Szombati, Kristóf (2018): The Revolt of the Provinces: Anti-Gypsyism and Right-Wing Politics in Hungary. (A vidék lázadása: Cigányellenesség és jobboldali politika Magyarországon.) New York–Oxford: Berghahn Books.
Szombati Kristóf The Revolt of the Provinces: Anti-Gypsyism and Right-Wing Politics in Hungary című könyve gazdag etnográfiai anyagon keresztül értelmezi a 2000-es évek végének és a 2010-es évek elejének cigányellenes szélsőjobboldali radikalizációját a vidéki Magyarországon. Szombati könyve kapcsolódik ahhoz az értelmezéshez, mely szerint az ún. populista vagy szélsőjobboldali politikai szereplők megerősödése (lásd Brexit, Trump stb.) a globális gazdasági átalakulások veszteseinek „elitellenes” fellépéseként értelmezhető. Ugyanakkor a könyv nem áll meg ennél a – főként baloldali kutatók és publicisták között oly népszerű – magyarázatnál. Ezen felül
bemutatja, hogy az elmúlt 30 év gazdasági, társadalmi és politikai folyamatai hogyan érintették a vidéki társadalmak osztályszerkezetét, és ezekből hogyan következhetett a szélsőjobboldali politikai erők, majd az illiberális állam felemelkedése.
A provinciák lázadása
A könyv címe felveti a kérdést, hogy vajon miféle hatalomnak a provinciája a magyar vidék, és mi ellen lázadt fel e vidék a cigányellenes érzület politikai mozgalommá szerveződésével. A provinciák a könyvben maga a magyar vidék, olyan társadalmi színtér, amely kiszolgáltatott helyzetbe került és kedvezőtlen pozíciót foglalt el a szélesebb gazdasági és politikai folyamatokban.
A rendszerváltás utáni évtizedekben az ipar összeomlása és a mezőgazdasági termelés eljelentéktelenedése veszélybe sodorta a helyi középosztály újratermelődését a vidéki Magyarországon. Szombati szerint a cigányellenes szélsőjobboldal, majd a jobboldali politikai intézkedések sikere nagyrészt e válságnak köszönhető.
A könyv újszerűsége pont abban rejlik, hogy a 2000-es évek végének cigányellenes radikalizációját nem pusztán a magyar társadalomtörténetből eredezteti, hanem az alsó-közép és középosztályt érintő gazdasági és politikai folyamatokat feltárva mutatja be.
A The Revolt of the Provinces két emblematikus helyszínen játszódik. Az egyik a szélsőjobboldali mozgósítás „állatorvosi lovaként” elhíresült Gyöngyöspata, a másik pedig a vörösiszapkatasztrófában érintett Devecser. A könyv egyik nagy erénye éppen az, hogy a szélsőjobboldal erősödésének folyamatát a globális történéseken át a magyar falvak és kisvárosok mindennapjain keresztül követi végig. A könyv alapos etnográfiája a vidéki középosztály válságának, amelyet olvasva érthetővé válnak a szereplők indítékai, megragadhatóvá lesz az a folyamat, ahogyan a személyesen megélt strukturális sérelmek a cigányellenesség szélsőjobboldali narratívájában beszélődnek el.
E strukturális sérelmek a könyv szerint elsősorban a vidéki középosztálybeli pozíciók megingásából fakadnak. A falvak és kisvárosok egyre kevésbé tűnnek fel olyan színterekként, amelyek képesek lennének szabályozni a nagy társadalmi és gazdasági folyamatokat, és képesek lennének perspektívát nyújtani a helyi középosztály következő nemzedékének. Mindeközben azonban nemcsak a helyi középosztály reprodukciója lett bizonytalan, hanem a bérmunkából szinte teljesen kívül rekedt népességnek is a fennmaradásért kellett küzdenie.
