A kapitalizmus történelmi tény: volt, van, és (nem) lesz
- Részletek
Én is ott voltam az interneten is megtekinthető könyvbemutatón a minap. A beszélgetés két párhuzamos (?) síkon folyt.
Egyfelől adva van egy szakkönyv. Ezzel kapcsolatban vannak viszonylag komoly kérdéseim. Azzal kezdem, mily mértékig lehet érvényes következtetést levonni az (adott történelmi pillanatban amúgy is erősen lekonyulóban levő) világhegemónra, pontosabban a világgazdaság 18%-a körül "teljesítő", és ma már közismerten lefelé csúszóban levő gazdaságnak is csak egyetlen szektorára (az USA társasági szektorára) vonatkozó statisztikákból a kapitalizmus egészére nézvést.
Szerintem nagyon kéne vigyázni ezzel. A szerző tudósként azzal az abszolút respektálható érvvel védte megközelítésmódját, hogy kizárólag az USA nagyvállalati szektorának jövedelmezőségére vannak jó minőségű adatok, másra nincsenek. Ez, ha tényleg igaz (utána lehetne olvasni -- én a magam részéről abszolút elhiszem a szerző tisztességét e tekintetben is, s ezért nem invesztálom az ehhez szükséges, adott esetben több évnyi munkát, hogy ellenőrizzem -- bár igaz, ami igaz, meglepne, ha ugyanezen adat tényleg nem volna elérhető mondjuk a brit vagy a német nagytőkére vonatkozóan, vagy az EUSTAT-nál, gyanítom, a nagytőkét szolgáló állami felsővezetés és a felsőprofesszorátus is tudni szeretné, mennyire jövedelmező a gazdaság nagy részét uraló nagytőke --), de ha tényleg így van, az valószínűleg áthághatatlan probléma. Sok ilyen tapasztalatom van az empirikus valóságkutatásban. Van olyan is, hogy az adat létezik, de a különféle forrásokból származó, nüansznyi eltérésekkel eltérő definíciók alapján, különböző módszerekkel mért / becsült adatok "összefésülése" meghaladja egy-egy ember, sőt, akár egy kutatócsapat teljesítőképességét is. Elégszer voltam én is olyan helyzetben, hogy globális, összehasonlítható, viszonylag jól rendezett, világosan definiált, stb. adatok híján nem tudtam alátámasztani amúgy védhetőnek tűnő gondolatokat. C'est la vie, a globális közegben.
Tehát: rendben, nyilvánvalóan csak olyan adattal szabad dolgozni, ami "jó", s valóban arra vonatkozik, amit kutatni akarunk. Ugyanakkor szerintem ilyen, ennyire részleges adatok alapján azt semmiképp nem szabad általában kimondani, hogy -- mintegy a saját súlya alatt, stb. -- "automatikusan" összeomlóban volna a kapitalizmus. Általában is elég gürcös dolog a jövőre vonatkozó előrejelzések kérdése, hát még akkor, ha nincs releváns globális adatunk / információnk. Ehelyett szerintem nagyjából azt kéne / lehetne mondani -- amit egyébként például a kritikai geopolitika és a globális társadalmi átalakulás kérdéseivel foglalkozó világrendszer-elemzők egész sora ma már legalább egy generáció, ha nem régebb óta, többé-kevésbé egybehangzóan mond (persze erre oda is kéne figyelni, stb., az a szakirodalom olvasását, a vitákban való részvéttelt követelné meg, mondom szociáldemokrata barátaimnak is) --, hogy "hátigen, az USA csúszik lefelé", s ezt az USA-beli nagytőke jövedelmezőségére vonatkozó adatok alá is támasztják. Wiener György számításai szerint harmincvalahány százalékról (ami az 1940-es évek végén volt) mára 18% körülire "zuhant" az USA-beli nagytőke jövedelmezősége. Én speciel ebbe még az USA nagytőke totális összeomlását sem látom bele (a tizennyolc százalék az tizennyolc százalék, akárhogy is, az összeomlás a nulla körül lenne, stb.). A kapitalizmus vonatkozásában nagyon elővigyázatos volnék, inkább Mark Twainnel tartok, aki egy ponton így nyilatkozott: "a halálomra vonatkozó pletykák erősen eltúlzottak voltak".
Természetesen nem azért, mert ne tartanám meghaladhatónak a tőkealapú termelési módot -- sőt. Mivel történelmi tény -- vagyis hajdanán nem létezett, majd létrejött -- az egyetlen, elmebajhoz nem vezető következtetés az, hogy egyszer véget is fog érni. De az azért kérdés, hogy mikor, s milyen körülmények között fog majd véget érni. Nem kis dolog ez, emberek milliárdjainak életét (az emberi faj fennmaradásáról nem is szólva) érintő kérdés, tehát nagyon vigyáznék a konklúziók levonásával. Semmiképp nem szabad elsietni a végkövetkeztetéseket.
