Nyomtatás

Tény, hogy a kapitalizmus fenyegeti az emberiséget (beleértve a természetet). Világosan ki kell hát mondjuk, a kapitalizmus abba a stádiumba érkezett, amelyet imperializmusnak hívunk, amely minden téren veszélyezteti az emberi civilizáció, az emberiség létét. Külső háborúk, nukleáris fegyverkezés, általában a fegyverkezési politika, a dolgozói jogok megsemmisítése, a közintézményeké, a társadalombiztosításé, közegészségügyé, stb.

A kapitalizmus dominanciája az imperialista korszakban képes egyszerre szinte határok nélküli gazdagságot létrehozni, valamint ugyanakkor a termelő erőket, különösen a proletár munkaerőt tömegesen pusztítani, saját – és bármiféle – értéket megkérdőjelez minden területen. Magába foglalja a környezet pusztítását is.

Amit tagadunk, az annyi, hogy a környezetet fenyegetése elválasztható lenne, mintegy önmagában való dolog, elkülöníthető a többitől. Ha ezt nem értjük, álláspontunk retrográd, nem old meg semmit. Az emberiség egésze fenyegetett, minden, ami jellemzi, ideértve környezetét is. Nyilvánvaló a levegő-, vegyi, nukleáris, stb szennyezettség, mindez együttesen képezi azt az általános bomlást, ami az emberiség lényegét jelenti.  

Vitathatatlan tény, s ennek megállapításában nekünk, a IV. Internacionálé aktivistáinak az a meggyőződésünk erősödik meg, hogy az emberiség egésze fenyegetett. Programunk jelzi, hogy a munkásosztály (történelmileg belátható) gyors győzelme nélkül az emberi civilizáció el fog tűnni. Amikor programunkba került, akkor sem volt túlzás, hanem a tényeken alapuló világos ítélet, bizony, az emberi civilizációt óriási veszély fenyegeti, ezr számtalan tény igazolja.

Le Monde három napja egy kétoldalas rioportot szánt a rohingyák helyzete bemutatásának, ennek a muzulmán népességnek, akit üldöznek Burmában. Bangladesbe voltak kénytelenek menekülni, ahol szintén nem tart karokkal fogadták őket ...  Borzalmas, őrjítő, hogy nők tízezreit erőszakolták meg a burmai, a Nobel-díjat kapott miniszterelnök irányította hadsereg katonái. Nyilvános, a Le Monde mindent elmond. Azt mondjátok: dehát micsoda barbárság ez?

Az emberiség válsága megköveteli, hogy végezzünk a kapitalizmussal.

Ez csak egy példa volt a sok közül. Az emberiség válsága egyenesen a kapitalizmus bomlásából és túléléséből fakad. Végeznünk kell a kapitalizmussal, ez veti fel a munkásosztály szerepét, mozgalmáét, vezetéséét, a forradalmi párt létrehozását.

Ezért beszélgetünk ma.

Az emberiség és környezete viszonya, szerintünk ugyanehhez a következtetéshez vezet.

Miért vagyunk ilyen helyzetben? Engels a Természet dialektikájá-ban ezt írja: «Minden termelési mód a múltban csak azt vette célpontba, ami közvetlen, azonnali hatást hozhatott»,

Engels folytatta: «Teljességgel mellőztük a távoli következményeket» és Mezopotámia példáját említi azokból az időkből, amikor elkezdték művelésre alkalmassá tenni a földet, és nem merült fel, hogy az összes földet ki lehet meríteni, mindez messzinek tűnt. Ha kimerült, odébb vonultak. Érthető, az emberi lény, mint bármely más állat a túlélésre rendezkedett be; ha nyúlra vadászott, nem foglalkoztatta, hogy mennyi marad, örült, hogy akkor rögtön nem halt éhen.

Engels hozzáteszi: «Minden magasabbrendű termelési forma oda torkollott, hogy a különböző osztályhelyzetű népességet elválasztotta, aztán a domináns és elnyomott osztályokat szembeállította; de ugyanakkor az uralkodó osztály érdeke lett a termelés motorjának eleme (…). Ezt a tőkés termelési mód valósította meg leginkább. Az individuális tőkések dominálják a termelést és cserében nem kell aggódniuk csak akciójuk legközvetlenebb hatása miatt. Még ez a közvetlen hatás is (…) teljes egészében másodrendű; az eladás által realizálandó profit  lesz az elsőszámú motor». Ha kapitalista vagyok, akcióm, azaz befektetésem generálja a hasznomat. Nincs más gondom, minthogy tőkém elegendő profitot hozzon. Engels pontosít: «Ott, ahol az individualista tőkés termel és forgalmaz az azonnali haszonért, csak a legközelebbi, legközvetlenebb eredményt lehet számításba venni. (...) Ez a természete az ilyenfajta akcióknak. A kubai spanyol növénytermesztők felgyújtották az erdőket, a hamu elég műtrágyát tartalmazott a kávécserjék egy generációja számára, a kávétermesztés extra módon rentábilisnak bizonyult, aztán később a trópusi viharok lepusztították a talaj védelem nélküli felső rétegét, csak puszta sziklákat hagyva maguk mögött». Nem az ő gondjuk volt, az övék csak az: egy generációnyi cserje hoz-e elegendő hasznot. Aztán? Ahogy XV Lajos mondta «utánam a vízözön».

