Természetesen én azért hagyok még rájuk ezt-azt, apróságokat, csecsebecsét, sajátlábra aranycipellőt, meg a génjeimet, mindet, hiszen Simicska óta tudjuk, hogy én egy két lábon járó génbank is vagyok!

 

 

Szóval leszögezhetjük: Orbán serege megnyerte első igazi csatáját, jelen esetben a józan ész ellen.
A csata a katonai alkalmasság vizsgálata alkalmából folyt, itt kellett eldönteni, hogy szabad-e emberi élet kioltására alkalmas fegyvert adni egy olyan ember kezébe, kinek életének meghatározó szakaszairól  a pszichiátriai képzés doktoranduszainak tucatjai írhatnák disszertációikat, jelentősen gyarapítva a tudományág tudásanyagát.
Persze távol áll tőlem, hogy elkezdjem diagnosztizálni elmekórtani szempontból a trónörököst - angoloknál a walesi herceget (1:0, hehe, ugye...), franciáknál a Dauphint, mely szó tulajdonképpen delfint jelent, de ez nálunk nehezen lenne alkalmazható a delfinek agyának barázdáltságát tekintve az összevetésben, ugye... - képzettségem sincs hozzá, bátorságom még annyi sem, úgyhogy maradnék a népi diagnózisnál: a trónörökös időnként szalajt, mint a rigalánc.

Lehet ebben azért szerepe a géneknek, hiszen a kedves papa szexuális vonzódása a futball-labdához sem egészen normális, de hogy ebből ki tudta hozni a stadionépítési őrületet meg Mészáros Lőrincet, az azt bizonyítja, hogy az őrült és a zseni közötti határvonalat egy fehérvári huszárvirtussal kihúzott göndör szőrszál képezi.
Ezért aztán reménykedhetünk, ha majdan - vélhetőleg nagyon sokára - a kedves papa bebalzsamozott lába örök nyugovóra tér a Kossuth Mauzóleummal szemközt felépített Tadzs Malac síremlékben, akkor gyermeke felvirágoztatja az országot, mint tette ezt Ferenc Ferdinánd néhány évtizeddel ezelőtt.

 

Nehéz periódusban van az ország, hőség, hajóütközés, izgága koreaiak, boldog belügyminiszter, olajtenger a homok alatt, amerikaiak az országutakon, Semjén aktivizálódása, Kásler csillagának fehér törpévé válása, ellenzéki előválasztás  - mi kell még?   

Mindegy, ez egy strapabíró ország, tatár, török, meg még aki erre járt mind szövetségesünk lett, de aztán később mindegyikről kiderült, hogy tulajdonképpen elnyomónk - és mi mégis mindet túléltük, igaz, maradék magyar porlik, mint a szikla...
Hol vannak ma már a tíz és félmillió magyar korában vizionált nemzethalál dicső napjai?
Ma vagyunk itt kilenc és félmilliónyian sem, ha levonjuk belőlünk a cigányokat és a zsidókat, akkor lehetünk úgy nyolcmillióan, lassan a tizenötmillió magyar többsége az országon kívül él, esetleg lehetne Nagyurunkat is utánuk küldeni...
Ehhez kell az erős hadsereg (régi mániám, ugye...), annak erős vezére, ki éppen most lépett a hadak útjára.
A nép meg máris más szemmel tekint reá, hiszen katonaviselt emberré tette apukája, akire mi is egyre inkább más tekintettel nézünk, és aggodalommal várjuk a napot, mikor a család sorban áll majd a Kerepesiben - az lesz az áruló aki az ajánlatot hozza Gáspárnak, aki aztán majd rendezi a Család ügyeit...

 

 

Hasonló a hasonlónak örül, Kásler, Matolcsy, Schmidt Mária, Rogán, Németh Szilárd - elképesztő, hogy mit művelnek.
Egyszer meglesz ennek a böjtje...

:O)))