Elfoglalt pulpitus, szabálytalanul elfogadott törvények, órákon át tartó összetűzések a tüntetők és a rendőrök között, paprikaspray és felgyújtott padok.

Régóta vagy sosem látott jelenetek szegélyezték a tegnapi nap két legfontosabb döntését, a közigazgatási bíróságokról szóló törvény és a rabszolgatörvényelfogadását. Ami biztosnak tűnik: az ellenzéki szavazók nem megnyugodtak, beletörődtek, hanem sose látott intenzitással mentek az utcára szerdán. Csütörtökre pedig újabb tüntetést jelentettek be.

A tegnapi parlamenti történések abban jelentenek fordulatot, hogy az ellenzéki pártok számára erős hitelességet adhatnak az ellenzéki és vélhetően a bizonytalan szavazók között. A tutyimutyi, semmit nem csináló ellenzék képe helyett egy potens, akcióra képes, ellenálló ellenzék képe jelent meg.

Kérdés, mit tudnak kezdeni ezzel a pártok, tudják-e továbbvinni és építeni a hitelességüket a rabszolgatörvényhez kapcsolódó várható tiltakozásokban. Ez főként szervezeti kérdés, és pont ezért leginkább az a fontos, a szerdai nap után tudnak-e erőforrást és szervezetet biztosítani ezek a pártok, megpróbálják-e, át tudják-e venni a kontrollt a tiltakozások fölött, vagy egyáltalán képesek-e a továbbiakban is részesedni annak sikereiből?

Az esti tüntető tömeg leginkább létszámát és nem radikalizmusát tekintve volt újszerű.

Aznap szervezett tüntetésre ennyien a rendszerváltás után talán csak az őszödi beszéd napján mentek ki.

De akkor a polgári körök és a Fidesz hátországa szervezte az embereket. Szerdán nem volt szervezett mozgósítás, még egy kijelölt időpont se volt, amihez bárki alkalmazkodhatott volna, hogy ha akkor kimegy, biztosan talál kint valakit.

Az az erőszak, ami a nap végén a rombolásban és a gyújtogatásban csúcsosodott ki, előtte pedig a rendőrökkel való dulakodásban és a rendőrök megdobálásban, várható volt, hiszen az elmúlt 1-2 év eredménytelen tüntetései, illetve a kormány teljes képtelensége a kompromisszumra emelték az ellenzéki tömeg elvárási szintjét is, és ezzel radikalizálták őket.

Kérdés, mi jön ezután. Ha a 2006-os minta igazolódik be, akkor ez a fajta erőszak része lesz mostantól a tüntetéseknek, és a következő napokban folyamatosan utcán lesznek a tüntetők. De a fő kérdés nem ez, hanem az, hogy akárcsak 2006-ban a Fidesz, képes lesz-e valaki felszívni a tüntetésekből érkező energiákat, és potens ellenzék képében hosszú távon is szembeszállni az állampárti hatalommal. Most ez a lehetőség nem az ellenzéki pártok, hanem leginkább a szakszervezetek előtt áll nyitva.

Ha a szakszervezetek tényleg belekezdnek egy akciósorozatba, és azt nyílttá teszik civil kezdeményezések számára is, akkor önkéntelenül megteremtik azt a szervezettséget, amely most hiányzik az ellenzéki csoportokból.

Ha a félpályás útlezárásokba, esetleges gyárlezárásokba, teljes útzárakba be lehet kívülről csatlakozni, akkor az utcán lévő tüntetőknek lesz mintájuk, amelyek mellett kisebb csoportokban megszervezhetik magukat. Ez pedig biztosíthatja egy hosszabb távú szervezettség kialakulását is.

Márpedig az erő mellett a szervezettség a legnagyobb hiány az ellenzéki tömegben. Tegnap este például, miután egy 200 fős tüntető tömeg lezárta a Lánchidat, róluk nem tudva, 5 perccel később egy másik több ezer fős tömeg is megérkezett, hogy ők is lezárják azt. A tüntetőket pedig nem a szervezettség, hanem a tér szimbolikus vonzása egyesítette a Kossuth téren később.

A kérdés tehát most az, mit lépnek a pártok, a szakszervezetek, és meg tudják-e végre magukat szervezni az elégedetlen ellenzékiek.