KORÁBBAN A TÉMÁBAN:
Orbán Viktor nagyon szereti a politikát, annak minden harcával együtt. Saját magát, áthidalva a fizikai és a szellemi lét között feszülő ellentéteket, utcai harcosnak vallja, aki a legkeményebb politikai küzdelmeket is megvívja. Ennek az alkalmazott politikának egy igazi hátránya van: a legritkább esetben van mögötte filozófia. Ez a harc a hatalom megtartásáról szól, és ahogy az utcai harcban, úgy itt sincsenek szabályok.
Régi kérdés viszont, hogy pontosan mit is szeretne Orbán Viktor a hatalommal. A jelenlegi állás szerint ugyanis remek politikus, de rettenetes államférfi, ami szerencsétlen együttállás. Nem tudni, hogy a hatalom megtartásán kívül milyen más célt szolgálnak a pillanatnyi politikai döntései, és mi az az ív, ami mentén ezt a brutális hatalmat használni szeretné, lehetőleg az ország javára.
A Tusványoson évente elmondott Orbán-beszédek egyik célja mindig az, hogy ideológiai hátteret adjanak a miniszterelnök napi politikai harcaihoz. Nem véletlenül beszél és viselkedik ilyenkor politikai filozófusként, hiszen ki tudná jobban meghatározni azt, hogy mit szeretne, ha gondolnának róla, mint ő maga. Néhány éve Tusnádfürdőn elmondott beszédében ezt ki is emelte, egy Deutsch Tamásnak tulajdonított idézettel:
Önmagunk dicsérete annyira fontos, hogy nem szabad másra hagyni.
Orbán azonban eddig csak egyszer, 2014-ben mondott olyat, ami alapvetően befolyásolta a Fideszről szóló közbeszédet Magyarországon és a világban. Akkor Fareed Zakaria elméletét plagizálva és átfordítva arról beszélt, hogy Magyarországon illiberalizmus van, miközben Kínát és Törökországot dicsérte. Azóta is ezzel küzd.
Az illiberalizmus kifejezést ugyanis ezután nem a Fidesz, hanem az alapvetően ebből élő profik kezdték el magyarázni, és ez komoly károkat okozott külföldön a kormánypártnak. Már tavaly is tett Orbán egy kísérletet arra, hogy újradefiniálja, mit jelent pontosan a korábban kevésbé kidolgozott elmélete, de ez annyira nem volt sikeres, hogy igazán nem is emlékszünk rá. A mostani kísérlet sikeresebb lehet.
Orbán Viktor egy ideje már nem az illiberalizmussal kampányol külföldön. Azért nem, mert a szó rosszul cseng egy rakás jobboldali párt számára, márpedig Orbán szeretne velük jóban lenni. Ezért jó ideje inkább a kereszténységen van a hangsúly.
Az idei tusványosi beszéddel Orbán három dologra tett kísérletet:
- Ideológiai hátteret teremteni az alapvetően hatalommaximalizálásról szóló napi politikai döntések mögé.
- Általános politikai látképet lefesteni.
- És újracsomagolni saját ideológiáját.
Arról már az elején írtunk, hogy az első kísérlet miért nem lett sikeres, de fejtsük ki részletesebben is.
Mi az alapvető cél, amelyet Orbán a politikájával meghatározott? Ha lehet hinni ennek a beszédnek, akkor a magyar nemzet, kultúra és identitás fennmaradása.
Ez nem kis cél, ilyesmit ambiciózus emberek választanak csak, de van benne egy csavar: nem lehet nem teljesíteni. Ameddig magyar nemzet, kultúra és identitás létezik, Orbán sikerrel járt. Ha viszont már nem létezik, akkor mi magyarok úgysem fogunk róla hallani, hiszen nem létezünk már, ezért nem lesz senki, aki ezt számon kérje.
Az általános politikai látkép összetettebb kérdés. A miniszterelnök elmondta, hol szeretné ő látni a politikai frontvonalakat. Ezzel csak az a baj, hogy nem ott vannak. Orbán szerint egy olyan Magyarországon élünk, ahol az egyén érdekét felülírja a köz érdeke. De Mészáros Lőrinc érdeke vajon melyiknek számít a kettő közül? Magyarországon a vagyoni egyenlőtlenségek brutálisak és egyre nőnek. Egy egyre szűkebb csoport ragad magához korábban soha nem látott vagyonokat. Ezt vagy Tiborcz István terepjáróját nehéz lenne az egyén érdeke felett uralkodó közérdeknek nevezni.