Szombati e csoportokat marxi terminussal „felesleges népességnek” hívja, ami azt jelenti, hogy a tőke világszintű felhalmozásának adott periódusában a formális-hivatalos bérmunka világában nincsen szükség rájuk. A „felesleges népesség” e vidéki színtereken többé-kevésbé fedésben áll a cigányság pozíciójával, míg a helyi középosztálybeli helyzet a többségi „magyarsághoz” társul.
Az etnikai hovatartozás és az osztályhelyzet összefonódása miatt az osztályviszonyok fenntartásának küzdelmei gyakran etnikai ellentétekként és fenyegetésekként értelmeződnek.
De hogyan válik a cigányellenesség a „vidék lázadásává”? És egyáltalán mely esetekben válik a cigány–magyar-együttélés fontos politikai üggyé? A rasszista mozgósítás „lázadássá válása” összefügg azzal, hogy a helyi középosztály úgy érzékeli: a politikai elit és a hegemón diskurzus nem veszi figyelembe az őt ért sérelmeket és veszteségeket; politikai intézkedések nem enyhítik e helyi középosztály újratermelődésének nehézségeit.
Mindezzel párhuzamosan az etnicizált, vagyis „cigányként” azonosított felesleges népesség szintén a középosztályi pozíció fenyegetéseként jelenik meg. Akárcsak az e népességet támogató politikák az „érdemtelenek” segítéseként értelmeződik. „A vidék” – cigányellenesség formájában megjelenő – „lázadása” tehát a politikai elittel és az akkor hegemón baloldali liberális diskurzussal szemben bontakozott ki a 2000-es évek közepétől.
Gyöngyöspata és Devecser két külön példája a vidék lázadásának, vagyis a középosztály egzisztenciális bizonytalansága és a cigányellenesség közti kapcsolódásnak. Míg Gyöngyöspatán a felesleges népesség és a cigány pozíció fedi egymást, addig Devecserben az etnikai és osztályhelyzet közti megfelelés nem teljes. A devecseri eset így inkább a rasszista mozgósítás korlátaira világít rá, míg Gyöngyöspata éppen ellenkezőleg: a szélsőjobboldali mozgósítás sikerének példája.
A két esettanulmány magyarázatot ad arra, hogy mik voltak a szélsőjobboldali mozgalmak hatalomra kerülésének feltételei, és hogy milyen folyamatok ágyaztak meg a rendpárti jobboldali politikák sikerének.
Az „utóparasztok” és a felesleges népesség – Gyöngyöspata esete
Szombati Kristóf könyve Gyöngyöspata példáján keresztül azt mutatja meg, ahogyan egy falu a középosztály válságának köszönhetően a szélsőjobboldali mozgósítás egyedi, de tipikus példája lesz. Gyöngyöspata nem egy jellegzetesen leszakadó település, az ipari központok közelsége és a borászat olyan erőforrásokat jelentenek, amelyek következtében a faluban szerzett befolyása még erőforrásokat is nyújt a helyi középosztály számára.
https://ujegyenloseg.hu/wp-content/uploads/2020/12/revoltofprovinces-199x300.jpg 199w, https://ujegyenloseg.hu/wp-content/uploads/2020/12/revoltofprovinces-37x55.jpg 37w" alt="" width="350" height="527" class="alignleft wp-image-14616" style="box-sizing: border-box; border: 0px; vertical-align: middle; max-width: 100%; height: auto; float: left; margin-right: 15px; margin-bottom: 20px;" />A falu tehát még szerepet játszhat a középosztály újratermelődésében intézményei, többek között az iskolája és a helyi elit révén. A mezőgazdasági termelés – főleg a háztájizás és a szőlőtermesztés – szintén kiemelkedő szerepet játszott a helyi középosztály megélhetésében és értékvilágában. A kárpótlás révén a kilencvenes években sokan jutottak földhöz abban a reményben, hogy jövőjüket majd az szőlőtermesztés biztosítja. A helyi termelők a rendszerváltás után azonban eleve egyenlőtlen feltételek között, erős tőkehiánnyal küzdve kerültek a globális, köztük az EU-s piac versenyzői közé.
