"2010-ben a Fidesz minden korábbinál nagyobb gátlástalansággal és cinizmussal kezdte kiépíteni „régi-új” rendszerét. Teljes tudatossággal alárendelt mindent a két legfőbb célnak: a politikai hatalom bebetonozása és a vagyonfelhalmozás. Ez a két cél szorosan összefonódik: a hatalom segítségével harácsolják össze a százmilliárdokat, ami részben arra szolgál, hogy gazdasági alapot, hátországot teremtsen a hatalom további növeléséhez. Sokan közülünk azt mondják, hogy a rendszer egyre inkább a fasizmus felé tendál.[5] Nézzük, milyen jelenségek támasztják alá ezt az elképzelést.
1. Pártállam építése. Orbánék eltökélten igyekeznek kiszorítani minden pozícióból nemcsak azokat, akik ellenük vannak, hanem mindenkit, aki nem lojális hozzájuk: a köztársasági elnöktől az iskolaigazgatókig, a jegybankelnöktől a tévé-bemondónőkig mindenkinek talpnyalónak kell lennie. Ez nem csak az állami alkalmazottakra igaz, hiszen a gazdaságba is próbálnak minél mélyebben behatolni és kisgömböc módjára mindent bekebelezni. Mindez azt is jelenti, hogy egy esetlegesen megalakuló új kormányt gyorsan megfojtaná azon fideszesek tömege, akiket bebetonoztak az államapparátus és gazdaság kulcspozícióiba (pl. legfőbb ügyész hivatali ideje 9 év). Az Orbán-rezsim tehát „szalonképes” módszerekkel leválthatatlan, hiszen ha egy új kormány ezeket az embereket el akarná távolítani, akkor ő tűnne fel úgy, mint aki az „alkotmányos rend” ellen támad.
2. A "liberális demokrácia" felszámolásának, kiüresítésének folyamata. Az ún. fékek és ellensúlyok rendszeréből már alig maradt valami (egyéni képviselői indítványok és más trükkök a törvényhozásban, stb.) Egyre gyakoribb, hogy megpróbálják megfélemlíteni a politikai ellenfeleiket. Az állami alkalmazottak esetében ezt egzisztenciális nyomással érik el (az iskolaigazgatóktól a közmunkásokig mindenkinek százszor is meg kell gondolnia, mer-e nyilatkozni akár a facebook-on is a rezsim ellen). Általában pedig felhasználják ehhez az államapparátust (rendőrség, adóhatóság), vagy esetleg a felhergelt tömegeket (pl. békemenet, a menekültek elleni fizikai erőszak tolerálása).
3. Lebutított, gyűlölködő propaganda. A nacionalista propaganda, a bűnbakképzés és a félelemkeltés – főként az idegenek és a „külföldi ügynökök” ellen – az utóbbi években már nem csak mellékesen jelenik meg, hanem a kormánykommunikáció gerincét alkotja. Az érem másik oldala az Orbán körül kialakuló személyi kultusz: a Vezető tévedhetetlen, bírálhatatlan, a személye garantálja a nemzet jólétét és biztonságát. Ez a végletekben gondolkozó, fekete-fehér látásmód hozzájárult ahhoz, hogy egyfajta polgárháborús hangulat alakult ki. Egy adott politikai tábor tagjai nem úgy tekintenek a többi táborra és főleg annak vezetőire, mint versenytársakra, hanem egyre inkább úgy, mint a sátán ügynökeire, akiket meg kell semmisíteni, de legalábbis örökre el kell szigetelni a hatalomtól. Ezt segíti elő az is, hogy a különböző táborok hívei különböző médiából tájékozódnak, így egyfajta párhuzamos valóságokban élnek. A fanatikusokat immáron semmiféle észérv vagy tapasztalat nem késztetheti elgondolkodásra, és álláspontjuk megváltoztatására.[6]
4. Szegényellenesség. A gazdaság- és társadalompolitika a társadalom szegényebb rétegeit összességében hátrányosan érinti. Az adók elsősorban a szegényeket sújtják (pl. egykulcsos jövedelemadó), a kedvezmények elsősorban a gazdagabbakat segítik (pl. CSOK, GYED extra, rezsicsökkentés a korábbi gázár-támogatás helyett), a segélyeket csökkentik vagy az inflációnál kisebb mértékben növelik, és egyéb szegényellenes intézkedéseket hoznak, pl. leépítik a szociális szférát, szigorítják a börtönbüntetéseket.
5. Militarizmus. Tízmilliárdokkal növelik a hadsereg anyagi támogatását,[7] lőtereket építenek, törekszenek az oktatás militarizálására (katonai alapismeretek, küzdősportok, lövészet bevezetése, még az óvodáknak is Honvédelmi Intézkedési Tervet kell készíteni[8]…)
Ezek a tendenciák külön-külön nem feltétlenül adnának okot arra, hogy fasizmussal riogassunk. Azonban látni kell, hogy ezek egy összefüggő rendszert képeznek, és nem úgy tűnik, hogy van békés visszaút a liberális modellhez.
A Fidesz működését lehet „antidemokratikusnak” nevezni, de az ún. „demokrácia” most is ellátja fő feladatát: a legtöbb elégedetlen ember továbbra is abban bízik, hogy a rendszeren belül, jogkövető módon leválthatja a hatalmat és jobbá teheti életét. Orbán Viktor és oligarchái pusztán következetesek: a kapitalista verseny törvényei szerint minél jobban meggyengítem a versenytársam, minél többet ártok a konkurenciának, minél tökéletesebben stabilizálom az elért pozíciómat, annál jobb nekem."
