Nyomtatás

Fotó: 

 Úgy tudjuk a távozó Nagy Anikó és utódja, Horváth Ildikó között kedden megtörténik az átadás átvétel is.

Bár a közlönyben még nem jelent meg, kedd reggel a parlamentben a házelnök bejelentette, hogy a miniszterelnök javaslatára – 2018. október 16-i hatállyal – Dr. Horváth Ildikót az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárává kinevezték.

A ma hivatalba lépő egészségügyért felelős államtitkár eddig kutatómunka mellett az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben tüdőgyógyászként klinikai orvosként illetve orvosigazgatóként dolgozott. Korábban volt már a tárca Egészségpolitikai főosztály vezetője, és nagyon rövid ideig helyettes-államtitkár is. 

Az új egészségügyért felelős államtitkárt kedden reggel személyesen Kásler Miklós kísérte fel és mutatta be közvetlen munkatársainak, esküjét holnap teszi le a parlamentben.

Úgy tudjuk, a távozó Nagy Anikó és utódja, Horváth Ildikó között kedden megtörténik az átadás átvétel is. Nagy Anikó több ügy rendezésének is hozzálátott. Így egyebek mellett az ápolók szakképzési rendszerével, a bérrendezési ügyeivel, továbbá a védőnői rendszer átalakításával, a tisztifőorvosi rendszer újraindításával, a kórházi fertőzések megelőzésével, a kórházak gazdálkodásának megigazításával kapcsolatos jogszabályok előkészítését segítette.  

A választások után Kásler miniszter maga kérte fel Nagy Anikót, olyan személyként akivel addig bizalmas és közvetlen munkakapcsolatot ápolt. A viszonyuk hónapok alatt megromlott.  

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Danó Anna 2018-10-16  népszavaonline