A háttér

Sokat hallani az elmúlt hónapokban, hogy micsoda pofátlan áremelkedés zajlik a hazai építőipari alapanyagok és építőanyagok piacán. A jelenséget már többször körbejártuk, a legfontosabb okok között szerepel bizonyos import termékek világpiaci árának alakulása (drasztikus emelkedése), de sokan sejtenek a létező árnövekedési hullámra tisztességtelenül felülő, azt kihasználó, itthon működő (jellemzően külföldi tulajdonú) cégeket is. Nekik üzenve egy hónappal ezelőtt Nagy Márton a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója intézett beszédet a Portfolio Építőipar 2021 konferencián, de egy hete már maga Orbán Viktor is részletekkel megspékelt nyilatkozatott adott, amit aztán Gulyás Gergely a Kormányinfón is megerősített, melyben egyes termékek esetleges exporttilalma, illetve a tisztességtelen árazást büntető 90%-os exrtaprofit-adót is bejelentett egy hatóságilag megszabott árszinthez képest (extra adalék, hogy csak 3 milliárdos árbevétel felett, ami leginkább 2 külföldi tulajdonú céget érint), kiemelten a kavics, a homok, illetve a homokos kavics, alias sóder vonatkozásában. Mindeközben a GVH már nagy erőkkel vizsgálódik, vélhetően a NAV-nak is vannak/lesznek feladatai, és hát a törvényhozás sem lankadhat, hogy a hiány veszélye és az árak szárnyalása visszaszorítódjon. A hivatalos korlátozások előtt azonban a kormány rendkívül látványos és határozott kiállása, ijesztegetése is elég volt már egyeseknek, hogy a sajtóban tegyék közzé, ők bizony maguktól is korlátozzák az exportjukat és első számukra a hazai piac kiszolgálása. Ha a többi alap- és építőanyagos, jelentős részben exportra is dolgozó cég is hasonló reakcióra szánja el magát, akkor gyorsan rendeződhetnek bizonyos ellátási nehézségek és talán a GVH-nak és a NAV-nak is kevesebb feladata lesz.

A bejelentések után kíváncsiak voltunk, hogy mégis milyen extraprofitok termelődhettek meg az elmúlt 1-2 évben, ami akkora felháborodást keltett, hogy amiatt akár törvényeket is módosítana a kormány.

Mi az a nyereségszint, amit már nem visel el a működő kapitalizmus

és aminek akár állami eszközökkel is, de megálljt kell parancsolni. Fura lehet sokaknak, hogy miért nem egyszerűen csak úgy működik a rendszer, hogy minden annyit ér, amennyit hajlandóak adni érte, és hagyjuk a piacot önmagát szabályozni. Nyilván tankönyvi piacgazdaság nem nagyon létezik sehol, mindenhol vannak torzító tényezők, ahogy itt is számtalan, így kinek a saját vérmérséklete alapján lehet véleménye és álláspontja az aktuális piaci trendekről.

Nem az anyagárakkal kezdődött

Ami biztos, a 2008-as válság lecsengésével, 2014-15-től újrainduló és újra szárnyra kapó ingatlan és építőipar növekvő árai első körben a humán oldalon jelentkeztek radikálisan. Ez is egyfajta kereslet és kínálat közötti helyzet volt, egyszerűen nem volt elég ember a megszaporodó feladatokra és a cégek szó szerint lopkodták egymástól a munkavállalókat egymásra ráígérve. Ennek következménye lett, hogy a végfelhasználói szerződésekbe (irodabérlőknek, lakásvásárlóknak) a tervezett átadáshoz képesti 1-2 féléves (olykor éves) csúszás már vis major-ként szerepelt, vagyis nem járt kötbér azért, ha a munkaerőhiány miatt nem tudta időben befejezni a cég a fejlesztést.

Fontos, hogy bár nyilván sok külföldi munkás is van az országban (és itt kimondottan nem az erdélyi és kárpátaljai magyarokra gondolunk), sőt egyes cégek sok ezer kilométerről is terveztek nagyobb számban munkásokat idecsábítani, alapvetően a növekvő bérek többségében - jó esetben, ha végig ment a rendszeren és nem állt meg a brigádvezetőnél - a hazai szakmunkás és segédmunkás emberek zsebébe került, vagyis családokat eltartó, szolgáltatásokat igénybe vevő, akár hazai termékeket vásárló fogyasztókhoz, így ez az extra kiadás, látványos bérnövekedés (még ha olykor nem is teljesen fehér), de a hazai gazdaságot támogató módon kerül vissza a rendszerbe. Ellentétben sok külföldi tulajdonú cég extra bevételeivel, amit persze jó esetben helyi termékeket, szolgáltatásokat felhasználó fejlesztésekre költ, kapacitást bővít és munkahelyeket teremt (akár állami támogatással együtt), de előfordul, hogy hazaküld, ami így majd máshol ad hozzá a gazdaság növekedéséhez.

