Ukrajnában fegyverekkel vívott, valamint politikai-diplomáciai, gazdasági, kíber- és információs háború folyik, melynek alapvető oka az európai biztonsági egyensúly megbomlása, az erőviszonyoknak az USA, valamint a Közép és Nyugat-Európa javára és Oroszország kárára történő eltolódása. Ukrajna az USA geopolitikai céljai elérésének eszközévé vált, melynek célja Oroszország visszaszorítása. Oroszország 2004 óta többször is kezdeményezte a párbeszédet az USA-val és szövetségeseivel az európai biztonság helyreállítása érdekében, az USA azonban sorozatosan elutasította. Az orosz-ukrán és az USA-orosz kapcsolatok a Majdan, majd az azt követő Krím félsziget elcsatolása kapcsán éleződtek ki, amely az Ukrajna függetlenedése és nyugati (NATO) orientációja révén a stratégiailag fontos Fekete-tengeri orosz haditengerészeti bázis amerikai és NATO kézre kerülésének veszélye miatt következett be. 2018. március 1-én, nem először, Putyin elnök komoly figyelmeztetést küldött az USA-nak, amikor a legújabb, a legkorszerűbb technikai szintvonalon lévő fegyverrendszereit nyilvánosan ismertette az orosz TV egyenes adásában. Putyin kijelentette, hogy a korszerű fegyverek erejét arra kívánja felhasználni, hogy tárgyaló asztalhoz hívja az Egyesült Államokat a béke további megerősítése céljából. Az európai biztonsági helyzet egyenlő és oszthatatlan elvek alapján történő helyreállítására vonatkozó 2021. decemberi orosz javaslatokat az USA és a NATO tárgyalás nélkül elutasította. Putyin elnök a NATO további keleti terjeszkedését, az USA befolyási övezetének Ukrajnára való kiterjesztését, területére NATO csapásmérő eszközök telepítését a “vörös vonal” átlépésének tekintette, mert veszélyezteti Oroszország szuverenitását és állami létét. A helyzet rendezésére irányuló diplomáciai kísérletei meghiúsultak. Clausewitz szerint „a háború a politika folytatása erőszakos eszközökkel”. Putyin elnök az erőszak eszközéhez nyúlt. Az ukrán háború kitöréséhez vezető okok és azok felelősei a rendszerváltás után Európában kialakult helyzetben keresendő. Az igen széles skálán mozgó okok mellett leginkább a rendszerváltást követő globális stratégiai változások említhetők.

A háborúhoz kitöréséhez vezető okok:

– A rendszerváltást követően a SZU felbomlása, az egypólusú (monopoláris) világrend vezető hatalmának, az USA-nak az agresszív külpolitikája, globálstratégiai elképzelései;

Az USA globálstratégiai törekvéseinek középpontijában a „szívország” elmélete áll, mely szerint: „Aki uralkodik Kelet-Európán, uralkodik a szívországon. Aki uralkodik a szívországon, uralkodik a világszigeten (ez Eurázsia). Aki uralkodik Eurázsián, uralkodik az egész világon.” Az USA külpolitikájának alapgondolata: „Az elnöknek nincs szándékában megengedni, hogy bármely nemzet behozza azt a nagy előnyt, amit az USA a Szovjetunió több mint egy évtizeddel ezelőtti bukása óta elért”. Nemzetbiztonsági stratégiája szerint nem engedhető meg, hogy bármely nemzet az USA-hoz fogható hatalomra tegyen szert, vagy „olyan katonai erőt építsenek ki, mely az Egyesült Államokéhoz mérhető”, mert az az USA-val való háborút kockáztatja. Amerikának érdekei vannak, és érdekeit ott védi meg, ahol azt veszélyeztetve érzi. Érdeke, hogy „ne legyenek erős államok, hanem gyenge, összeveszett társadalmak, amelyeken uralkodni lehet, amihez káoszt kell teremteni.” Napjainkban az USA érdekeit Kína mellett Oroszország veszélyezteti. Ezért az USA célja: megakadályozni egy eurázsiai kontinentális hatalom létrejöttét. Ennek érdekében Oroszországot el kell tántorítani birodalmi törekvéseitől, Ukrajnát el kell szakítani Oroszországtól (Majdan), mert „Oroszország Ukrajnával birodalom, nélküle csak egy nagy ország”,1 egymásnak kell uszítani őket (háború) hogy meggyengüljenek gazdaságilag és katonailag (az USA érdeke a háború elhúzódása), a szankciók révén az Amerikai Egyesült Államokat gátlás nélkül kiszolgáló Európai Unió, így Németország elszigetelése Oroszországtól, valamint gazdaságuk meggyengítése. A háború e célok elérése érdekében valójában az USA és

