Azt taglalta, hogy az ellenzék az előválasztás során felfelé ívelő pályára állt, hívei lelkesedtek, de most, a Békemenet táján megtört a lendület és ismét a jobboldal dominál a politikai térben - trendváltozás tanúi lehetünk.
Persze a legegyszerűbb lenne ezt a wishful thinking - a vágyálmok - kategóriájába utalni,  de talán nem lenne helyes.
Ha nem nézünk szembe egy helyzettel. attól az még létezik, tetszik nekünk, vagy sem, mindenképpen.
És a helyzet az, hogy a közvélemény azt várta, hogy akkor itt most egy rendes, macsós faxméregetés indul, erre tessék - csak egyetlen faxot mutogattak, az is vicces lenne, ha nem a mi pénzünkből keménykedne.
De a buszjegyeket mi fizettük, a napidíj is a mi pénzünkből került folyósításra, még a lelkesítő táblákat is a mi pénzünk bánta, a mi pénzünkön hazaffyaskodtak a hazafiak, akiket ne ítéljünk el ezért, hiszen vidéki embert utoljára a TSZ utaztatott ilyen gavallérosan a fővárosba világot látni.
Ehhez képest meghallgatni a Vezér sületlenségeit nem volt megfizethetetlen ár, hadd essen, mondja a vidéki ember az eső láttán, mert ha nem hagyná rá, akkor is esne, így legalább van egy kis illúzió. hogy beleszólt a dolgokba, ugye.


A lendület komoly dolog, emlékezhetünk rá gyermekkorunk lendkerekes autójáról, eleinte nehéz volt felpörgetni, meghajtani, mikor azonban lendületbe jött, egyre könnyebben lehetett hajtani és egyre sebesebben gurult.
Ha megállt, akkor ismét nagy erőt kellett kifejteni, hogy ismét gyönyörködhessünk sebes futásában, de megérte.
Itt azonban most verseny van, és aki lemarad, az kimarad, itt most nincs helye a lazsálásnak, hajtani kell a játékot, lehet hozzá akár berregni is, és ha az útjába áll valami és nem sikerül kikerülni, akkor az akadályt el kell lökni az útból.
Aki sportolt valaha, az tudja, hogy egy verseny után van egy levezető mozgás-sorozat is, hogy ne ránduljanak görcsbe az izmok, hogy ne merevedjen le a versenyző.
Nos - úgy tűnik -, ez nem volt megtervezve rendesen, vagy sehogy sem.
Nagy hiba pedig átengedni a kezdeményezést az ellenfélnek.
Ne hivatkozzon senki a Békemenet nevezetű május elsejei felvonulásra, mert ez csak egy happening, jobboldali Pride, az emberek cirkusz iránti vágyának kielégítése a te pénzedből.
Esetleg még közös élmény nyújtása azoknak, akik ösztönösen szeretnének tartozni valahova,  akik vágynak az akol nyújtotta biztonságra.
Rendes emberek ők, talán kicsit képzetlenek, kicsit gyengék, kicsit önállótlanok, akik szeretik a magasztos dolgokat, érzelmeik irányítják őket, és szeretik, ha más mondja meg nekik, hogy mit gondolnak ők...
De nekünk ettől még nem lenne szabad leállni.


Talán ismét nekünk kellene tematizálni a közbeszédet.
Hogy mivel?
Hát például a Covid terjedésének felgyorsulása és az Erdélyből jött vallási túrizmus összefüggéseivel, a buszbérletek állami finanszírozásával, az Unióból való kilépés sanda szándékával, a dugdosott olimpiai felkészüléssel, a kínai beruházásokkal, a választási rendszer anomáliáival - ezer a lehetőség, lehet közöttük válogatni.
Mert az aktivistákat foglalkoztatni kell, a fiatalok pedig jobban szeretnek tenni bármit is, mint csak beszélni arról, hogy mit szeretnénk tenni - szóval itt az ideje egy közös kampány-stáb létrehozásának, az összehangolt kommunikációnak.
A nagygyűlés  helyett is jobban jártunk volna, ha a nyolcezer ember maszkot osztogat a városokban, falvakban.
Ismét leírom: ma a választás nem értékalapú, hanem kommunikáció alapú verseny, fel kellene ezt  ismerni végre.

Reménykedem... 

:O)))