Nyomtatás

Németh Sándor vallási- és médiavállalkozó álellenzéki televíziója azt a látszatot keltette, mintha a CNN is az orbáni propaganda hazugságaival értene egyet, hasonló szellemiségű propagandaműsort készítene, mint a NER propagandagépezete. A műsor egyben önleleplezés is volt, mert iskolapéldáját mutatta be az álságos szerkesztésnek, a nézők manipulálásának és a bújtatott propagandának, amit az ATV műsorai folyamatosan tesznek. Ebben az esetben azonban a világ legtekintélyesebb csatornájának hitelességét használták fel saját hazugságaik propagálására, amelyet a CNN nem engedhetett meg magának.

Az ATV-CNN együttműködés tavaly októberben kezdődött, hatalmas médiakampánnyal vezették be a kooperációt. Németh Sándor fia, Németh S Szilárd, a családi vállalkozásban működő ATV vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy “a két legerősebb hírműsor egymásra talált”. A felvezető médiakampány során azt a látszatot keltették, hogy az ATV szakmai elismerése, hogy a CNN partnerének választotta, és azt a hazugságot terjesztették, hogy a CNN, “a világ legnézettebb hírcsatornája költözik be az ATV székházába”. Ezt már akkor is lehetett tudni, hogy a CNN igazi műsora nem jelenhet meg az ATV-ben eredeti szellemiségével, mert az tűz és víz. Németh Sándor csaló álellenzéki televíziójában nem jelenhet meg a jogállamot tisztelő, Trumpot, Orbánt és az illiberális fasisztákat keményen bíráló csatorna szellemisége.

Az ATV hazudott, amikor műsorát úgy harangozta be, hogy az ATV-n a “CNN híradója” lesz látható. Az ATV vezetői becsapták, megtévesztették a CNN vezetőit, amikor az ATV-t objektív ellenzéki televíziónak állították be. Az, hogy a CNN kirúgta az ATV-t, és megtiltotta, hogy a manipulatív műsorukhoz és a hazugságaikhoz a CNN képeit felhasználják, azt is jelenti, hogy a legkiválóbb szakmai körökből minősítették az ATV-t nem demokratikus, nem ellenzéki, nem objektív, nem korrekt és nem a jogállamiságot tisztelő csatornának. A CNN ítéletet mondott az ATV hazugságai, álellenzéki csalása fölött, amit az ATV elhallgat, és az ellenzéki nézői nem akarnak észrevenni. Az Amerikai Népszava már 2010-ben megírta, hogy az ATV manipulál, Orbánnak dolgozik, becsapja a nézőit. A választás ez: vagy ATV vagy szabadság.

Az ATV hamisítása a médiatörténelem egyik legnagyobb csalása volt, mert egy igazi liberális hírtelevízió neve és logója alatt bújtatott fasiszta propagandát adtak elő, amikor az amerikai terrortámadásokat például meghamisítva, eltorzítva mutatták be, és az orbáni bevándorlásellenes propagandával hozták összhangba. A CNN Trumpról készült műsorainak képei alá Trumpot ajnározó, dicsőítő szöveget mondtak, amit a CNN-ben csak elhülve hallgatnának. Ilyen arcátlan csalást és hamisítást még nem sokan követtek el a sajtótörténetben.

Az Amerikai Népszava több cikkében szóvá tette, és elemezte, hogy az ATV meghamisítja a CNN műsorait. Cikkünk megjelenése után nem sokkal a “Newsroom” műsorajánlójában nem jelöltek ki adásnapot május hónapra. A nagy bevezető kampánnyal ellentétben csendesen elhallgatták, hogy a CNN felmondta a szerződést, és az ATV észrevétlenül, egyetlen szó nélkül levette a műsort. Mostanra pedig az ATV honlapjának címlapjáról is lekerült a “Newsroom”, a “CNN hírei”. Az Amerikai Népszava cikkei megírásán kívül nem tett semmit annak érdekében, hogy a CNN tudomást szerezzen arról, hogy milyen csalásra használja az ATV a csatorna szakmai hitelét, nevét és tekintélyét. De a hír eljutott a CNN vezetőihez, és megszüntették az ATV-vel az egyébként 24 hónapra kötött szerződést.

Az ATV és a Hit Gyülekezete szélsőjobboldali hazugsággyárát ismerve, ha a magyarországi mainstream sajtóban is megjelenik a hír, és hajlandóak tudomást venni arról, hogy szó nélkül megszűnt a világ legtekintélyesebb hírtelevíziójának együttműködése az ATV-vel, megszűnt a nagy dirrel-durral beharangozott “CNN hírei” egyik napról a másikra, akkor lesznek majd magyarázatok és hazugságok, hogy az ATV leplezze ezt a hatalmas bukást, kudarcot és presztízsveszteséget. De ezeket a hazugságokat az cáfolja majd, hogy soha többé nem lesz az ATV-n CNN-műsor, mert a CNN az ATV-t szakmailag és erkölcsileg alkalmatlannak találta arra, hogy a CNN híreit bemutassa. Pedig az ATV-nek semmi mást nem kellett volna tennie, mint elindítani a CNN híreit, és feliratozni a magyar szövegeket, s kinyílt volna a magyaroknak egy új világ. Ettől igyekezett az ATV elzárni a nézőit.

De az igazság nem egyeztethető össze Németh Sándor álellenzéki, Orbán érdekeit kiszolgáló, hírhamisító propagandetelevíziójával. A rendszerrel kollaboráló ellenzéki politikusok és értelmiségiek nem nőttek fel a CNN morális szintjére, és kilenc éve asszisztálnak ehhez a gyomorforgató és átlátszó csaláshoz. Kilenc éve nem szabotálják ezt a csatornát, amelybe csak azért hívnak be ellenzéki szereplőket, hogy jelenlétükben romboljanak minden ellenzékiséget, terjesszék az orbáni propaganda hazugságait, és elhitessék a nézőkkel, hogy ellenzéki televíziót látnak, miközben a fejükbe töltik Németh Sándor szélsőséges nézeteit. Németh Sándor az európai parlamenti választás előtt is Orbán Viktorra való szavazásra buzdított. Ez a hamisság, amit a “vezető lelkész” bemutat, elképzelhetetlen a szekuláris liberális CNN esetében.

Az ATV kereshet új partnereket magának, az orosz fake news propagandacsatornái között, vagy változtatás nélkül leadhatja a Fox News hazugságait, ahhoz hozzá sem kell nyúlnia, hogy a fasiszta propaganda terjedjen.

A “CNN Newsroom” főszerkesztője éppen ellenzéki interjút készít május közepén New Yorkban Szijjártó Péterrel az ATV Spirit műsora számára. Ez az igazi “ATV Spirit”. Szóba állna-e Szijjártó egy igazi riporterrel és sajtóval?

Csendben eltüntette az ATV a honlapjának címoldaláról a “Newsroom”, a “CNN hírei” néven futtatott műsorát, amelyről azt állították, hogy a magyar nézők a CNN híreit láthatják. Azonban a CNN képeit felhasználva az ATV meghamisította a CNN-t, és az amerikai televíziós csatorna szellemiségével ellentétes saját műsort készített. Az ATV bevándorlásellenes, menekültellenes, Orbán-párti és Trumpot dicsőítő műsort csinált a CNN logója alatt, és az orbáni propaganda hazugságait, valamint a tulajdonos Németh Sándor vezető lelkész szélsőjobboldali ideológiáját tükröző politikai magazint gyártottak a CNN tekintélyének és hitelének felhasználásával.
 
Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Amerikai Népszava 2019-05-25  Amerikai Népszava