– Te Munkás vagy?

– Nem. Ugyan már.

– Miért, az szégyen? Az én apám segédmunkásként kezdte. Én például sokáig plakátragsztó is voltam.

– Hát persze. Büdös, koszos munkásruhában járó emberek, akik máról holnapra élnek, miközben isznak, cigiznek és beszólnak a hölgyeknek az utcán. A melós csajok meg igénytelenek, zsíros a hajuk. Ne viccelj már. Persze, hogy nem vagyok munkás.

– De dolgozol?

– Persze.

– Saját céged van?

– Ugyan már. Alkalmazott vagyok.

– Sokat dolgozol?

– Persze. Tudod hivatalosan 8 órát, de van sokszor 12 is. Abból van egy kis plusz pénzem. Rendes a góré, be szokott osztani….

– Asszony, otthon van? Viszi a háztartást?

– Hogyne! Mint mesében. Ugyan már. Dolgozik ő is. Valami marketing izé.

– Lakás van?

– Hogyne!

– Hitelből vettétek ti is?

– Ja, még 15 évig fogjuk fizetni.

– Egy kis megtakarítás biztos van a váratlan helyzetekre…

– Te hol élsz? Balatonra is hitelből megyünk egy hétre..

– Értem. De néha el tudtok menni színházba vagy moziba?

– Kéne, de nincs rá időnk és drága is.

– Néha egy kocsma a haverokkal?

– Mecsnézés a sógórral.

– Munkahelyen van szakszervezet?

– Hát valami van, igen.

– Te tagja vagy?

– Nem. Minek?

– Hogy megvédje az érdekeidet, a tulajdonossal szemben. Béremelés, szabadságolások, munkahelyi balesetek, munkajogi ügyek, balesetek..

– Hát nem tudom. Olyan feleslegesnek gondolom az egészet. Tudod, én nem vagyok munkás. Csak dolgozom…

Eszes Péter

Fotó: Pixabay.com