A nap, amikor a NER felborult
Mi volt a lényege a nemzeti együttműködés rendszerének? Az, hogy erőszakosan kétpólusúvá tettek egy egyébként sokszínű politikai rendszert. 2011-ben volt egyharmad Fidesz, egyharmad demokratikus vagy polgári ellenzék és szintén egyharmadnyi harmadikutas szélsőjobboldali és zöld pártra voksoló és pártot választó szavazó. A NER hatalomtechnikusai arra építettek, hogy az ő egyharmados támogatottságuk elegendő lesz mindenkoron a győzelemhez, mert a szélsőjobboldali és a demokratikus ellenzék nem lesz képes arra, hogy együttműködjön, így új többséget hozzon létre. A módszertan működött is majd három cikluson át sikeresen, azonban a kormányellenes szavazók politikai oldaltól függetlenül arra kényszerítették pártjaikat, hogy induljon el a közeledés és a lényegi együttműködés. Egyértelmű volt mindenki számára, hogy a NER leggyengébb pontja az egy az egy elleni felállás. Ez természetesen súlyos kompromisszumokkal járt mindkét ellenzéki csoport oldaláról. A Fidesz egyetlen reménye az volt, hogy az együttműködés kontraproduktív módon fog működni, azaz a széljobbosok nem állnak be a “szemkilövetők” mellé, a liberálisokat pedig majd eltántorítják az egykori szkinhedek.
Az önkormányzati választás azonban megborította a NER atombiztosnak hitt egyensúlyát. Nem volt olyan hely az országban, amire Orbán rá tudott volna mutatni, hogy “íme itt hatalmas győzelmet arattunk”. Lepattantak Hódmezővásárhelyről és Salgótarjánról, Angyalföldről vagy Szegedről nem is beszélve. Az ellenzék ezzel szemben vidéken is hatalmas győzelmeket aratott, elhozva olyan városokat, mint Miskolc, Pécs, Szombathely, Dunaújváros vagy Eger. Tette mindezt olyan jól koordinált együttműködéssel, hogy senkire sem égett rá ideológiailag a másik oldal. A Jobbikos jelöltek nem lettek libeálisok és Karácsony Gergelyről sem gondolja senki, hogy a szélsőjobboldalra sodródott volna. Egyértelmű, hogy a jelenlegi ellenzéket a sírból visszahozó választási együttműködés az abban részt vevő pártok sikere, de ahhoz elsősorban az kellett, hogy az ellenzéki szavazók sakkban tartsák az ellenzéki politikusokat, kikényszerítve a minden korábbinál magasabb szintű koordinációt.
Mindez azonban csak egyetlen menet volt egy boxmeccsen, aminek messze még a vége. A Fidesz 2022 tavaszáig mindent elkövet majd, hogy az őt hatalmi pozíciójából kibillentő ellenzéki együttműködési rendszer szétessen és helyreálljon a NER kényes egyensúlya. Lesz itt minden mézesmadzagtól zsaroláson át kilóra megvásárlásig. Annyi, de annyi piszkos dolguk van, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy még egyszer ellenzékbe kerüljön Orbán, mert onnan nincs megállás a börtönig.
A mostani választás alapján utolsó reményük az ország többségét jelentő magyar vidék, a kisvárosok és falvak világa. Amíg itt nem tűnik fel az ellenzék, amíg ezeken a településeken még csak ellenzéki szavazatszámláló sincs, addig biztosak lehetnek a dolgukban. Éppen ezért is fontos, hogy a mai ellenzéki fellegvárak holnapra regionális és megyei szintű szervezői legyenek a kormányellenes mozgalmaknak.
Végül még egy fontos dologról. Az ellenzéki együttműködés alapja az, hogy “mindenki egy ellen”, azaz Orbánt meg kell buktatni a jelenlegi törvényi keretek között. Emiatt háttérbe szorulnak az ideológiai alapok és nem vagy alig lehet szót ejteni számunkra fontos dolgokról. A baloldalt konkrétan a politikai eltűnés fenyegeti, amit nem fogadhatunk el. Igenis vissza kell tenni a politikai palettára magunkat, de úgy, hogy ezzel még véletlenül se tegyünk szívességet Orbánnak. Nem megosztani kell az ellenzéki politikai közösséget, hanem azon belül támogatókat szerezni politikánknak. Az idei év egyik legfontosabb politikai innovációja az Előválasztás volt, amiről bebizonyosodott, hogy a politikai sokszínűség megtartása mellett segíti, hogy valóban jó jelöltek induljanak el a Fidesszel szemben. Készülnünk kell tehát arra, hogy képesek legyünk becsatlakozni ebbe a folyamatba.
Kalmár SzilárdMunkások Újsága
