolni.

Vissza is lehetne fizetni, mondjuk a gazdaságban alkalmazott számítási móddal, minimálisan is a jegybanki alapkamatot véve mértéknek.
De persze lehetne tovább is cifrázni, és a forintban számított összeget az euró év eleji és év végi árfolyamával összevetve állapítani meg annak kifizetéskori értékét és az így meghatározott összegre állapítani meg a késedelmi kamatot.
Vannak jólképzett nyugdíjas közgazdászaink, úgy sincs semmi dolguk, csak élősködnek itt az aktív társadalom nyakán, ahelyett, hogy elpatkolnának, hát számolgassanak bátran.


Aztán lehet beterjeszteni a javaslatot a parlamentben, név szerinti szavazást kérve, hogy kiderüljön, ki függ a választótól, és ki Nagyurunktól, kinek Allah növessze hosszúra szakállát és nőjön köröm a csúnyájára!

A kivívott késedelmi kamatot - három évre visszamenően , utána pedig évente  - egy  alapítványba kellene helyezni, melyet egy vadonatúj testület, az Életet a nyugdíjasnak! alapítvány díjazás nélküli és Ferge Zsuzsa típusú feddhetetlen kurátorai ítélnének oda a leginkább rászorulóknak, mondjuk a családorvosok és a szociális munkások javaslata alapján, büntetőjogi felelősség mellett.
Ennek az alapítványnak minden magyar településen képviselője lenne, a pénzből csak belföldi nyugdíjasok részesülhetnének.
A támogatottak listáját a pénzek folyósítása előtt nyilvánossá kellene tenni, a kifogásokat pedig meg kellene vizsgálni, hogy ne a gazdagok gazdagodjanak tovább, hanem azok éljék túl ezeket a nehéz időket, akiken a mai viszonyok között már senki sem segít, legkevésbé szociálisan felettébb érzékeny államunk, melynek legdicsőbb korszakát éljük!

Utópia persze, tudom, de olyan szép lenne...


:O)))