Világunk a vesztébe rohan, ezt minden okos ember így gondolja, kezd­ve az ókor bölcseitől az Edda-énekek szerzőin és Kierkegaard-on át egészen Noam Chomskyig. Nem is szólva az asztrofizika és a kozmoló­gia kortárs művelőiről, akik a világ végét illetően pontos ütemezéssel és műszaki leírással szolgálhatnak, amennyiben igény van rá. Hogy eh­hez képest az Európai Parlament hétszázötvenegy képviselői helyéből a fideszkatonák momentán tizenhármat foglaltak el, nem pedig tizenket­tőt vagy tizennégyet, az nyilvánvalóan tök­mindegy. Benn vannak, és ez önmagában is világbotrány, sőt bűntett. Nem az övék, hanem Európáé, és ezt nem mi találtuk ki, a Zeit már nyolc évvel ezelőtt ekként foglalt állást. Az apropót a 2010 végén elfo­gadott médiatörvény szolgáltatta, egy legislativ hagymáz, amely innen visszanézve majdhogynem ártatlan fogalmazványnak látszik (összevet­ve avval a pöcegödörrel, amelyben a magyar tömegtájékoztatás mos­tanság tapicskol), akkoriban viszont az egész világsajtó ezen rágódott. Az európai meg pláne, hogy mást ne mondjunk, 2012 januárjában a ZDF gyerekhíradója is erről beszélt. Nem elírás, gyerekhíradó. Némely civilizált országban gyerekeknek szóló politikai műsor is létezik, és rá­adásul azért van, hogy tá­jékoztassa a kiskorúakat, nem pedig azért, hogy hülyítse. A ZDF gyerekhíradó például azt is elmondta, hogy a ma­gyarországi médiatörvényt más európai országok és az Egyesült Álla­mok politikusai is kifogásolták, de változás eddig nem történt. A német gyerekek, akik akkoriban nézték a műsort, időközben felnőttek, és ta­pasztalhatták, hogy Magyarországon igenis vannak változások, Übü papa birodalma épül-szépül, Európa viszont a továbbiakban is töket­lenkedik.

A Zeit föntebb említett cikke a Magyarország bűntársai címet kapta, alcíme szerint A médiatörvény csaknem változatlan ma­rad, ez­zel pedig az EU elárulja Európa értékeit. Korrekt megfogalma­zás, arról szól, hogy Európát a szép emlékű médiatörvény tárgyában és Orbán ezt követő valamennyi gaztettében bűnsegédi bűnrészesség terheli. A gaztettek száma pedig napról napra sokasodik.

Következett a „szerencsétlen, kusza, gyalázatos szakmai színvo­nalú alaptörvény” (© Bárándy Péter), nyomában a jogrend és a jogál­lami kultúra fokozatos, ám annál alaposabb szétbarmolása és az eh­hez kapcsolódó külföldi reakciók. 2012 januárjában úgy látszott, hogy Orbánból a néppárti frakciónak is elege van. Aztán kiadtak egy nyilat­kozatot, mely szerint azt remélik, Orbán „szorosan együtt fog működni a bizottság vezetőségével, hogy biztosítsa a jogalkotás összhangját az EU-joggal”, ebben pedig benne volt, mit akarnak és mire képesek. Egy befolyásos német képviselő mondta a HVG-nek, hogy mindenképp el akarják kerülni a túlreagálás hibáját, mert szerinte Jörg Haider hata­lomra kerülése után az EU ebbe a hibába esett. Annyit mindenképp el kell ismernünk, hogy a túlreagálás veszélyét azóta is példamutató gon­dossággal kerülgetik. Ebben az a körülmény is a segítségükre van, hogy Haider egyszerű, kiszámítható tökfej volt, míg ellenben Orbán fondorlatos rémtetteit látva Európa levegő után kapkod, reagálni se mindig tud, túlreagálni pedig soha.

