Az ellenzéki pártok vezetői, meg miniszterelnök-jelöltjei elveszik a kedvemet attól, hogy a választási programjaikat olvasgassam. Egyrészt azért, mert – ígéreteikkel ellentétben – egyelőre alig van nyoma annak, hogy az ország viszonyainak közös konszolidálásban gondolkodnának. Másrészt azért, mert
amit elénk tárnak, s amibe óhatatlanul belefutok az interneten, abból az derül ki, hogy elvesznek a részletekben, ahelyett, hogy néhány, a társadalom egészét érintő kérdésre összpontosítanának.
Most éppen Karácsony Gergely főpolgármester–miniszterelnök-jelölt mémje ugrott elém. Fényképére montírozva ez a szöveg: „Olyan országban hiszek, ahol az elit van az országért, nem az ország az elitért. Ahol nem a politikáról szól az életünk, hanem végre a politika szól az életünkről.” A hozzá kapcsolt posztban Mészáros Lőrincet ekézi, aki néhány év alatt lett az ország legvagyonosabb embere, s természetesen nem azért, mert a kormányfőnek volt az iskolatársa. Ez, bár felháborít, de a könyökömön jön ki, minthogy az ellene való dühösködések terméketlennek bizonyultak. Mi több, az ellenzék tehetetlenségét bizonyították. De a poszt záró része sem villanyoz fel: „Nem váltásra, hanem igazi változásra van szükség: új, igazságos gazdaságpolitikára!”
Szép, szép ez az önvallomás, de ilyen alapon akár verset is írhatna. Bár felszólít rá, hogy ismerjem meg a céljait, de már az első mozzanatban ezeket kellett volna elém tárnia, ha már igénybe vette az időmet. Értem én, hogy az érzelmeimen keresztül akar megfogni. S talán helyesen is teszi, mert állítólag ma még inkább, mint korábban, az érzelmi politizálás a nyerő. Mindent a szívnek, semmit az észnek. Végtére – ha még emlékszik rá valaki –, Orbán is ezzel kampányolt az ősidőkben: „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!” És bejött. Bár Orbán azért hozzá tett egy s mást, miként az előző posztomban is utaltam rá. Többek között megtanulta a munkásmozgalom-történetből, hogy
vasmarokkal kézben tartott pártra, a tömegek mozgósítására is szükség van a hatalom megszerzéséhez és megtartásához.
Ezt hajtotta végre a Fidesszel, a polgári körökkel, a békemenetekkel, a magyar médiarendszer elfoglalásával. Az ellenzék viszont rendre olyan üzenetekkel áll elő, amelyek még egy politológiai, vagy egy kommunikációszakos egyetemista szakdolgozatában sem állnák meg a helyüket. Másra sem futja nekik, mint panaszkodásra, beszólásokra, esetleg parlamenti performanszokra. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy a közbeszédet uralják. Ismét csak magamat idézve: arra a muzsikára táncolnak, amit az orbánisták húznak a talpuk alá. Velük ellentétben Orbán zenészei akár hetente váltogatják a témát és a hangszerelést.
Ellenvethetné bárki, hogy nem én vagyok Karácsony célcsoportja, ezért ne kérjem számon rajta, hogy nagy ívű programmal álljon elő. A válaszom: az ellenzéki erők, amelyek mindegyike az érzelmekre apellál, egyelőre messze vannak attól, hogy számottevően növelték volna támogatottságukat. Egyelőre úgy néz ki, hogy legfeljebb a tömegeknek az Orbán-rezsimmel szembeni elégedetlensége hozhatja hatalmi helyzetbe őket a 2022-es választáson, nem pedig saját teljesítményük. Vagyis az eddig követett felfogásukat nem igazolják a közvélemény-kutatások.