Az is vicces, ha Magyarország kezdi el oktatni helyes gazdaságpolitikára az Európai Uniót, miközben a magyar gazdaság alapja az, hogy olcsón adunk munkaerőt a nyugat-európai cégeknek, és a gazdasági növekedésünk jó része uniós támogatásokból áll. Közben Orbán azt mondja, hogy Magyarországon ma négy és fél millióan dolgoznak, és mindenki fizet adót, amin valószínűleg a NAV-nál is csuklottak páran. És amikor arról beszélt, hogy Magyarországon munkahelyteremtéssel és adócsökkentéssel kell gazdaságot élénkíteni, nyilván nagyon rosszul érezte magát az a minisztériumi elemző, akinek a feladata, hogy tudja, mennyire nem ösztönzi a kisvállalkozásokat a kormány a gigantikus, oligarchák által leuralt cégekkel szemben. Közben pedig Magyarországon az egyik legnagyobb az EU-ban a munkára rakódó adóterhek aránya, ahogy a legszegényebbeket sújtó három fő adónemből kettő, az áfa és a jövedéki adó is brutálisan magas.
Vagy ott van az a hazugság is, hogy Orbánék legyőzték Soros György jelöltjeit az európai vezetők megválasztásakor. Lehet, hogy a miniszterelnök addig ismételgette magának, hogy Sorosnak vannak jelöltjei, míg elhitte, de attól még ez sajnos nem lesz valóság. Ahogy az sem, hogy legyőzték volna azokat a jelölteket, akiket ő Sorosénak tart. Az Európai Bizottság elnöke hiába lesz megengedőbb Orbánnal, hiszen végső soron a Fidesz szavazatainak is köszönheti a csekély parlamenti többségét, a két helyettese az Orbánnal két legellenségesebb biztos, Frans Timmermans és Margrethe Vestager lesz. Badarság lenne feltételezni, hogy tényleg oda tudják adni a jogállami ügyeket egy kelet-európai biztosnak, hiszen az Európai Parlamentben mégis csak az Európa-párti képviselőknek van többségük.
És vannak nem konkrét hazugságok, csak ismeretbeli hiányosságok, amelyek komolytalanná teszik Orbán hasonló elméleteit. Például, amikor arról beszél, hogy keresztény alapjai vannak annak, hogy egy munkás és egy akadémiai professzor szava ugyanannyit ér a demokráciában. Az általános választójog alapját az adja, hogy ugyanannyi szava van a szakmunkásnak és a professzornak, mert ugyanúgy vonatkoznak rájuk a törvények és az adóterhek. Nem képesség, hanem kötelesség az alapja annak, hogy ugyanannyi beleszólásunk van a közügyekbe.
A harmadik legfontosabb célját tekintve viszont jó ideje sikeres Orbán. Olyan volt végignézni a beszédét, mintha élőben néznénk egy branding-ötletelést, ahol a kreatívok azon dolgoznak, mely szavakkal lehet elfogadhatóbbá tenni egy márkát. Orbán pedig sikeresen húzott át külföldön a demokráciával alapvetően szembehelyezkedő illiberalizmusról a kereszténység hangsúlyozására.
Ez azért fontos, mert a liberális demokráciában hívő amerikai republikánusok és német kereszténydemokraták inkább együtt tudnak működni egy olyan politikussal, aki keresztényként határozza meg magát, mint egy olyannal, aki – ahogy Orbán is mondta – fosztóképzőt használ a liberalizmus és így végső soron a demokrácia elé. Az Egyesült Államokban például működik ez a trükk. És bármennyire nem keresztényi cselekedet büntetni valakit azért, mert nincs otthona, vagy megtagadni az ételt a vándortól, a külföldi politikusok csak annyit fognak ebből hallani, hogy
Keresztény szabadság.
Ezek pedig kezelhető szavak.
Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI
