Minden országnak joga van védelmébe venni a hagyományos családmodellt, joga van azt vallani, hogy minden gyermeknek joga van egy anyához és egy apához.

A keresztény Európában a munkának becsülete volt, az embernek méltósága volt, a férfi és a nő egyenlő volt, a család a nemzet alapja volt, a nemzet Európa alapja volt, az államok pedig garantálták a biztonságot. A mai nyílt társadalom Európájában nincsenek határok, az európai emberek lecserélhetőek bevándorlókra, a család tetszés szerint variálható együttélési formákká vált, a nemzet, a nemzeti öntudat és nemzeti érzés negatív és meghaladandónak minősül és az állam többé nem garantálja a biztonságot Európában.

A kereszténydemokrata politika azt jelenti, hogy a keresztény kultúrából kisarjadt létformákat kell védeni, nem a hitelveket, hanem az abból kinőtt létformákat. Ilyen az emberi méltóság, ilyen a család, ilyen a nemzet.

… a liberális demokrácia a variálható családmodellek pártján áll, a kereszténydemokrácia pedig a keresztény családmodell alapján áll, ami szintén egy illiberális gondolat.

Ez itt fent a tusványosi igehirdetés hagyományos keresztény családmodellre vonatkozó része (nincs elég meleg, tudom, jövök itt a hülyeségeimmel), amelyben mindössze hatszor használta a miniszterelnök úr a család szót (a bevándorlást ezzel szemben 11-szer, és mindössze egyszer Soros-tervezett, tapsoljuk meg a visszafogottságát így utólag is). Arról nem beszélt Tusványoson – pedig az lett volna igazán bátor cselekedet -, hogy a társadalmi nemek tanulmányát is hamarosan elüldözik a magyar pusztáról, mert akkor bizonyosan több házasság köttetik, bizonyosan több gyerek születik és a keresztény gyökereinket se húzza ki senki a földből.

Bár vélhetően elsősorban az azonos nemű párok gyerekvállalását köpködte ilyen disztingváltan minden ötgyermekes, boldog házasságban élő családapák gyöngye, az ideológiai fröcsögés ilyetén megfogalmazásával valójában a gyereküket valamilyen okból egyedül nevelő szülők érzékenységébe is belegyalogolt őfényessége.

Nem véletlenül. Tudniillik nem tegnap óta tudjuk, hogy egészen sajátosan penetráns elképzelései vannak az uralkodó rezsimnek a családról és a gyerekvállalásról. A vak komondoron innen és túl a hagyományos, nagyon keresztény családmodell ismérve, hogy az kizárólag nőből, férfiból és gyerekekből áll, élén az apa, a családfő áll, a gyerekek nevelésének pedig hasznos eszköze a kényszerítés és a fenyegetés.

Ismételjük át: Orbán Viktor illiberális világképében nem csak az azonos nemű párok nem alkothatnak családot (ezt már az elsőszámú fideszes fércmunkábólalaptörvényből tudhatjuk egy jó ideje, mely szerint a család alapja a házasság, azt meg azonos neműek nem köthetnek), viszont ugyanúgy nem számít családnak az özvegy, elvált vagy gyerekeit bármilyen okból egyedül nevelő szülő és a hozzátartozói által alkotott közösség sem. A gyermektelen házaspároknak pedig eszébe se jusson családként tekinteni magukra, mert az egyenesen égbekiáltó.

Orbán Viktort nem sűrűn szokta összezavarni a valóság, miközben megélhetési alapon lidérces-ordas eszméit a huzatos Kárpát-medence összes falára felfesti. Érvényes ez a nemzet, haza, család, hagyományos keresztény családmodell, magyar demográfiai fordulat sokszögben fogant hazugságaira is. A legabszurdabb ezekben az érzelmi húrokat pengető csúsztatásokban, hogy rendre úgy tekint magára és Magyarországra, mintha sem neki, sem az országnak – amit kilencedik éve megállás nélkül bitorol – semmi köze nem lenne Európához, az Európai Unióhoz, mintha azok a folyamatok, amelyek már kilencedik éve Európa hanyatlását okozzák (és még mindig nem süllyedt el a liberalizmus mocsarában), Magyarországtól teljesen idegenek lennének. Mintha mi kívülről szemlélnénk, hogy amazok ott hogyan variálják a családmodelljeiket, és fulladnak bele a dekadenciájukba, miközben itt virágba borult minden, ami keresztény és nemzeti és család.