Az országos trendeknek megfelelően a 2000-es évek közepére tömegesen hagytak fel a mezőgazdasági tevékenységgel, miközben az ahhoz kapcsolódó értékvilágok és életmód normája továbbra is uralkodó maradt a körükben. Szombati e népességet utó-parasztoknak (post-peasants) hívja: megélhetésüket már nem a mezőgazdaság biztosítja, viszont értékviláguk és a faluhoz kötődő morális elvárásaik még a hajdani paraszti életmódhoz elemeihez kapcsolódnak. A veszteség érzete esetükben egy állandó állapot, amelyet úgy érzékelnek, hogy a politikai elit és az akkor hegemón baloldali liberális diskurzus nem ismert el.
A fentiekkel párhuzamosan a bérmunkából kiszorult „felesleges”, zömmel roma népesség szintén elveszítette megélhetésének feltételeit. A falusi cigánytelep lakói korábban többnyire az iparban helyezkedtek el, sokan Budapesten dolgoztak, az otthon maradók pedig a helyi parasztokkal együttműködve alakítottak ki patrónus–kliens jellegű informális viszonyt.
A rendszerváltással azonban nemcsak az ipari munkahelyek tűntek el, hanem a többségi lakosság erőforrásai is szűkösebbek lettek, így a patrónus–kliens jellegű viszonyok is meggyengültek. A helyi cigányság mindjobban leszakadt a helyi középosztálytól, újratermelődésének küzdelmei pedig már a puszta létfenntartásra korlátozódnak. Habár a cigányság a falu osztályviszonyaiban mindig is a legalsóbb szegmensben, a periférián helyezkedett el, a kétezres évek végére ez a periférikus pozíció, úgy tűnik, egyre fenyegetőbbé vált a többségi lakosság számára. Legalábbis a fenti egzisztenciális bizonytalanságok cigányellenes, rasszista narratívában kaptak hangot.
A The Revolt of the Provinces éppen azt tárgyalja, hogy az „utó-parasztok” fenti veszteségei miért és hogyan váltak „cigánykérdéssé”, miközben a könyv bemutatja, hogy a paraszti életmód és a mezőgazdasági termelés ellehetetlenülését nem a helyi cigányság okozta.
A középosztály egzisztenciális bizonytalansága, a „kicsúszott talaj” tapasztalata a hétköznapokban azonban az etnicizált „felesleges” népességgel kialakult viszonyban testesül meg. A mezőgazdasághoz kötődő létforma hanyatlása szemmel látható a faluban, a hajdani háztájizás terei a telkek elhagyatva állnak, sok esetben az életben maradásért küzdő „felesleges népességnek” szolgáltatnak kisebb nagyobb javakat (tűzifát, eladható hulladékfémet).
A paraszti életmódhoz kötődő lakosság a fenti pusztulást mégis inkább a cigányság jelenlétével kapcsolja össze, mintsem az olcsó külföldi áruk beáramlásával, amelynek a helyi termelés hanyatlása valójában köszönhető. A középosztály gyengülése kihat a patrónus–kliens jellegű viszonyokra is, a rendszerváltás után felnőtt generációt jóval kevésbé fűzi a magyarokhoz ez az aszimmetrikus, ám kölcsönösségen nyugvó viszony.
Sőt a fiatalok helyzetük miatt érzett dühüket a társadalmi hierarchiában eggyel felettük álló helyi „magyarokon” vezetik le, különböző utcai verbális konfliktusok formájában. A helyi középosztály újratermelődésének válsága tehát a hétköznapok szintjén összeér a korábban hegemón magyarság megkérdőjeleződésével is.
A kontroll elvesztésének tapasztalata pedig a „felesleges”, esetünkben cigány népesség fegyelmezésének hiányaként jelenik meg számukra.