De hogy ne csak üres kifogásokkal álljak elő, néhány kiegészítéssel idemásolom, amit a Karácsony választási kampányának részeként elém került fényképhez írtam kommentként. Mindenekelőtt azt, hogy ha engem és a hozzám hasonlókat akarja megnyerni – de gyanítom, hogy ha a gondolkodás nélkül hívők táborán kívül másokat magához akar vonzani –, akkor a rövid üzeneteiben is az alapkérdésekről szóljon. Például ezekről:
– Milyen értékrend jegyében szeretné alakítani az ország jövőjét? Milyen lesz az általa elképzelt jövő néhány alapvető szám tükrében? Tárja elénk a fejlettség mutatóit, az ipar, az élelmiszergazdaság, a szolgáltatások, a lakosság jólétét, képzettségét, egészségügyi állapotát, a természeti környezetét leíró célszámokat, az országvédelem struktúráját!
– Hogyan foglal állást a tőke és a munka konfliktusában? Ugyanis minden gazdasági és társadalmi részletkérdés ebből következik.
– Melyek azok a kiemelt feladatok, amelyek megoldásával a célokat el akarja érni? Milyen kormányzati intézkedéseket tart szükségesnek ezekhez?
– Hogyan viszonyul a huszadik század magyar történelmének meghatározó szereplőihez, azok döntéseihez? Már csak azért is, hogy tudjuk, ismeri-e azokat a végzetes fordulatokat, amelyeket az ország vezetőjeként el kellene kerülnie.
– Milyen elveket követne a nemzetközi diplomáciai, illetve gazdasági kapcsolatokban? Az nem elég, hogy azt mondja: EU, meg USA. Ugyanis a globális változásokat, illetve a térség geopolitikai folyamatait, az ország energiaellátását sem hagyhatja figyelmen kívül.
– Hogyan képzeli el a programjához a tömegek megnyerését?
Már elnézést, de minden más csak fecsegés, esetleg költészet, vagy játszadozás az ország színpadán. Olyan részlet, amelynek a felsoroltak nélkül csak kommunikációs értéke van, vagy még az sem. Egyébként ez áll a többiekre is. Már amennyiben komolyan gondolják, hogy 2022-ben át akarják venni Magyarország kormányzását. Ne tekintsék skandalumnak, de a gyermeteg üzengetés helyett, módszertani segédletként ajánlom szíves figyelmükbe bizonyos Vlagyimir Iljics Lenin két művét!
Az egyik a „Mi a teendő?” címet viseli. 1901 ősze és 1902 februárja között született. Benne 141 sűrűn szedett oldalon arról van szó, mit kell tenni egy harcos, országos politikai szervezet felépítése érdekében. A másik, az „Állam és forradalom” 1917 augusztusa és szeptembere között keletkezett. Ezzel arra a hatalmas, spontán tömegnyomásra reagált a szerző, ami a februári polgári forradalom után taszította anarchiába Oroszországot. Lenin azt vázolta fel 88 oldalon – lenyűgöző elméleti tudásra építve – mit lehetne és kellene kezdeni az állammal ahhoz, hogy véget lehessen vetni a tömegek nyomorának, állami elnyomásának és az emberek felszabadíthatók legyenek a burzsoázia uralma, befolyása alól.
A következmények itt és most lényegteklenek. Mert nem a bolsevik forradalom példáját ajánlom figyelmükbe. Csupán azt jelzem, hogy ha valaki az egész társadalmat át akarja formálni, akkor a mienknél sokkal vészterhesebb időkben sem nélkülözhette sem az elmélyült, tudósi magatartást, sem az elszánt, mindenkit magával ragadó, önfeláldozásra is kész politikusi mentalitást. Ha a hatalom átvételére a mai Magyarországon készülők és környezetük úgy látják, hogy nyitott kapukat döngetek, akkor intelmeimet tekintsék tárgytalannak. Már vissza is vonultam, hiszen akkor nyilvánvaló, hogy siker fogja koronázni erőfeszítéseiket, s egykoron az ország lakói áldani fogják nevüket. Idővel talán még azok is megbékülnek velük, akik 2022-ben úgy érzik majd, hogy veszítettek. Úgy legyen! De mi van, ha nem? #
CÍMKÉP: Karácsony Gergely 2021. július 4-i mémje – Ne tekintsék skandalumnak, de módszertani segédletként ajánlom szíves figyelmükbe bizonyos Vlagyimir Iljics Lenin két művét a gyermeteg üzengetés helyett. (Fotó forrása a főpolgármester-kormányfőjelölt FB-oldala)
