Nyomtatás

 

Számos portál beszámolt a Tamasi „doktor” által elindított, kártékony álhírsorozatról, és az ezt követő orvosetikai eljárás megindításáról. A tudós maskarában tetszelgő spiritiszta kitűzött célja, hogy csillapítsa a koronavírus körül kialakult pánikot, bizonyítsa, hogy valójában egy ártalmatlan vírussal állunk szemben. Ehhez számokat, adatokat, egy kis ájurvédát csepegtet, és rögtön egész termékköre bevetésre készen áll a félelemben szenvedők megsegítésére. Szívesen ad például C-vitamin infúziót. A független hazai sajtó erről rendben beszámolt, köszönjük, jöhet a következő félnótás guru, akin nevethetünk, majd az orvoskamara etikai kalapácsa lecsap, ahogy kell.

Mindeközben a helyzet viszont az, hogy a Tamasi által alapított Facebook-csoportnak jelenleg több mint 24 ezer tagja van. Természetesen vannak itt, akik csak amolyan katasztrófaturistaként vannak jelen, és valószínűleg a többiek sem napi szinten szegik meg a fizikai távolságtartás szabályait. Mégis, itt van nagyjából egy kisvárosnyi ember, akik nem igazán hisznek a vírus létezésében, akik kétségbeesettek és dühösek, akik úgy érzik, napi szinten megvezetik őket. Velük mi lesz?

A kérdés nem csak arra vonatkozik, hogyan kezeljük az általuk jelentett járványügyi veszélyt, hanem mit tehetünk azért, hogy valós információkhoz jussanak, hogy ne érezzék magukat becsapva, az út szélén hagyva? Kinek a felelőssége megszólítani őket?

Nem érdemes annyival elintézni a jelenséget, hogy a törvény ökle majd lecsap, már csak azért sem, mert ezzel legitimáljuk a nyilvánvalóan más célból hozott felhatalmazási törvény egy paragrafusát. Képtelenség is lenne következetesen alkalmazni a törvényt, mert ehhez a kormánynak saját háza táján is alapos sepergetésbe kellene kezdenie. A megfélemlítés és a büntetés amúgy sem a tájékoztatás legnemesebb eszköze.

Reménykedhetünk ismét, hogy majd a Facebook vállalja saját felelősségét és fellép az álhírek terjedése ellen (amelyeket maga a cég is lelkesen terjeszt, ha érdeke úgy tartja), mégsem hiszem, hogy jó ötlet egyszerűen bezárni, letiltani egy ilyen csoportot. Ezzel hirtelen elvágnánk több tízezer embert bármiféle nyilvánosságtól, biztonságot nyújtó közösségtől, mindenféle támasz nélkül maradnának saját alternatív valóságbuborékjaikban. Sőt, ez a csoport informatikára fogékonyabb részét akár a web sötétebb rétegei felé is terelheti. Bármiféle felülről jövő szabályozás amúgy is egyből megkongatja a vészharangot: itt nincs szólásszabadság; megpróbálnak elhallgattatni valamit, tehát az biztos igaz.

A kirekesztésnél mindig jobb a párbeszéd, ha léteznek platformok, ahol ezek az emberek megnyilvánulhatnak: így legalább az elméleti esélye megvan annak, hogy valami elkezdje feloldani a zavart.

Attól tartok viszont, ez a valami nem racionális viták során bukkanhat elő, ahol majd tiszta érveléssel, szakirodalmi hivatkozásokkal lehet meggyőzni bárkit. A szkepszis és az elkeseredés ennél nagyobb, könnyű kiváltani defenzív, cinikus reakciókat. A konspiráció sajátos logikája, hogy még az sem tudja csillapítani, aki kitalálta azt. Legszebb, tragikomikus példái ennek azok az örkényi egypercesek és a rájuk érkezett felháborodott reakciók, amiket maga Tamasi mester szerzett, feltehetően, amikor rájött, a csoport kezd kicsúszni kezei közül, és van itt már minden, 5G, kínai labor, amerikai labor, árnyékhatalmak, amit csak akarsz. De lehetséges azt mondani, hogy az ájurvéda oké, az 5G-zés pedig már nem?

 

Kinek a felelőssége, hogy bevonják, megszólítsák ezeket az embereket? Úgy vélem, részben az egészségügy feladatkörébe tartozik, mivel a tájékoztatás megelőzés, hogy elkerüljük, vagy legalább enyhítsük a betegségek, járványok kialakulását. Tudom, nehéz koronavírus idején elvárásokról beszélni, az egészségügy viszont nem csak a kórházakban hősiesen küzdő nővéreket, fehérköpenyes életmentő doktorokat jelenti, hanem folyamatos számadást a köznek a legújabb kutatási eredményekről, az ellátás jelenlegi állapotáról, egészségmegőrzésről és gyógyításról, illetve küzdelmet is jelent a mindezekkel szembemenő áltudománnyal és káros piaci tendenciákkal. Ez magába foglalja az orvos-beteg kommunikációt, de az oktatást, az ismeretterjesztést, a média tájékoztatását is.