Ez a kontroll azonban akkor bír igazi téttel, ha még léteznek erőforrások, amelyek felett rendelkezni lehet. A falu ilyen erőforrást jelent a kevés fennmaradt bortermelő számára, hiszen ők azok, akik sikeresen átvészelték a világgazdasági változásokat, és egy újfajta elitpozíciót vívtak ki maguknak a faluban. Az új elit számára a falu nem annyira a paraszti életmód, hanem a turizmus színtere lehetne, akár Villány mintájára, amely szintén borászatáról híres. Az elszegényedett cigány népesség azonban, úgy tűnik, nem illik e vízióba, sőt zavaró tényezőként jelenik meg.
Így válik a formális bérmunka szempontjából feleslegessé vált cigányság népesség, a falu társadalmára nézve „feleslegessé” e helyi elit számára, rímelve arra a szélsőjobboldali értelmezésre, amely többek között e feltörekvő elit támogatásával szerezte meg a hatalmat Gyöngyöspatán.
Gyöngyöspata esete azonban nem bizonyult tipikusnak. A szélsőjobboldal általános hatalomra kerülése a vidéki településeken végül nem történt meg, Szombati szerint éppen azért, mert közben országos szinten politikai elitváltás történt, az új jobboldali hegemónia pedig magába építette a szélsőjobboldali politika elemeit, miközben annak mozgósító ereje éppen az elitellenességben rejlett.
A cigány- és az elitellenesség összekapcsolódása
Szombati Kristóf könyve a szélsőjobboldali mozgósítás és a jobboldali politikák sikerének magyarázata mellett tulajdonképpen kimondatlanul a sikeres baloldali politikákra vonatkozóan is feltesz néhány nyugtalanító kérdést. A The Revolt of the Provinces érzékletesen, több példán keresztül mutatja be, hogy a kétezres évek végén a szélsőjobboldali mozgósítás sikerének kulcseleme volt a vidéki középosztálynak az a tapasztalata, hogy magára van hagyva, és a politikai elit nem foglalkozik a problémáival.
E magára hagyatottságban jelentős szerepet játszott az is, hogy igazságtalannak élték meg a mélyszegénységben élőket érintő szociális intézkedéseket.
E felfogásban ugyanis az állam azt a népességet (a mélyszegénységben élő cigányokat) támogatta, akik erre nem szolgáltak rá. A 2000-es évek uralkodó politikai irányvonala az integráció és a segélyezés volt, a hegemón diskurzusban pedig a cigánysággal kapcsolatos problémák elsősorban szociális kérdésként jelentek meg. Habár első ránézésre ezek igen helyénvaló baloldali politikák, a könyv szerint a vidéki középosztály sok esetben egészen másképp értelmezte őket.
Sokak szemében az integrációs politika a helyi középosztály újratermelődésének legfontosabb helyszínét, az iskolát veszélyeztette, a segélyezés pedig nem a dolgozókat jutalmazta, mindeközben az akkori uralkodó diskurzusban használatos „megélhetési bűnözés” fogalma a középosztályból lecsúszó réteg szemében felmentette a bűnelkövetőket. A legalsóbb rétegeket támogató, alapvetően baloldali, szegregációellenes politikákat tehát sok esetben a középosztály saját megtámadtatásaként értelmezte. Szombati Kristóf könyve igen tanulságos lehet a baloldali politikák újragondolását illetően, hiszen érzékletesen mutatja be, hogy mindez hogyan kelthetett etnicizált osztályfeszültségeket.
A szélsőjobboldali mozgósítás határai és az illiberális állam – Devecser esete
Habár a The Revolt of the Provinces elsősorban a szélsőjobboldali mozgósításról szól, külön hangsúlyt fektet a cigányellenes, rasszista politika határaira, majd kifulladására is. Már a devecseri példa is megmutatja a szélsőjobboldali mozgósítás határait, hiszen szemlélteti azt az esetet, amikor a cigányság pozíciója nem azonos a felesleges népességgel, hanem létezik egy olyan gazdaságilag és politikailag is valamelyest tőkeerős roma réteg, amely képes képviselni az érdekeit.
