Hej, régi szép idők, amikor anya még nő volt, és a jelesebb ünnepek alkalmából három-négy cekkerrel cipelte haza az ünnepi eledelek alapanyagait!
Hej, daliás idők, amikor még olcsóbb volt az alma, mint a banán, mikor még a sárgabarack-szezonban nem szemenként vettük a gyümölcsöt!
Hej, de megnyugtató ma is, hogy a krumplit még nem szemenként vesszük!

Hej, de biztató is volt a technikai fejlődés, mely elhozta nekünk a banyatankot, mely akkortájt értelmes és szükséges beruházásnak számított minden érett korú asszonyság háztartásában!
A banyatankot, mely érdekérvényesítő képeségünk növelésén túl  megkönnyítette a bevásárlást, melyet húzni státusz-szimbólum volt: lessed pupák, van itt mit aprítani a tejbe, ne irigykedj, cipeld csak a hajléktalan-szatyrodat, míg csak le nem szakad a kezed!
Hej, hová lettek a szép napok, régi dicsőségünk hová tűntél az éji homályban?


A banyatank feleslegessé vált, a nyugger havi nagybevásárlását már papír-stanicliban is hazacipelheti, nem kell aggódnia, hogy leszakad a füle.
Végtére is a kormány pofája se szakadt le a 0,6%-os kiegészítő nyugdíj-emelés miatt, aztán mikor meghallotta a dörmögést, gyorsan ígért egy újabb emelést az év végére.
Az ünnepek így ünnepek lehetnek, csirke-farhátból készített nyugger-bélszínben tobzódhat a magyar, mert élni tudni kell, és mi magyarok különleges emberek vagyunk, két fülünk van, de - hálistennek - csak egyetlen gyomrunk!
Habár lehet, ha kérődznénk konkrétan is, nem csak átvitt értelemben, mint ma,  akkor azért lehet, kevesebbel is beérnénk, elégedettek lehetnénk!
De a banyatank azért már a múlté, feleslegessé vált, mint a dísztávirat, vagy a hajsütő vas.
Még kis idő, és csak a javíthatatlan sznobok fogják húzni újságpapírral kitömve, hadd irigykedjen a szomszédasszony!
Az újságokból az expedícióra való felkészülés során megtudhatják, hogy mennyire szerencsések is, hogy ebben a Kánaánban élhetnek, ahol nem kell félniük attól, hogy az iskolába besettenkedő Soros lenyisszantja Józsi unokájuk csúnyáját, a helyére furdanccsal lyukat fúr, aztán kicsinosított leszármazottja délután már Jozefinként cipelheti haza az iskolatáskát.
Viszont az inflációnak nem fognak örülni, jóllehet többségük nem is tudja mi fán terem az, és a tudatlanság boldog mosolyával szavaz majd Nagyurunk finomra hangolt rendszerére!

 

Pedig az infláció már akkora, hogy még a kormány is észrevette, jóllehet mindent megtett, hogy elkerülje ezt a felismerést.
Meg is kezdődött a szokásos körtánc, az érdekeltek körbeálltak és elkezdtek egymásra mutogatni, elsőként a penge-tekintetű jegybank-elnök hülyézte le finoman a pénzügyminisztert, elhatárolódva tízéves tevékenységük áldásos következményeitől.
A kormány pedig belekezdett a bukás előtti szertartásos pénzszórásba, elsőként az egyházaknak pottyantott oda néhány milliárdocskát, ami megnyugtató, tekintetbe véve az utolsó kenet és a kaddis léleksimogató hatását.

De jut persze a haveroknak és a határontúliaknak is, a hála és a halálon túli élet reményében.
A nyugger meg ájult tisztelettel lesi a magyarság összetartására tett erőfeszítéseket, mégiscsak szép dolog, hogy nem krumplival és szavlejárt száraztésztával kísérleteznek arrafelé, hanem készpénzzel vásárolják a szavazatokat.
Mindenesetre ha megkérdezik a balánbányai székely asszonyságot, hogy szerinte a magyar kormány hol támogassa a vizisportot, hát ő pontosan meg tudja mutatni a tervezett helyet, ott - mindjárt jobbra, a libaúsztatónál.
Hogy aztán ha a nyugdíjemelés három százalék, az infláció meg öt, akkor az tulajdonképpen egy kétszázalékos adó, ez azért már bonyolult errefelé.
Olyan finomságok, hogy a nyugdíjas számára nem vigasz, ha a dízelmozdony ára nem emelkedik, teljesen életidegenek, a nyugdíjas-kosár nem statisztikai fogalom, hanem a spájzban van felakasztva...
A határon inneni hátrányos helyzetű állampolgárt leginkább a paprika, a paradicsom meg az üzemanyag ára izgatja, és az sem nagyon érdekli, hogy ha az üzemanyag ára emelkedik, akkor az emelni fogja a kenyér árát is - nem közgazdász ő, hanem közmunkás.
De büszke arra - hallotta a rádióban -, hogy a magyar gazdaság teljesítménye idén öt százalékkal javulni fog, igaz, azt nem mondta be a rádió, hogy tavaly ugyanez az adat öt százalékkal romlott, kit érdekel, az már a múlt.
És büszke a válogatott döntetlennel megnyert mérkőzéseire, utálja a buzikat meg a buzilányokat, jól meg is írja majd a véleményét a konzuláción, melyet az első konzul szervez, kövér nyomdai számlákkal...


Nemcsak a banyatankok ideje járt le, nagyon úgy néz ki, hogy ezeréves agónia után a magyar nemzet mellett is elrohant a világ, a mesterséges intelligencia ha visszanéz, csak röhög majd rajtunk.
Látja, ahogy büszkén lengetjük a zászlóinkat, egymás talpára lépve együtt énekeljük az új magyar hímnuszt, mi egy vérből valók vagyunk, mint Bender-log népe a Dzsungel könyvéből.
Ha mégsem kerülnek bezúzásra a banyatankok, akkor még hasznukat is vehetjük, legalább nem kell a hátunkon kivinnünk egymást a tömegsírba...
De rettenetes is lenne, ha bevezetnénk az Eurót, oda lenne a mi szeretett inflációnk is, és mivel játszana imádott Vezérünk, balsorsverte ábrázatú pénzügyminisztere és a túlmozgásos bankelnök?
Kellene ez nekünk?


Naugye!

 

 

:O)))