Persze az egészségügyben dolgozók nem képesek mindenhol ott lenni, figyelni, torzul-e az üzenetük. Ezért életbevágó a sajtó szerepe, ami a romokban lévő magyar oktatás és a hazai tudománykommunikáció gyakorlatilag teljes hiánya miatt óriási felelősséggel rendelkezik ezen a téren is. Fontos ezért feltenni a kérdést:

beszél-e a független magyar média ezekhez az emberekhez? Milyen nyelvezetet használ, mennyire cinikus, amikor róluk beszél?

Tévút lenne megpróbálnom távdiagnosztizálni az összeesküvés-elméletek hívőit, de elég csak elképzelni olyan élethelyzeteket, amelyek fogékonnyá tehetnek ilyesmikkel szemben, hogy együttérzéssel ellensúlyozzuk az ítélkezést. Erre az empátiára nem találni elég példát a kortárs újságírásban.

Az Index Mi vidékünk sorozatában, amely azzal a céllal készül, hogy bemutassa a vidéki Magyarországot, minden megyéről készült egy videó, amiben azzal parádéznak, hogy a budapestiek mennyire nem ismerik a saját országukat, azt se tudják, mi az adott megye székhelye, a riporter néha még ki is javítja (= szembesíti tudatlanságukkal) a kérdezetteket. Az amúgy rendkívül fontos közszolgálati szerepet betöltő Partizánban Gulyás Márton vicceskedve buzdítja Lenkei Gábor követőit, hogy kommenteljenek a kuruzslóról szóló videó alá. Szintúgy Gulyás volt talán az egyetlen, aki felszólalt a koronavírus-járványon nyerészkedő bűnöző Gődény György tevékenysége ellen, viszont a tartalmi kritikához 10 perc kőkemény tényfeltáró elemzésen átverekedve juthat el a néző, ott is feszengve szembesül azzal, hogy de mit jelent az, hogy legkurrensebb? Amire ezekkel a példákkal szeretnék rámutatni, az az újságírói nyelvezet milyensége: a hangnem, illetve hogy mennyire hozzáférhető egy szélesebb réteg számára.

Gondolhatjuk, hogy hülye az, aki retteg az 5G-től, de segítünk azzal, ha ezt hangsúlyozva írunk felülről szónokló cikkeket? Lehet nevetni a hiszékenyeken, lehet egy képzeletbeli művelt elitnek újságot írni, de ne lepődjünk meg azon, hogy Tamasi csoportjában a legnagyobb mumus a nagybetűs „Média”.

Na de a Fidesz…! Igen, lehet és kell rámutatni arra, hogy a Fidesz politikája hogyan építkezik az álhírekre, táplálja az igazsággal szembeni cinikus érdektelenséget. Erről írtak és írnak, ez azonban nem helyettesítheti a független sajtó önreflexióját. Például beszélni kell arról, hogy az LMP-s pártlap, az Azonnali Ne higgyetek a tudománynak! címmel közölte Techet Péter írását, amelyben elsőéves filozófiahallgatónak álcázva magát, rendkívül arrogáns stílusban értekezik arról, hogy nem létezik ideológiamentes tudomány, ergo semmi sem igaz, illetve minden igaz egyszerre. Emiatt Schmidt Mária történelemfelfogása semmivel sem kevésbé hiteles, mint a tudományos konszenzus a klímakatasztrófáról.

Beszélni mindenről lehet, szerintem kell is, egy másik történelmi pillanatban, máshogyan ez a cikk is lehetne egy elgondolkodtató tudományfilozófiai kérdésfelvetés. Ez az írás viszont nem több, mint Fideszt megszégyenítő cinizmus, a lehető legkártékonyabb módon, krízishelyzet közepén felköhögve. Mindenesetre összenő, ami összetartozik: a cikket megosztotta az egyik legnagyobb koronavírus létezését tagadó Facebook-oldal is, különösebb kommentárt sem kellett hozzáfűzniük.

Természetesen ezek kiragadott példák, azok is nyakon öntve saját elkeseredett tehetetlenségemmel. Semmiképp sem szeretnék ezek alapján általánosítani, pláne elvitatni jogosan megszerzett érdemeket. Mindössze szeretném ösztönözni a független sajtó munkatársait, hogy most, az álhírek elburjánzása miatt vessenek számot eddigi teljesítményükkel és szerepükkel, gondolják át nem csak, miről írnak, hanem hogy hogyan. Beszéljünk erről is.

Címlapkép: MTI/kormany.hu/Árvai Károly

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Harangozó Ádám 2020-05-19  MERCE