Történeti szociológusként egyébként is úgy vélem, társadalmi átalakulásokról, s főként a kapitalizmushoz fogható méretű, óriási és összetett társadalmi rendszerek átalakulásáról az átalakulási folyamatok lezárulta után, a kialakult új korszakból, annak ismeretében tudunk "igazán" érvényes következtetéseket alkotni. Előttük, vagy "menet közben": elképzelni, felvázolni, akarni lehet egy meghatározott telosz felé mutató átalakulást, mozgósítani is lehet ilyesmire az embereket (ez volna a baloldali politizálás lényege) -- sőt, nemcsak lehet, de kell is, ám végérvényesen kijelenteni, hogy lejáróban van a kapitalizmus órája -- ezzel én nagyon-nagyon vigyáznék. Főleg azzal, hogy a hátradőlést proponáljam (ami a magyar közegben elég népszerűnek tűnő attitűd, mind hősi-lemondó pózból, mind pedig ugyanennek abban a változatában, mely szerint "összeomlik az magától", nekünk csak OV-t kell megbuktatnunk, mert ugyebár ő: "1G").
Tehát az USA-beli nagytőke jövedelmezőségének mérhető csökkenéséből szerintem egyáltalán nem következik -- s itt jön be a beszélgetés másik síkja --, hogy "a kapitalizmus" magától megszűnőben lenne. Több okból sem.
Egyrészt, az adatok még az USA egészére sem érvényesek, hiszen (ahogy a szerző el is mondta), kimarad belőlük az ott jelentős méretű kisvállalkozói "szféra". Ez nem a szerző hibája: azt a mutatót, ami a számításokhoz szükséges, csak a nagytőkére vonatkozóan közli az USA kereskedelmi minisztériuma. A kérdés, mire megyünk ezzel a részleges adattal. Szerintem nem sokra.
Aztán van az az bökkenő is, hogy az USA kevesebb, mint egyötödét teszi ki a világgazdaságnak, s -- akárhogy kapálózik is a médiatőke, az ipari-hadi tőke, az "élelmiszer"-lobbi, a kormányzatról illetve a kelet-közép-európai nagymegmondó értelmiségről nem is beszélve, stb. -- ez az arány folyamatosan CSÖKKEN.
Ráadásul felmerül az a probléma is, hogy még az USA -- a világgazdaság 18-20%-a -- sem különíthető el a tőkés világrendszer többi részétől. Ne feledjük, a világ globalizációs rátája elég csökönyösen növekvő tendenciát mutat. A világ 2000 környékén lépte át az 50%-os "álomhatárt", azaz a kapitalizmus azóta már a szigorúan statisztikai elemzés szempontjából is elsősorban globális, s csak másodsorban lokális. Rendkívül beszédes az a válasz, amit a szerző a beszélgetésben az USÁ-n kívüli világra vonatkozó kérdésre adott -- mikor is arról beszélt, az USA nagytőke jövedelmezőségére hogyan hat a világ többi részén szerzett profitja. Vagyis föl sem merült, hogy a (mint tudjuk, lényege szerint globális) kapitalizmus dolgát talán nem egyetlen ország -- az USA -- nagytőkéjének "szemszögéből" kéne nézni. Máshol is van tőke, nagytőke is, a munkáról nem is beszélve (melynek nézőpontja elvileg a szociáldemokrácia nézőpontja is kéne, hogy legyen, ha jól emlékszem).
S itt kanyarodom vissza a világrendszer-szempontú megközelítés tagadhatatlan előnyeihez. Giovanni Arrighi és követői már azt is nyíltan tárgyalták, legalább 15-20 éve, hogy milyen alternatív kimenetelre, a kapitalista világrendszer milyen átalakulására következtethetünk az USÁ-ban lokalizált nagytőke globális "teljesítményének" megfigyelt, tendenciószerű csökkenéséből. Íme a fölmerült lehetőségek erősen stilizált tipológiája:
1 Ciklikus folyamatról volna szó, "egyszer fent, másszor lent".
2 "Hegemóniaváltás" zajlik. Eszerint az USA helyett valamely másik tőkés állam veszi át a világgazdaság fölötti dominancia szerepét. (MInderről nemrég egyébként tartottam egy rövid, angol nyelvű konferenciaelőadást, akit érdekel, megnézheti itt.) E verzió eléggé pikáns kérdéseket vet fel, v.ö. az egyetlen olyan nagyhatalom, amely képes és talán bizonyos mértékig hajlandónak is mutatkozik a kapitalizmus globális vezetőjének szerepét átvenni, nem más, mint a Kínai Kommunista Párt egypárturalma alatt működő Kínai Népköztársaság lenne.