„Az EU utoljára figyelmeztette Magyarországot” – írta a New York Times,ebben az az érdekes, hogy mikor írta. 2012 januárjának első felében. Az EU legeslegkomolyabb és legeslegutolsónak szánt fi­gyelmeztetése több mint hét esztendővel ezelőtt hangzott el. Orbán nagyon megszeppenhetett, mert egy hétre rá már arról világosította fel az Európai Parlament álmélkodó képviselőit, hogy „nálunk átfogó, mély, nagyszerű és izgalmas megújítás történt az elmúlt másfél év­ben”, továbbá arról is, hogy „ha van Európában egyetlen ember is, aki politikai verseny barátja, az én vagyok”. A pofátlanságnak ez a mérté­ke az Európa Tanácsot annyira kihozta a sodrából, hogy a francia gar­de impériale mai utódaként működő Velencei Bizottságot küldte a tűz­vonalba. Ha valamely EU-tagállam a demokrácia alapvető elveivel for­dulna szembe – ilyen persze el se képzelhető, a lehetőség tisztán el­méleti –, akkor kiküldik oda a Velencei Bizottságot, néznék már meg, igaz-e, hogy amott az alvégen az OBH elnökének jogkörei demokrati­kus államokban példátlanok, ellentmondanak az európai normáknak, és sértik a tisztességes eljáráshoz való jogot. A Velencei Bizottság ilyen­kor a helyszínre siet, felderít, majd jelenti, hogy igen, példátlanok, el­lentmondanak, sértik. Evvel a hadműveletnek vége, az elbitangolt bá­rány magába száll és a továbbiakban jámborul vi­selkedik, mármint el­vileg. Esetünkben viszont indokolttá vált még egy csapás, Tavares. Je­lentése letölthető az internetről, roppant alapos munka, ennek megfe­lelően terjedelmes is. Nem akkora, mint a Háború és béke, de van benne anyag. Aggódik, aggodalmának ad hangot, mélységesen ag­gasztónak tartja, rendkívül aggasztónak tartja és így tovább. Tavares amúgy ke­mény fiú, Webert a Fidesszel kapcsolatos impotenciája miatt a plénum előtt küldte el a francba, ám ennek ellenére nem ő volt az utolsó csa­pás, hanem Sargentini. Evvel az EU kiszedte a cilinderből az összes kisnyulat. Ennyit talált.

Orbán cilindere tele van, mindig is tele lesz, maga Orbán pedig nyíltan csinálja azt, amit akar. Európa politikai erő­viszonyai múlt va­sárnap némiképp megváltoztak ugyan, miáltal is az a méltatlan helyzet állt elő, hogy Európa erős embere ezentúl a tyúkud­varból fogja a sza­badságszerető néptömegeket irányítani, szerencsére azonban maguk­nak a szabadságszerető néptömegeknek erről fogal­muk sincs. Ránéz­nek az Origo címoldalára, mit látnak? Arányait tekint­ve a Fidesz aratta a legnagyobb győzelmet Európában, a Fidesz na­gyon megverte a többi pártot, tovább növelte súlyát a Fidesz–KDNP, az unió vezető országai­ban nyertek a bevándorlásellenesek, Orbán Viktor Brüsszelben már az Európai Bizottság új vezetőjéről tárgyal. Örömhír örömhír há­tán. The show must go on, inside my heart is breaking, my make-up may be flaking, but my smile still stays on, énekelte Freddie Mercury, aki realista művész volt, és egyben a szabadságharcos lélek nagy isme­rője is.

Európa erős emberének küldetése van, ő nem adhatja fel, nem is fogja feladni soha. Ő a világ gyémánttengelye, amely, ha megroppan­na, akkor az ég csillagai lehullanának a földre, az ég pedig eltűnne, mint egy felgöngyölődő papírtekercs. Nem roppanhat meg, hanem szüntelenül erősödni fog. Ellenségeinek száma a végtelenhez közelít, de ha mégis elfogynának, keresne magának újakat. A további részlete­ket illetően lásd Jerrold M. Post Narcissism and Politics: Dreams Of Glory című munkáját. A szerző a politikai pszichológia szaktekintélye, több mint húsz éven át a CIA politikaiviselkedés-kutató központját (Center for the Analysis of Personality and Political Behavior) vezette, egyebek között a diktátori elme működésével foglalkozik.

Cikkünk megírásának napján a legfrissebb hír az, hogy kormá­nyunk az MTA ünnepélyes lemészárolását és felhentelését augusztus elsejére tűzte ki. A soron következő ellenség kijelölése folyamatba té­tetett.

(Váncsa István)