1 Zbigniew Brzezinski a Nagy sakktábla (The Grand Chessboard) című 2017-ben megjelent könyvéből.

Oroszország között folyik, Ukrajna pedig „szentesíti az eszközt”. Mivel az USA „katonailag nem tud mindenütt ott lenni” – az ukrán harcoló felet támogatja politikailag, katonailag, anyagilag és tanácsadókkal. Ebbe bevonja szövetségeseit is, hatalmas terhet zúdítva a résztvevő országok gazdaságára. Az Oroszországra kivetett szankciókban való részvétel miatt az európai gazdaság térdre kényszerítése is biztosítható. A háború tehát egy csapásra biztosítja Oroszország és Ukrajna, valamint Európa meggyengítését, az orosz birodalmi álmok és az eurázsiai kontinentális hatalom létrehozására irányuló törekvések aláásását, mint az USA egyik legfontosabb globálstratégiai céljának az elérését!

– A szovjet fegyveres erők kivonulása Kelet-Közép Európából, a NATO és szövetségesei ígéreteinek megszegése és ennek révén az európai stratégiai egyensúly megbomlása;

Már 1990-ben az USA, a NATO és Nyugat-Európa akkori vezetői ígéretet tettek a Kremlnek, hogy a NATO egy centiméterrel sem terjeszkedik Keletre. (Lásd: https://www.farodiroma.it/le-promesse-della-nato-di-non-espandersi-verso-est-parole-rinnegabili-a-puccio/) Oroszország 1993. évi új katonai doktrínája a „katonai tömböknek és szövetségeknek az Oroszországi Föderáció katonai érdekei kárára megvalósuló kiszélesítését”, vagyis a NATO keleti irányú bővítését az Oroszországi Föderációt kívülről érintő katonai veszélyek potenciális forrásai közé sorolta. 1995-ben Moszkva és Washington kompromisszumos megoldásról konzultált: a NATO-ba újonnan felveendő országok területén a nukleáris fegyverek és külföldi csapatok telepítésének tilalmáért cserében késznek mutatkozott a bővítés elfogadására. De ez nem vezetett eredményre. Az ún. „előretolt stratégiai jelenlét” érdekében a NATO előretolta fegyveres erőit Oroszország határainak közvetlen közelébe, majd Ukrajna politikai érdekszférájába történő bevonása után katonai erőinek kiterjesztését is tervbe vette hídfő létesítése céljából egy Oroszország elleni esetleges háború esetére, aláásva Ukrajna semleges és atommentes státusát. Tette ezt annak ellenére, hogy a 2008-as bukaresti NATO-csúcson Franciaország és Németország is ellenezte a szervezet Ukrajnára és Grúziára való kiterjesztését.

– A rendszerváltást és a szovjet fegyveres erők Kelet-Közép Európából való kivonását követően hatalmi vákuumba került volt szocialista országok államfőinek téves globálstratégiai törekvései.

A Varsói Szerződés katonai szervezetének megszűnését követően a volt szocialista országokban nem volt olyan nagyformátumú államférfi, aki az addig agresszívnek tartott katonai tömbbe való betagozódás helyett a katonai blokktól valósemlegességet javasolta volna. A katonai blokk-semlegesség révén létrejöhetett volna egy befolyásmentes övezet, egy katonailag semleges zóna, amely a nyugati és a keleti haderő csoportosítást egy széles semleges sávval elválasztotta volna. A NATO-ba való integrálásukkal átadták a területet az USA és a NATO érdekszférájának kiterjesztéséhez. Fegyveres erőit az USA fokozatosan telepítette át Oroszország határainak közvetlen közelébe az Északi tengertől a Fekete tengerig, majd megkezdte befolyási övezetének kiterjesztését a stratégiai hídfőként kiszemelt USA- és nyugatbarát Ukrajna területére, amely az orosz-ukrán háború közvetett és közvetlen kitörésének okaként könyvelhető el. A katonai blokk-semlegesség, vagyis a nyugati és keleti haderő csoportosítások közötti „befolyási övezet” és „ütköző zóna” felszámolása gátat vetett volna a NATO keleti irányú terjeszkedésének, az USA-Oroszország közötti feszültség fokozatos kiéleződésének, amely az orosz-ukrán háború kitöréséhez vezetett.