3 A következő eshetőség, hogy új, eddig nem ismert típusú kapitalizmus létrejöttét figyelhetjük meg. Erre látszik utalni nemcsak az, hogy egy kommunista párt uralná ezt a rendszert (ld fent), hanem az is, hogy a kelet-ázsiai kapitalizmusoknak elég jelentős számú, olyan, fontos strukturális jellegzetessége van, amelyek arra utalnak, hogy egy Kína által uralt világkapitalizmus talán némileg másképp működne, mint a kapitalizmus eddigi, kb 500 éves történelme, melyben az európai illetve poszt-európai (észak-amerikai telepes-gyarmati, #eurofehér) közegek játszották a hegemón szerepét. Ez például a hagyományos, nyugat- és észak-európai típusú szociáldemokrácia számára elég érdekes alapkérdéseket vet föl, pl. a jóléti állam mint olyan létének lehetőségével / lehetetlenségével kapcsolatban a kelet-ázsiai minták által berendezett globális kapitalizmus körülményei között, stb.
4 További lehetőség, hogy valamiféle poszt-kapitalista rendszer jön létre. Hogy ez speciel szocialista lenne-e, vagy valami más, szintén nem tudjuk. Még arra sincs értelmes konszenzus, milyen kritérium alapján dönthetnénk el, szocialista lesz-e vagy sem az új globális termelési mód. Akár az is lehet, hogy szocialista lesz -- de az ennek létrehozatalához szükséges, "megdöntendő" tőkés világállam eddig de jure semmiképpen, de facto is csak alig-alig, nyomokban létezget. Maradjunk annyiban, valamiféle államfunkció megvalósulása nélkül elég érdekes kihívás lesz globális szocializmust csinálni. Sok sikert annak, aki ezt ki akarja találni.
5 Az is lehetséges, hogy -- mivel a hegemóniaváltások általában igen jelentős háborúkkal jártak együtt -- most is ez lesz, s az általános politikai erőszakba mondjuk az emberiség, vagy ennek nagy része egy-az-egyben belepusztul. Lehet, hogy már ma is ebben, valamiféle újtípusú globális háborúban élünk, annak részei vagyunk. E képbe viszonylag jól beleillik a klímakatasztrófa és az egyéb környezeti tömeggyilkosságok víziója is, a drónháborúkról, az élelemelosztási válságról, a gyógyítható betegségek tendenciózus nem gyógyításáról, a biológiai és vegyi fegyverkezés új meg új science-fictionbe illő verzióiról nem is szólva. Vagy a muslica méretű titkosszolgálati drónokról, stb.
Mindezt csak azzal zárom, a beszélgetés azon síkja, melyre Domokos Lajos reflektál, valóban rám nézve is némileg nyomasztóan hatott. Az én kritikám ugyanakkor inkább arra hívta volna fel a figyelmet, hogy szerintem némileg szervetlenül kapcsolódik a "hátradőlhetünk, ebben nekünk nincs dolgunk" tézis a beszélgetés többi részéhez. Kétségtelen, a kapitalizmus mai centrumállamaiban és ezek némileg szegényebb, hű csatlósainak körében kevéssé figyelhetők meg forradalmi változásra mutató jelek (egyáltalán: a "forradalom" szó -- jóféle szocdem averzióként talán -- csak negatív konnotációban jelent meg a beszélgetésben, illetve mint olyasmi, ami "nincs") ebből azonban nem következik, hogy a történelem megállna. Az lehet, hogy európai "baloldali" értelmiség megállt, de ez -- tegyük hozzá, szerencsére -- nem jelenti azt, hogy a történelem egésze leállna.
Ugyanis ez a "nincs forradalmi helyzet" képzet csak akkor állja meg a helyét, ha vizsgált világ az egykori és mai centrumtársadalmakra s csatolt részeikre (így pl. a kelet-közép-európai félperifériára) szorítkozik. Vagyis ha az eurocentrikus éleselméjűség a világ Európán / észak-Amerikán túli óriási többségére való vaksággal jár együtt. Ha a kapitalizmust tényleg globális tényként tekintjük, ha a világot tényleg világként nézzük, ez az állítás elég egyértelműen badarság. Mondjuk úgy: átgondolatlan állítás.
Ám ahhoz, hogy ezt meglássuk, ki kell lépni az amerikai statisztikai adatszolgáltatás és az európai középbal európaközpontú, eurofehér-"köpenyes", steril laboratóriumi világából, s olyan kérdéseket kellene feszegetni, hogy mekkora például az indiai, afrikai, chiapasi, stb. felkelők globális forradalmi potenciálja. Hogy mit gondol minderről mondjuk a kínai politikai élet progresszív, nem maoista, nem sztálinista, nem kapitalizmusimádó része. És az orosz baloldal? Rendkívül releváns, "szép" és jól kutatható kérdések, bár valószínű, hogy nem a Villányi úti konferenciaközpont 300-as előadótermében fogjuk megtalálni az igazán jó, radikálisan igaz válaszokat az így fölmerülő kérdésekre. S akkor még nem is beszéltünk arról, miben áll a progresszív értelmiségi politizálás ebben a helyzetben.