Miről szól ez az egész?

Két dolog kapcsolódik össze látványosan a mostani ügyben. Az egyik, a jól kommunikálható, a lakosság többsége számára is jól értelmezhető, a hozzájuk tényszerűen lecsapódó építőipari anyagok hiánya és árnövekedése, amit a lakásvásárlásra, -építésre, - felújításra szánt állami támogatások inflálódásán keresztül szenvednek el. Mindenkinek rossz a szájíze. Az állami ingyenpénz is kevesebbet ér, ami nyilván politikailag nem szerencsés, és a vásárolt vagy épített otthon is kisebb, vagy szerényebb lesz, mert annyira futja csak, ha egyáltalán bele tud vágni a család, mert kapott anyagot és szerzett szakembert a munkához. Ez az egyik, valóban komoly hatásokat keltő oldal, amit kezelni kellett.

És akkor ott a másik, ami kicsit ennek a következménye, hiszen nem tűnt volna fel ez a dolog még, ha nincsenek ezek a tisztességtelennek vélt árazások és a hiány, mégpedig az alapanyag, az ásványinyersanyag-vagyon, még szemléletesebben a magyar anyaföldben rejlő, a termőföldhöz hasonlítható, kincs. Ez az a kincs, aminek egy jelentős részével ma Magyarországon (pl. kavicsvagyon) olyan külföldi tulajdonú cégek rendelkeznek, akiknek nem feltétlen egyezik minden területen az érdekük az állam és a lakosság érdekével. Meg egyébként is külföldiek és a földet, valamint az abban rejlő ásványkincset birtokolják. Ez lehet a másik szempont, ami talán kevésbé jól kommunikálható a lakosság felé, de üzleti, gazdasági, stratégiai szempontból kiemelten fontos. Vissza kell szerezni valahogy az ásványinyersanyag-vagyon kitermelésének a jogát, hogy hazai tulajdonosi kör, lehetőleg a hazai lakosság és beruházók érdekeinek megfelelően, termelje, használja és értékesítse majd azt. Ennek a megtestesítője a méltatlanul keveset hivatkozott kitermelési jog elvételének a beharangozása is, vagyis amennyiben 1 éven belül nem nyitnak meg ezek a területek a jogok visszaszállnak és újraosztódnak. Iparági forrásaink szerint ezekkel a kutatási jogokkal és a kitermelés korlátozásával igen ügyesen tudnak játszani az érintett cégek, vagyis jogilag tisztán tudnak termelési kapacitást korlátozni az üzleti érdekeiknek megfelelően. Röviden, a hiány elkerülése, az árnövekedés megfékezése, illetve a magyar tulajdon növelése az alapanyagtermelésben a legfontosabb elemei a mostani intézkedéssorozatnak.

Már már belesimultunk az új világba, a magasabb bérekbe és a nehezen elérhető szakmunkásokba (mind az állami, a piaci és a lakossági oldalon egyaránt), amikor a járvány okozta hirtelen sokk miatti leállásoknak köszönhetően egy újabb mélyütést szenvedett el mindenki, aki építkezett, felújított.

Leállt a termelés és logisztikai gondok is súlyosbították az egyébként is a járvány félelmeivel terhelt világunkat,

így az építőipart is, ahol a biztonságosnak vélt „home office” jelenségét még hírből is alig ismerik, ezért a lelkileg legmegterhelőbb időszakban is a terepen dolgoztak az emberek.

Az igények aztán hirtelen visszapattantak, világszinten, a termelés azonban lassan követte, elindult a hiány és ezzel a látványos áremelkedés időszaka, ahol az egymásra épülő anyagok és termékek spirálja a legapróbb szegmensekbe is beférkőzött, hiszen fából készült raklap vagy műanyag csomagolóanyag szinte mindenhez kell, és így tovább. A hiány sokak szerint várhatóan az év végefelé enyhül majd, így piaci alapon is normalizálódhatnának bizonyos folyamatok, ám lefele valahogy mindig kevesebbet és lassabban korrigál a piac az árak tekintetében, mint amilyen gyorsan felfelé reagál.