– Az Európai Unió következetlen külpolitikai gyakorlata, egységes külpolitikai stratégiájának hiánya

Az EU vezetői mindvégig elnézték, sőt asszisztáltak ahhoz, hogy a NATO és a nyugat-európai országok vezetői megszegik a keleti irányú bővítésével kapcsolatos ígéreteiket, nevezetesen, hogy „egy centimétert sem fognak kelet felé terjeszkedni”, sőt a NATO főtitkárával, Stoltenberggel az élen, le is tagadták ezt a tényt!

Az Európai Unió nem kényszerítette ki a minszki megállapodások Ukrajnára vonatkozó feladatainak végrehajtását az államelnöktől. Az ukrán vezetés gyakorlatilag bátorítást kapott Nyugattól a minszki megállapodások lebontásához, halált okozó harci eszközöket szállít Kijevnek, mellyel kiélezte a Donyec-medencei válságot. Szó nélkül tűrték az ukrán fegyveres erők Donbászban (Donyeckben és Luhánszkban) nyolc éven át tartó folyamatos pusztítását, civil emberek ellen elkövetett háborús bűneit. A kettős mérce alapján nem tettek lépéseket az Ukrajnában élő kisebbségek jogvédelmére.

– A Nyugatról irányított ukrán állami vezetés, amely kiszolgáltatta területét az USA-nak és a NATO-nak, nem hajtotta végre a minszki megállapodásokat, folyamatos tűz alatt tartotta a szakadár területeket és szőnyeg alá söpörte Oroszország sorozatos figyelmeztetését.

Ukrajna feladta atommentes és semleges státusát, átengedte területét az Egyesült Államoknak és az általa irányított NATO-nak, hozzájárult az Oroszországot közvetlenül veszélyeztető rakétarendszerek telepítéséhez. Nem törődött az orosz kisebbségekkel, nem hajtotta végre a minszki megállapodásokat, helyette nyolc éven át lövette a két elszakadt, de a megállapodások végrehajtása esetén Ukrajna területét képező autonómiára törekvő donyecki és Luhánszki területeket. Zelenszkij elnök hitt a kétkulacsos politikát folytató Európai Unió ígéreteinek, hogy támogatják Ukrajna felvételét nem csak az EU-ba, de a NATO-ba is, és mindvégig támogatni fogják Oroszországgal szemben. Ez arra bátorította Zelenszkijt, hogy az oroszokkal való kötélhúzást a végsőkig folytassa. Addig feszítette a húrt, amíg az el nem szakadt.

A háború kitöréséért felelős: az agresszív külpolitikát folytató és az ígéreteit megszegő Amerikai Egyesült Államok és a NATO; a volt szocialista országok, melyek vezetői a rendszerváltást követően a katonai blokk-semlegesség helyett a NATO-t választották, átadva területüket a NATO keleti irányú terjeszkedéséhez; az Európai Unió vezetői, akik az USA oldalára állva támogatták annak térhódítását, hatalmi törekvéseit és nem kényszerítették ki az ukrán államvezetéstől a minszki megállapodások végrehajtását, ellenkezőleg, bátorítást adtak a minszki megállapodások lebontásához azzal, hogy halált okozó harci eszközöket szállítanak Kijevnek, kiélezik a Donyec-medencei válságot, és 8 éven keresztül elnézték a Donyeck és Luhánszk elleni ukrán megtorlást; az ukrán államvezetés, amely 2014-ben elállt a budapesti memorandumban vállalt semleges és atommentes státuszától, felmondta a minszki megállapodást, elnyomta az orosz kisebbségeket, és nem vette komolyan Oroszország sorozatos figyelmeztetését.

A háború nyertesei az Egyesült Államok, amely egy csapásra elérte globálstratégiai céljait, legyen az orosz birodalmi törekvések letörése, az orosz-német kapcsolatok meggyengítése, az eurázsiai hatalom létrehozására irányuló törekvések aláásása és Kína; Vesztesei Oroszország, továbbá az USA érdekeit gátlás nélkül kiszolgáló Európai Unió, benne Magyarország, melynek gazdasági veszteségei mellett a szuverenitása is kockán forog a NATO csapatok tervezett állandó jellegű állomásoztatásával az ország területén. Vesztese és egyben áldozata Ukrajna, amely az USA világhatalmi törekvéseinek eszközévé vált.

2022.04.10