Nyomtatás

 

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) szeptember 24-re tüntetés szervez a a MÁV Zrt Könyves Kálmán körúti székháza elé. A SZAKSZ azért döntött a megmozdulás megszervezése mellett, mert mióta 2020 júliusában a Volán-buszhálózat az állami vasúttársaság irányítása alá a került, a szakszervezet szerint egyre sokasodnak a konfliktusok a dolgozók és a munkáltató közt.

A SZAKSZ lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményében felhívja rá a figyelmet, hogy Volánbusznál az egyéni munkaszerződésekben közlekedési társaság a teljes ország területére kiterjesztette az állandó munkavégzés lehetőségét, valamint a munkavégzés során, a munkáltató érdekében felmerült költségeket, a Volánbusz csak részben téríti meg és a járatfelvétel során megtett útidőt a vállalat nem számolja el egyéb munkavégzésként.

Ezen felül a saját hibás baleseteknél a kártérítési eljárásokat sok esetben csak évek alatt végzik el, és annak ellenére terheik a kártérítés teljes összegét a buszvezetőkre, hogy a munkáltató felelőssége is egyértelműen megállapítható.

Telefonon értük utol Dobi Istvánt,a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnökét, akit arról kérdeztünk, miért döntött úgy a SZAKSZ, hogy most szervez tüntetést a romló munkakörülmények ellen.

A szakszervezeti vezető elmondta, az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a Volánbusz Zrt. eltörölte a vezényelt munkakörökben a heti pihenőnapon végzett munka után járó bérpótlékot.

A vezényelt munkarend a megszakítás nélküli munkarendben működő ágazatok (mint például a tömegközlekedés) egy olyan vállfaja, amely lehetővé teszi a munkáltatónak, hogy a nap 24 órájában és az év bármely napján előírhasson munkavégzést a munkavállaló számára. Dobi szerint az, hogy a Volán eltörölte a pihenő napon történő munkavégzés után járó pótlékot nem csak más közlekedési vállalatoknál, de általánosságban a legtöbb munkahelynél bevett gyakorlattal is szembe megy.

Dobi István emellett kiemelte, hogy a korábban önállóan működő megyei majd később rövid ideig regionális szinten működő Volán-társaságok összevonása nyomán számos bérpótlék került megszüntetésre, amellyel érthető módon sok dolgozó elégedetlen. Szerinte óriási a felelőssége Homolya Róbert korábbi közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak és a MÁV Zrt. jelenlegi elnök-vezérigazgatónak abban, hogy a megvalósuljon az a munkabéke, amelynek hiánya a Volánbusz mind a 18 ezer dolgozóját negatívan érinti.

A szakszervezeti vezető emellett nehezményezte, hogy annak ellenére zárták ki a a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségét (KDSZSZ) és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet a 2021-es bértárgyalásokról, hogy ezen érdekvédelmi szervezetek többezres tagsága meghaladja nem egy olyan szakszervezetét, amellyel a MÁV-Volánbusz Zrt. vezetősége hajlandó tárgyalni.

Dobi Istán szerint a kizárás oka elsősorban az, hogy a SZAKSZ azon konfrontatívabb szakszervezetek közé tartozik, amely nem fél radikálisabb hangot megütni a tagjaik képviselésének érdekében. Dobi nem fűz túl sok reményt a vállalattal történő egyeztetésekhez, szerinte a Volán dolgozóinak nem maradt más lehetősége, mint a tiltakozás.

A SZAKSZ mellett a KDSZ elnöki posztját is ellátó szakszervezeti vezető szerint a buszközlekedésben dolgozók nagyarányú pályaelhagyása és elvándorlása okozta problémákat (amelyről már mi is beszámoltunk korábban) a Volánnak nem a megmaradt dolgozók munkakörülményeinek rontásával, hanem humánusabb, a munkavállalók igényeit jobban figyelembe vevő megoldásokkal kéne orvosolnia.

 

 

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Czékmán Bendegúz 2021-09-20  MERCE