Csakhogy a miniszterelnök és alattvalói rendre hangos és ellentmondást nem tűrő állításaival szemben – hogy tudniillik a gyerekeknek joguk van anyához és apához – az el nem hajlított magyar valóságban rengeteg magyar kiskorú él egyszülős családban. Csak egy aprócska adat, amit nem én kozmetikáztam, hanem a népszámlálások és a 2016-os mikrocenzus adatai alapján tette közzé a KSH:

Magyarországon 72 235 férfi és 430 710 nő, azaz több mint félmillió állampolgár neveli egyedül egy vagy több gyermekét, miközben az utóbbi években jelentősen visszaesett a házasságok száma. 

Egy másik jelentéktelen adat szerint, amit szintén nem én találtam ki, hanem az uniós statiszikai hivatal (Eurostat) tette közzé, és legnagyobb meglepetésemre az MTI is beszámolt róla:

Csaknem minden második gyerek házasságon kívül született 2016-ban az Európai Unióban.

A szervezet csütörtökön közzétett adatai szerint a gyerekeknek körülbelül 43 százaléka született házasságon kívül két évvel ezelőtt, ez a szám 15 százalékponttal magasabb, mint 2000-ben volt, azaz évente nagyjából egy százalékponttal emelkedett. Az Eurostat szerint ez a családmodell lassú, de folyamatos változását jelzi.

Nyolc uniós tagállamban magasabb volt a házasságon kívül született gyerekek aránya, mint a házasságban születetteké. Arányuk Franciaországban volt a legmagasabb, 60 százalékos, majd Bulgária és Szlovénia (59), Észtország (56), Svédország (55), Dánia (54), Portugália (53) és Hollandia (50) következett.

A skála másik végén Görögország, Horvátország és Ciprus található, amelyekben kevesebb mint 20 százalék volt a házasságon kívül született gyerekek aránya.

Magyarországon a házasságon kívül született gyermekek aránya 47 százalék volt 2016-ban, ami valamivel magasabb az uniós átlagnál.

Deutschtamásul erre elég lenne annyit írni, hogy ennyike. Nem deutschtamásul pedig az van, hogy lehet itt hazudozni reggeltől estig, egyik 2sványostól a másikig, lehet tagadni, hajlítgatni a valóságot, lehet valami recsegő-ropogó piedesztálról lefele vonyítani, hogy bezzeg mi magyarok meg a mi hagyományos családmodellünk, ami nem variálható, az igazság már megint odaát van. Bizony a házasságon kívül született gyermekek aránya tekintetében (is) verjük Európát, és bár ezzel szerintem a világon semmi baj nincsen, a valóságtagadásban élen járók most megint minimum elszégyellhetnék magukat. Ha tudnák hogyan kell azt.

Ezzel is csak annyi a baj, mint minden egyébbel, amihez hozzányúlnak, amiről véleményük van, amibe beleugatnak. Megideologizálják a múltba révedést, ócska elméleteket gyártanak a nemzeti önámítás szinten tartásáért, szembehelyezkednek a realitással és ahelyett, hogy a változó világ újabb és újabb kihívásaira kínálnának megoldásokat, nem létező/idejétmúlt panelekbe ragadva osztják az észt. Páros lábbal rugdossák azokat, akiknek nem egy papír jelenti a kölcsönös tiszteletet, szeretetet és megbecsülést, akik önhibájukon kívül nem illeszkednek a dohos, életidegen maszlagokra épülő fideszes családmodelljükbe és úgy általában is lenéznek, megvetnek mindenkit, aki kilóg a nemzeti sorból.

Pedig talán még mindig nem lenne késő befejezni ezt a parttalan, de legalább színtiszta hazugságokra épülő önáltatási versenyfutást. El kéne engedni ezt a keresztény családmodellnek csúfolt baromságot, és tudomásul kellene venni, hogy Európa és benne Magyarország is változik. Családmodellestül, mindenestül. Ezen pedig semmilyen ócska igehirdetés nem változtat.