Rendelettel tiltaná be a gender szakot a kormány – emiatt a téma miatt hívták meg az ATV Start hétfői adásába Kunhalmi Ágnest, az MSZP választmányi elnökét.
A nyaralásból érkező ellenzéki politikus természetesen nagy hévvel kezdett elmúltnyolcévezni, Hoffman Rózsától kezdve addig, ahogy az Orbán-kormány már többször nekiugrott a szakok átalakításának.
Ennek során Kunhalmi azt is elmagyarázta, valójában – szerinte – mivel foglalkoznak a gender tudományok. Például azzal, hogy miért van az, ha „ugyanolyan diplomát végez Ön is, én is, ugyanannyi éve dolgozunk egy adott munkakörben, de énnekem, mert két cicim van és nő vagyok, ezért kevesebb a bérem. Tetszik érteni, hogy mit mondok” – definiált az MSZP-s képviselő, aki a hatás kedvéért még gesztikulálva éreztette is mondandóját.
„Értem. Ezt egyébként most szerintem mindenki megértette” – mondta erre olyan hanglejtéssel Kárász Róbert, ami díjat érdemelne.
Ha úgy tervezte, hogy ma csak egy genderszakbetiltás-interjút néz meg, ez legyen az, a testrész élő adásban szokatlan emlegetése 4:15-től hallható.