Vajon minden ország maga tehet saját gazdasági fejlettségéről, függetlenül a világgazdasággal való kapcsolatától? A Helyzet Műhely ezt a felfogást kérdőjelezte meg, és keresi a válaszokat például arra is, hogy miért lett kudarc a rendszerváltás. Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztőjének beszélgetőtársa Gerőcs Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének fiatal kutatója, közgazdász és a Helyzet Műhely tagja. A téma a felzárkózás, a kapitalista világrendszer elemzése és a kapitalizmus modelljei.
- A világgazdaság, amelyben ma élünk, tőkés világgazdaság, vagy más néven kapitalizmus, kialakulását a 16. század környékére tehetjük, a nagy földrajzi felfedezésekkel egy időre, ekkortól beszélhetünk nemzetközi kereskedelemről is. Létrejöttekor a kapitalizmus átrendezte a helyi, társadalmi osztályviszonyokat, és létrehozott egy újfajta munkamegosztást a világ különböző térségei között.
- A világgazdaság magja vagy centruma – Európának is csak egy kis része – szervezte meg először a kontinentális, majd a globális gazdaság munkamegosztását és a különféle térségek egymáshoz kapcsolódását.
- A brit hegemónia a 19. század végére elkezdett meginogni. A kapitalista fejlődés jellemzője a ciklikusság, vagyis, hogy létrejönnek, majd felbomlanak hegemón korszakok és e bomlási folyamatban figyelhető meg, hogy új centrumok jönnek létre. Ennek eredményeképpen jött létre Németország is az 1870-es években. Az átrendeződés és a ciklikusság miatt felzárkózás helyett nem célszerűbb inkább átrendeződésről beszélni.
- A modern kori gyarmatosítás (19. sz.) már nem pusztán kereskedelmi érdekek mentén zajlik, inkább politikai gyarmatosítás. A ma embere gyakran elfelejti bizonyos országok gazdagságát látva, hogy ezek bizony a kizsákmányolás eredményei, amely folyamatok még ma is tartanak, csak más formában.
- A gyarmatok felszabadulása nem jelenti egyenesen azt, hogy megszűnik a függőségi viszony. Attól, hogy egy állam autonómmá válik, tovább hordozza ezeket a függéseket, hiszen beágyazódtak a világgazdasági rendszerekbe. Így sok olyan dolgot rájuk lehet kényszeríteni, ami előnytelen számukra. A multinacionális vállalatok példátlanul nagy befolyást szereztek a gazdaság bizonyos szegmenseiben.
- A rendszerváltást illetően, ahogy térségünk betagozódott a világgazdaságba, ez egy olyan rendszerváltásnak ágyazott meg, amely nagyon súlyos társadalmi költségekkel járt, amelyet javarészt a bérből, fizetésből élők szenvedtek el, miközben bizonyos elitek jól jártak, pozícióba kerültek, vállalataik lettek. Ennek nem kellett volna szükségszerűen így történnie. Az viszont politikai kérdés, hogy az egyes társadalmi csoportok meg tudnak-e megszerveződni, meg tudják-e védeni magukat és hogyan tudják megakadályozni azt, hogy az elitek egy az egyben rajtuk verjék el a port. Például, hogy hogyan kellene a dolgozói érdekeket védeni egy magánosításban. Röviden, nem azért kell küzdenünk, hogy jó és kedves legyen az elit, hanem azért, hogy ne legyen elit.
- A kapitalizmus válfajainak megvannak az előnyei és hátrányai is, azonban egyetlen egyre sem jellemző az, ami Magyarországon a rendszerváltástól az Orbán-rezsim kialakulásáig, hogy a külföldi működőtőke a beruházások elsődleges forrása. Ebben a rendszerben az államigazgatás nem költ szakpolitikákra, hanem mindent a külföldi beruházásoktól vár, hogy ők oldják meg a problémákat. Ez egy általános félperifériás fejlődési modell.
- A jelenlegi kormány ugyanezt a modellt hozza azzal a különbséggel, hogy kommunikációban az ellenkezőjét mondja, azonban például távoli országok azért ápolnak jó kapcsolatot velünk, mert például erős német együttműködésünk van. Retorikában a magyart inkább egy távolkeleti fejlesztőállam modelljéhez hasonlítják. Elsősorban a német ipari tőke kiszolgálása történik és e mellett egy szűk politikai oligarchiáé.