Devecser, e nyugat-magyarországi kisváros kevesebb mezőgazdasági hagyománnyal rendelkezik, a munkahelyek nagy részét mindig is az ipar adta. A helyi középosztályt a fehérgalléros dolgozók alkották, míg az alsó középosztályt a kékgalléros munkások képezték, akik olcsó, kiszolgáltatott munkaerőként próbálják pozíciójukat fenntartani.
A bérmunkából a rendszerváltással kiszorult rétegek ugyan itt is főként a romák voltak, de mellettük élt a kisvárosban egy olyan roma csoport is, amely a formális bérmunkán kívül találta meg a boldogulását. E romák a nyugati országok lomtalanításaiból teremtettek maguknak egzisztenciát, az ott kidobott árukat értékesítik itthon. Az ő esetükben, ahogy a könyv írja, az etnikai és osztálypozíció keresztezi egymást: míg az osztályhierarchiában elfogadható helyet foglalnak el, az etnikaiban a helyzetük továbbra is alárendelt.
Ez az alárendelődés azonban azzal is jár, hogy tevékenységük megbélyegzetté vált, hiszen nem a helyben hegemón formális bérmunka keretei között zajlik. Jómódjuk így könnyen vált szálkává a kiszolgáltatott, alacsony bérért dolgozó többségi munkások szemében.
A többség szemében a jómódú romák „normasértő” tevékenysége és a bérmunkából kiszorult szegény réteg sok esetben nem válik el egymástól, így a cigányság itt is az önmagát csak nehézkesen újratermelő középosztályt veszélyeztető csoportként jelent meg.
A „lomizók” azonban a maguk is a középosztály soraiba emelkedtek, a kisváros „nem cigány” utcáiban vásároltak házakat.
A devecseri esettanulmány bemutatja, hogy hogyan válik egy utcai, szomszédok közti konfliktus a fenti „normasértés” szimbólumává és vezet gárdista felvonuláshoz, majd – mindennek ellenére – miért nem végződik az eset szélsőjobboldali hatalomátvétellel. Szombati leírja, hogy
a lomizó romák szervezettségüknél és anyagi erejüknél fogva politikailag hathatós csoporttá tudtak válni a helyi elit szemében, amely így megakadályozta, hogy a helyi konfliktus továbblépjen, és Devecserből a cigányellenes mozgósítás újabb szimbolikus helyszíne legyen.
Mindezek mellett azonban a helyi vezetés olyan rendpárti intézkedéseket vezetett be, amelynek a felesleges népesség pozíciójában élő romák lettek a kárvallottjai.
A The Revolt of the Provinces a cigányellenes szélsőjobboldali mozgósítás kifulladását a rendpárti, „munkaalapú társadalmat” hirdető jobboldali politika hegemónná válásával, vagyis a Fidesz hatalomra kerülésével magyarázza. A közfoglalkoztatás kiszélesítése, a büntethető és az iskolaköteles életkor leszállítása mind-mind olyan intézkedések voltak, amelyek a kontroll érzetét adják a felesleges népesség felett.
Mindeközben a felfelé osztó szociálpolitikai támogatások is segítik a középosztály újratermelődését, az integrációpárti oktatáspolitika berekesztése pedig szintén a középosztály „védelmét” legalizálja. A Fidesz tehát, mondhatni, kifogta a rasszista elitellenesség vitorlájából a szelet, annak elemeit pedig beépítette saját politikájába – immár az etnikai színezet nélkül.
A The Revolt of the Provinces hitelesen mutatja be a jobboldali politikák térnyerésének okait a vidéki Magyarországon. A könyv azonban nem pusztán a magyar helyzetről szól, hanem fontos tanulságokkal szolgál a világban zajló populista vagy jobboldali fordulatot illetően is, hiszen azt mutatja meg, hogy hogyan válnak a strukturális sérelmek rasszista mozgalmak táptalajává, és hogyan vezetnek a konzervatív, jobboldali politikák megerősödéséhez.
Címfotó: Abony a levegőből – Marek Ślusarczyk – microstock.pl, Wikimedia Commons
