Talán túlzásnak tűnik, de az ország helyzete olyan, mint 1945-ben volt, csak a romok egyelőre nem az utak mentén találhatók, hanem a társadalomban.
A mi hajdan oly szép és büszke országunk a nincs országa lett, úgy tűnik, ez a szó a legalkalmasabb talán mai állapotaink jellemzésére.
Orbán országlása nagyobb kár okozott, mint a második világháború, mert a háború végén ugyan megtörten, csalódottan, ezernyi veszteséggel, feldolgozatlan bűnökkel és bizonytalan jövőképpel, de együtt volt tízmillió ember, akik szerszámot ragadtak és nekiláttak eltakarítani a romokat, újjáépíteni a településeket, az utakat, a vasútat, a hidakat, beindítani a termelést, bevetni a földeket, iskolába indítani a gyerekeket.
Bíztak abban,  abban, hogy új esélyt kapnak egy emberséges, normálisnak mondható életre, hogy együtt boldogulni fognak.

Ma meg nincs meg a nemzet létéhez elengedhetetlen minimálisan szükséges egység sem, háromszor hárommillió ember acsarkodik egymásra az "oszd meg és uralkodj" jegyében.
A háború után tízmillió ember egy célért dolgozott, még ha nem is tudta, hogy pontosan milyen lesz új országa, de reménykedett a jövőben.
Ma nincs már tízmillió ember, akiket összeköt magyarságuk, összeköt a közös sors, a közös cél, és egyre kevesebben reménykednek egy békés, virágzó jövőben.
Ma már  nincs közös cél, csak szekták vannak, melyek gyötrik egymást - többnyire értelem nélkül, de küldetéstudattal telve, állandó felizgult állapotban.. 
Nincs közös boldogulás, csak túlélés, nincs társadalmi érdek, csak a maffia érdeke van, nincs semmiféle, közös emberi értékeken alapuló erkölcs, csak a dzsungel törvénye van, ahol vagy ragadozó leszel, vagy préda, de még a sorsodról se te döntesz, az már születésedkor eldől.
Ma nincs társadalmi mobilitás, a cigánygyerekből a faluszéli házból nem lehet nemhogy miniszterelnök, de traktoros sem, mehet az árokpartra értelmetlen ál-tevékenységgel tölteni az idejét, hogy ne legyen ideje saját és családja sorsán gondolkodni.
Mindezt annyi bérért, mely éhenhalni sok, élni kevés.


Ma nincs mindenki számára egészségügy, ma az egészségügyet várólistának hívják, nincs már lassan alapellátás, mert kihalnak a körzeti orvosok, hiába hívják őket családorvosnak, a szómágia nem segít, és ebben a helyzetben az ő lehetőségeik is korlátozottak. 
Nincs szakellátás sem, mert a fiatalok elmentek külföldre pénzt keresni, az idősebbje meg elment a magánellátásba, mert öreg már a nyelvtanuláshoz. 
Nincs pénz az ellátásra, mert elviszi a gázszerelőné tizenötmilliós krokodilbőr táskája, meg az osztalék, mely bele se fér a táskácskába, azt talicskán tolják utána.
Ha Tiborc panaszáról hallunk, nem a Bánk bán jut eszünkbe, hanem az utca, melyben éjszaka nincs fény, pedig a mai Tiborcz mennyire iparkodott.
Jóllehet bátran eszünkbe juthatna az ikonikus monológ is, hiszen a merániak helyett csak nerániakat kell értenünk és a mű ma is aktuális...
Ebben az országban nincs politika, merthogy a politikát magyarul közéletnek hívják, azt pedig a köz intézi, nem pedig mindenhonnan szalajtott pacalzabálók, meg Európát Soros gázkamrájának nevező  futóbolondok, akik egy tisztességes országban még szellemi segédmunkások se lehetnének.
Itt meg - ha egy pillanatra kihúzzák a nyelvüket a rucaseggű miniszterelnök hátsójából - ők mondják meg, hogy mit kell tartanod a világról.
Nem is csoda, mert ebben az országban nincs tisztességes közoktatás, nincs befektetés a szellemi felemelkedésbe, Magyarország az összeszerelők országa lett, egy ember egy csavar behajtására lesz felkészítve, ez a magyar automata gépsor.
Persze ez nem jeleni azt, hogy találsz ebben az országban tisztességes szakembert bármire, itt nincs szakember, még aranyáron sincs, mert azok is kirohantak külföldre pénzt keresni. 

1956-ban, Rákosi diktatúrája után elmenekült az országból kétszázezer ember, itt állítólag nincs diktatúra, de elmenekült vagy nyolcszázezer ember, a nemzet gerince - a gerinctelen diktatúrájából.

 

 

