Kár az elesettekért, az immáron feláldozott szentekért, végtére is az újságírás legelemibb szabálya, hogy a hír szent, a vélemény szabad.
Jelen blognak is az a mottója, hogy először meg kell ismerni a tényeket, elferdíteni ráérünk később is - legalábbis Mark Twain szerint, de hát az ő munkássága óta a világ nagyot haladt.
Korunk újságírói már nem kényesek sem az igazmondásra, sem személyes hírnevükre.
Elmúlt a nyomorgó lírai költők és tisztességes médiamunkások kora, mai utódaik alig várják, hogy korpás lehessen a hajuk, alamizsnáért nyújtott kezeik már régen görcsbe merevedtek, már háborgó lelkeik is megnyugodtak, hiszen élni kell, enni kell, a részleteket fizetni kell, és hát egy laptop előtt ülni mégiscsak jobb, mint árkot takarítani a közmunkások sztárgázsija ellenében.
Olvasgatom a napi híreknek nevezett hecc-gyűjteményt és elképedek, hova jutott az ember, hiszen ma már az sem képes megismerni az igazságot, aki őszintén törekedne rá, a helyzet olyan, mintha a középkorban élnénk.
Normál menetben egy háborús konfliktus esetén a híreknek azzal kellene kezdődnie, hogy milyen a harctéri helyzet, ki harcol kivel, hol és milyen eredménnyel, nem pedig Putyin divatos dzsekijével, merthogy az csak a bulvármédiában lehetne hír, közvetlenül Tóth Gabi műmagyar szettje mellett.
Ehelyett olvasgathatjuk a "hírt", mely szerint az oroszok leromboltak egy bölcsődét, rakétát küldtek egy kórházra, megöltek eg terhes asszonyt és megnyitottak a civil lakosság részére egy humanitárius folyosót, melyet aztán lőni kezdtek.
Meg, hogy az ukránok megöltek egy egy orosz vezérőrnagyot, már hárommal végeztek, lassan csődbe megy az orosz hadsereg, melyben több vezérőrnagy szolgál, mint ahány harckocsija van az ukránoknak.
A hírek között értesülhetünk arról is, hogy az oroszok már az összeomlás határán állnak, aztán kiderül, hogy az összeomlás határa Kijevben van, melynek néhány kerületét már a kezükben tartják, és hiába az Azov alakulat fasisztáinak ellenállása, Mariupol is orosz kézre került.
Az egyetlen hírnek nevezhető tényközlés a médiában az, hogy az ukrán elnök tanácsadója szerint jelenleg nincs katonai megoldás Mariupolra.
Mint ahogy ezelőtt három héttel sem volt, de a propaganda oltárán feláldoztak néhányszáz embert, és mérhetetlen szenvedést zúdítottak a lakosságra.
Mellesleg jegyezném meg, hogy a színház akkor színház, ha abban színészek előadásokat tartanak, ha a színházban fegyveresek rendezkednek be, attól kezdve az nem színház, hanem harcálláspont.
A Karmelit Kolostor is csak addig volt az Úr szolgáinak szerény szállása, ameddig az Úr bele nem költözött, mert onnantól kezdve leginkább a maffia főhadiszállása.
Hogy aztán olyasmiről hadd ne is legyen véleményem, hogy milyen a retorika, kezdve azon, hogy az amerikai elnök "figyelmeztette a kínai elnököt" meg, hogy miként minősítette Putyint, aztán, hogy az oroszok "lövegekkel ütik az épületeket" ami azonnal minősíti is az egész szerkesztőséget.
Az a primitivizmus, ami belengi az egész tájékoztatást az olvasó teljes lebecsülése.
Mintha ennek a konfliktusnak nem létezett volna előzménye, mintha az oroszoknak nem lehetnének érdekeik.
Mintha az orosz vezérkar a mindenféle okosok által kiagyalt haditervet lenne köteles követni.
A lengyelek szokásosan hőbörögnek, de már panaszkodnak, hogy nem bírják ellátni a menekülteket, a hazai politikusok egymásra licitálnak ruszofób nyilatkozatokkal, a béke gatyás angyala mellé felzárkózik köztiszteletnek örvendő névadója, aki az Úr nevében nem zárkózna el magyar fegyverszállításoktól az ukránok részére - bolond itt már lassan mindenki.
Mintha a harcok befejezése után nem kellene élni, mintha errefelé kellene, hogy tartson a világ, mintha egyik politikus se olvasott volna soha történelemkönyvet, nem látott volna világtérképet.
A Népszava lassan olvashatatlan, politikai "újságírói" egy-két tiszteletreméltó kivételtől eltekintve szánalmas teljesítményt nyújtanak, a múlt század húszas éveit idézik.
Tulajdonképpen - a többi médiaszereplővel együtt ők az írott sajtó sírásói.
Merthogy tájékoztatásra, hírekre igény van, és nem mindenki szereti, ha gyereknek nézik, jóllehet a pedagógusok szerint a gyerekeket sem kell csak mesékkel traktálni.
Olvastam valahol, hogy az emberiség butul, az intelligenciája csökken, haladunk a szekták világa felé.
Már nem sok van hátra a célig...
:O)))