Engels egy általánosabb reflexiót is leszűr: «A természettel, ahogyan a társadalommal szemben is, a jelenlegi termelési módban is alapvetően csak a közvetlen eredményt, a legkézzelfoghatóbbat vesszük figyelembe».

Itt a válasz, hogy miért vagyunk ilyen helyzetben.

A társadalom egy elven alapszik, a tőkés alapvető és elvehetetlen joga a profit realizálása a proletár és a természet kizsákmányolása révén. Egyébbel nem foglalkozik. Sok a félreértés e kérdés körül.

Antoine Waechter, aki 1974-ben «zöld» jelölt volt a köztársasági elnökválasztáson: «A “természet” szó minden diskurzusból kizárattatott, mintha méltatlan lenne (…). A környezet szó kötelező, annak van hitele (…). A választás nem semleges. Etiomológialag a «környezet» azt jelzi, ami körülvesz bennünket, emberi lényeket  (igaz; mi, marxisták is ezért használjuk). Ez az emberközpontú vízió (ami Waechtert és barátait dühíti) megfelel győzedelmes civilizációnk lelki habitusának, egyetlen hivatkozási alapja az ember, akinek minden cselekvése a Föld leigázását célozza (…). Ez a koncepció az emberi lényt kiemeli a sokmillió más közül». Hát igen, ez is egy felfogás, de nem a mienk.

Engels azt állította: «Az ember a természet része, egymástól elválaszthatatlanok», de megjegyzi, hogy az emberiség a természeten uralkodik (természetesen ez nem azt jelenti, hogy kínozzuk az állatokat), de a természet leigázása az emberiség túlélésének feltétele és záloga.

Waechter ezt tagadja mondván, hogy minden élő organizmus jogokban egyenlő – és ez a nézőpont van terjedőben politikai irányzatként.  Már a náci irodalomban is előfordult. Az ismert zöldmozgalom, a Greenpeace írja újságában: «A humanista értékrendszert szuprahumanistával kell felülírni, amely a növényi és állati világot törvényi vagy erkölcsi szférába helyezi». Egy absztrakt természetet az emberiség fölé helyezni, ez is egyfajta logika. De, hogy a természet igázza le az embert, az visszatérést jelent a legsötétebb időkhöz: jogtalan egy szál búzát letépni, halat vagy húst enni .. és rövid időn belül eltűnne az emberi faj.

A természet ember általi leigázása maga az emberi civilizáció fejlődése. Ez a leigázás, ami kicsúszott kezünkből olyan okok következtében, mint maga a kapitalizmus. A válasz erre azonban nem az, hogy a természet uralkodjék az ember felett. Van még egy nyíltan reakciós ökológiai politikai áramlat, ez a megoldást a kisebb termelésre, kevesebb fogyasztásra vezeti vissza, tehát az “ipari társadalom” a hibás. A marxisták ellenben ezt semmiképpen nem támogathatják, mert az ipari társadalmat is a profitlogika szervezi. Maga a “csökkenés” teróriája sem új, a XVII. században Malthus úgy tálalta, hogy a népességet kell csökkenteni vagy elfogadható mértékben csökkenteni a növekedést. Az ökológiai malthusianizmus tartja úgy: ha kevesebbet termelünk, jobb lesz. Tényleg kevesebbet kell termelni a sokmillió munkanélküli, éhező emberek millárdjai, védőoltás hiányában rubeolában meghalt gyerekek millói mellett? Miből legyen kevesebb, védőoltásból és orvosból? 

Nyilván nem, hanem több kell, de arra, amire az emberiségnek szüksége van, az pedig nem a profit. Az emberiség 90 %-a hiányt szenved, szükségben él.

Éppen ezért különlegesen reakciós ez az ökológiai kategória, annak a variánsa, amely a természet alá helyezné az embert, mintha előbbi egy istenség lenne, s az emberi beavatkozás elveszti szerepét.

 

(a harmadik rész néhány napon belül)

Link

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

infok 2019-09-18  RADIKALIS BAL