Ez az ország Európa páriájává lett, nincs semmi tekintélye a világban, ellenben az átkosnak nevezett negyven év alatt megbecsült és elismert tagjai voltunk a nemzetek közösségének ugyanúgy, mint a szövetségi rendszernek, melyhez tartoztunk.
Mindezt úgy, hogy egyértelmű és világos politikai álláspontot képviseltünk, míg ma nincs még álláspont sem, csak pávatánc és nemzetközi méretű cigánykodás.
És senki ne merje azt mondani, hogy ez rasszizmus, mert ebben nincs rasszizmus, csak egy viselkedésforma köznépi neve, mely az ominózus népcsoport hajdani életstratégiáját jellemezte.
Apropó cigányok - hát velük kapcsolatban is elmondhatjuk, hogy nincs semmiféle előrelépés sem felzárkóztatásuk, sem  szegregációjuk felszámolása területén, a helyzet egyre csak romlik, a demográfiai változások sötétebb jövőt festenek fel, mint az érintettek bőre.
A társadalomban egyre nagyobb tömegben lesznek jelen képzetlen és munkanélküliségre szocializált tömegeik.
Nincs pozitív diszkrimináció, nincsenek felzárkóztatási programok, nincsenek egészségügyi felvilágosító programok, nincs  ingyenes fogamzásgátlás, lassan nincs már közös munkahely sem a többségi társadalom tagjaival, csak előítéletek vannak, meg kirekesztés.
Nincs a társadalom számára sem pozitív példa, előbb találsz bármelyik televízióban ugandai származású hírolvasót, mint cigányt, a népnek a két lábon járó paródiát, Győzikét mutogatják, - ilyen a cigány - pedig nem ilyen.
Ebben az országban mindenki csapágyasra forgatja a szemét, ha a vallásról esik szó, mindenki vallásosnak vallja magát, jóllehet a társadalomnak a szegények és elesettek felkarolásáról nincs fogalma sem, nincs társadalmi szolidaritás, csak álszent magamutogatás.
Van ugyan vallási közösség, mely nem csak hirdeti az igét, de ragozza is, de az ki van zárva a támogatott egyházak közül, másik meg befeküdt a hatalomnak, na az aztán ki van tömve pénzzel, médiumokkal, merthogy errefelé nincs vallási téren se igazság.
A vezető vallásnak már nincs annyi papja, hogy jusson mindenhová a templomaiba, de az állam a gyakorló templomlátogatókat azért fejenként kilencvenezer forinttal támogatja - a hála választások idején nem is marad el.
A püspökök el vannak foglalva a harácsolással, apróbb papjai meg vagy pedofilkodnak, vagy a házvezetőnőjüket döngetik jobb esetben a sekrestyében. 

Református püspök az íróasztalát használja erre a nemes célra, az Úr nevében, ha már a irodájában heverő nincs.

 

 

Errefelé egyre ritkábbak a természetes emberi kapcsolatok, a fiatalok ülnek egymás mellett és a mobiltelefonjaikat nyomkodva "beszélgetnek", a felnőtteknek véleménye semmiről nincs, ők óvatosan fogalmaznak, igazodnak a hatalomhoz - vagy világgá mennek.  

Az állam a családról és a házasság szentségéről prédikál, meg apa férfi, anya lecsúszik az ereszen, de jóformán nincs Fidesz prominens, aki ne elvált lenne, nincs tolerancia, csak képmutatás van.
Nincs a népnek megalapozott történelmi ismerete, az autók hátsóján Horvátországot és Erdélyt is magukban foglaló térképecskékkel szaladgálnak, de mennyire tetszene nekik, ha a román autókon egy  Románia - térképen a határ a Tiszánál húzódna.... 

A miniszterelnök hülyeségeket beszél nemlétező tengereinkről, feltehetőleg azért, mert ha tengernagy akar lenni, mint példaképe, aki előtt ugyan még a rókatáncot se abszolválhatta volna, ahhoz tenger kellene, az pedig nincs.
Katonáink tisztikara előtt a két világháborúban is vesztes Ludovika Akadémia tisztjei  a példaképek, nincs senki előtt reális kép arról, mit műveltünk megszállóként Ukrajnában, pedig ha lenne, halkabbra vehetnénk mindenkit elítélő propagandánkat.
Jelnem errefelé nincs tájékoztatás sem, csak a nép hülyítése folyik, de az ezerrel... 
Nincs türelmünk egymáshoz, nincs kultúránk, nincs toleranciánk, csak a pudvás szittya dühünk van - mindenki üldöz bennünket, aki meg nem, olyan nemzet nincs.
Nem sorolnám fel kiket utálunk, kevés lenne hozzá a gép memóriája, de elvárnánk, hogy minket szeressenek, felnézzenek ránk, mert nincs aki ne tudná, hogy mi vagyunk Európa védelmezői, a kereszténység bajnokai, ezért is aduk vissza a baltás keresztény bajnokot Azerbajdzsánnak, aki álmában lemészárolta a csúf örmény muszlimot, vagy hogyis...
Az ország tele van szeméttel, a közterületeken lassan nincs valódi művészeti értéket képviselő szobor a viacoloron, a kurzus iparosai telecsinálták az országot giccsel, gagyival.
Ha valaki idejön telehányni az országot mulatozás címen, hát nehéz sorsa lenne, ha egy olyan kvalitású szobor orrát akarná leverni kalapáccsal, mint honfitársunk tette a Pietával Rómában, igaz nekünk nincs olyan kvalitású szobrászunk sem.
Aki itt tehetséges, az ugyanis hanyatt-homlok elrohan világgá, magyar tehetség karrierje Magyarországon - no, olyan nincs.

És még valami nincs, ahogy elnézegetem: jövőnk se nagyon lesz.
Tehetséges politikusaink nádszálat dugva a kisantant seggébe szorgalmasan fújják bele a levegőt, és ha a történelmi helyzet úgy hozza, akkor majd találkozót beszélnek meg Budapesten, a bűnös városban, melynek polgármestere párnán nyújtja át nekik a város aranykulcsának rézből szidolozott másolatát.
Az eredetivel meg Puskás hasának reinkarnációja rohan Marbella felé, úton Tonga szigetére...
És röhög, mert szeretett ellenzéke ott áll ellenfél nélkül.
Igaz, ők azért ott vannak egymásnak, más ellenfélre meg nincs is szükségük.

Szegény utódaink, nincs nehezebb, mint az elődök bűneiért vezekelni...

:O)))