Az első kormányzati reakció a Twitteren érkezett. Kovács Zoltán kormányszóvivő azzal cáfolta Heller véleményét, hogy lejárt szavatosságú vén kommunistának titulálta a filozófust. De milyen kommunista Ő? Heller saját múltjáról nyíltan vall a 2009-es Aczél című dokumentumfilmben. Részlet:
Emlékezetes, hogy a közelmúltban Kovács Zoltánnak is szembe kellett néznie saját köreiben kínossá vált múltjával. A kormányszóvivőnek éppen a CEU elleni kormányzati szívózást kellett kommunikálnia, mikor Sarkadi Zsolt kollégánk rákérdezett, hogy milyen diplomát is szerzett a CEU-n. A szembenézés így sikerült.
Kovács Zoltán még bőven nem olyan idős, mint Heller Ágnes, de máris kiesett neki, hogy szerzett-e amerikai diplomát vagy sem.
Beszáll a KISZ-titkár
Heller a filmben azt is kifejti, hogy ő abban látja a problémát, hogy a kádárizmus lelke máig bennünk él, és a szellemi élet minden hatalmasságát jelenleg is Aczél Györgynek tekintjük. Ehhez szorosan kötődik, hogy a Magyar Idők főszerkesztője menetrendszerűen rákontrázott a kormányszóvivőre, meztelen seggest ugrott a kommunistázásba. Gajdics Ottó, a Nyíregyházi Főiskola 1989-es, utolsó KISZ-titkára publikációjában bigott, öreg kommunistának nevezi Heller Ágnest. Az alábbi 2017-es Stumpf András-interjúban Gajdics is lehetőséget kapott, hogy szembesüljön a múltjával. Ő ugyan Kováccsal szemben emlékszik rá, de nem lát benne hibát:
Nem mondja, hogy KISZ-tag volt!
De. Nincs ezen mit szégyellni.
KISZ-titkár is?
Az is. Én zártam be a Nyíregyházi Főiskola KISZ-irodájának ajtaját – amikor Gyurcsányék Demiszt csináltak belőle, abban már nem vettünk részt.
Találkozott is Gyurcsánnyal akkoriban?
Ő nem emlékszik rá szerintem, de igen. A ma MSZP-s Tukacs István volt a városi KISZ-titkár, amikor én voltam a főiskolai.
Szóval főiskolai KISZ-titkár volt. Felhívnánk a figyelmét, hogy az a „K” ott a „kommunista” kezdőbetűje.
Nem felejtem el
Az Aczél című filmben Heller Ágnes részletesen mesél arról hogyan gondolkodott és hogyan élte meg a rendszerváltás előtti időket. Elmeséli hogyan hallgatták le őket, hogyan tört be hozzájuk az állambiztonság, hogyan rúgtatta ki Aczél György az állásából, majd hogyan hagyta el az országot. A filozófus elmesél egy érdekes esetet, amikor a hatalmát már elveszítő Aczél meghívta magához Hellert és férjét, Fehér Ferencet. Akkor Aczél arra kérte a házaspárt, hogy bocsássanak meg neki, amiért kettétörte a pályájukat. Fehér Ferenc megbocsátott, és azt mondta felejtsük el, viszont Heller azt válaszolta: „Nem. Ne haragudjon, nem. Nem felejtem el.”
(Varga Ágota filmje itt megtekinthető.)