Beindult a GVH

És akkor megjelentek a piac egyes szereplői szerint, és most már a kormány által is, csak nyerészkedőnek titulált cégek, akik a vélelem szerint kihasználva bizonyos versenyelőnyöket ráültek az áremelkedési hullámra, úgy, hogy közben számukra semmilyen indokolható költségnövekedés nem volt tapasztalható. Amit eddig tudni lehet a hivatalos megszólalásokból, hogy a GVH a cementpiacon vizsgálódik, a miniszterelnök pedig a kavics értékesítését jelölte meg az extraprofit adóval sújtandó területnek. Nézzük milyen EBITDA margin, vagyis nyereségességi adatokat produkáltak az itt tevékenykedő egyes cégek. Elöljáróban annyit érdemes elmondani, hogy piaci standardok alapján a 10% körüli eredmény már üzleti értelemben jónak mondható,

A 30-40-50%-os adatok általában nagyon magas hozzáadott értékkel működő cégeknél jelennek meg,

de természetesen a magas nyereség mindenkinek a célja és vágya, így nem csoda, ha egy cég erre törekszik és a piaci lehetőségeket kihasználva ezt igyekszik is elérni.

A GVH által vizsgálat alá vont cégek esetében, melyek a Duna-Dráva Cement Kft., a LAFARGE Cement Magyarország Gyártó és Kereskedelemi Kft. és a CRH Magyarország Kft., illetve a rendszeresen előkerülő kavicsot bányászó cégek (ezek kiemelve a táblázatban), és mellé kontrollnak néhány ismert építőipari vállalkozás esetében a következő EBITDA margin-ok jöttek ki az elmúlt években:

A számok alapján az megállapítható, hogy 2019 és 2020 látványosan jobb eredményeket hozott a vizsgált cégek számára, és vélhetően a legtöbb iparági cég számára is, akiket most itt nem emeltünk ki. A 2020-ban többnyire 25% és 45% közötti EBITDA marginok, a kiemelt cégeknél, első ránézésre kimondottan magasnak számítanak, de fontos kontextusba helyezni, mégpedig a korábbi évek átlagával. Ha azt vizsgáljuk, hogy mennyivel magasabbak ezek a mutatók a megelőző 5 év átlagához viszonyítva (2015-2019 közötti számok), akkor azt láthatjuk, hogy

Nagyjából 12 és 60% között szórnak a növekedések,

vagyis a vizsgált cégeknél volt ahol 10-15%-os növekedés, többségében 30-50%-os növekedés, és egy esetben 60%-nál magasabb növekedés volt kimutatható.

Hogy mi a tisztességes EDITDA margin ebben az iparágban, hogy hol van dolga a Versenyhivatalnak, a NAV-nak, vagy esetleg az államnak hatósági ár és expraprofit adó bevezetésével, az nyilván az ő kompetenciájuk. Azt, hogy ezek a cégek az erőfölényükkel való visszaélés vagy indokolatlan túlárazások miatt érték el az elmúlt években ezeket az impozáns pénzügyi számokat, vagy egy sokkal hatékonyabb működés, esetleg piaci lefedettség bővítése, más üzleti potenciálok kihasználása, vagy éppen egy jobb menedzsmentnek köszönhetően azt mi magunk is vélelmezhetjük, illetve az erre hivatott szervek majd eldöntik, ha megindulnak a vizsgálatok.

Mindenestre a folyamat elindult, az ijesztegetés hatott és meg is jelent már az első olyan cég, a Mapei, aki a hivatalos törvénymódosítások előtt már önszorgalomból jelezte, hogy akkor ő mostantól a hazai igényekre koncentrál és csak utána teljesíti az export igényeket. A törvényi változások pedig napokon belül megjelenhetnek.

https://cdn.portfolio.hu/articles/images-sm/n/y/e/nyersanyag-465462.jpg 730w, https://cdn.portfolio.hu/articles/images-md/n/y/e/nyersanyag-465462.jpg 1125w" alt="nyersanyag" class="img-fluid fullsize popup-image zoom-in" style="box-sizing: border-box; border-style: none; vertical-align: middle; max-width: 100%; height: auto; cursor: zoom-in; display: block; margin-left: auto; margin-right: auto; width: 730px;" loading="lazy" data-id="465462" data-mfp-src="https://cdn.portfolio.hu/articles/images-md/n/y/e/nyersanyag-465462.jpg" />

Forrás: Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat

Címlapkép forrása: Getty Images