Kivételesen nem egy MTI hírt hoztam ebéd utánra, hanem egy Konok Péter bejegyzést.
Barátaim,
nagyon köszönöm mindenkinek a szolidaritást, a segítséget, a bátorító üzeneteket, kommenteket, maileket és megosztásokat.
Igazából sosem hittem volna, hogy ennyien vagyunk, hogy ennyien tudunk mozdulni akár egy olyan társadalmilag jelentéktelen dologért is, mint egy betűvető nyavalyái. Mert most látni végre mozgást, nem csak, sőt nem elsősorban ebben (és ez talán így is marad, ez igazából rajtunk múlik).
Kérlek benneteket, NE UTALJATOK TÖBBET! (Vagy már ne nekem, ...
Egyrészről reményre ad okot, hogy a társadalom önvédelmi reflexe működik, ha csak szelektíven is. Bármennyire neki fognak támadni a füssyangélák és társaik, nagyon fontos jelzés ez a hatalom felé. Azt üzenik vele az emberek, hogy nem csak ti vagytok, hanem mi is és megvédjük, ami számunkra fontos.
Ámde.
Amennyire örülök, annyira szomorú is vagyok a nagyon szerencsétlen megfogalmazásért. Ugyanis hihetetlenül károsnak tartom, ha valaki azt erősíti a közgondolkodásban, hogy szellemi termékért pénzt kérni valami aljas dolog. Nem az. Ha valaki ír egy regényt, verset, dalt, azért pénzt kér. Hiszen dolgozott vele. A színész fizetést kap azért, hogy fellép, a szerző jogdíjat kap, bevétele van az eladott könyvek után, jogdíj jár a forgatókönyvért és ezer más szellemi termékért. Konok Péter is fizetést kapott a HírTV-től a fellépései után, de pénzt kap azért is, ha lapokban publikál (jó esetben). A szellemi termék éppen úgy pénzben kifejezhető értéket képvisel, mint a konyhaszekrény, vagy az autógumi. Ha úgy tetszik: árucikk.
Ami nem eladó, az nem a szellemi termék, hanem a gerinc és az elvek. Ezt az üzenetet kellene eljuttatni az olvasókhoz, nem azt, hogy a szellemi termék valami értékelhetetlen és főleg értéktelen holmi. Ahogy változott a világ, úgy nem változott vele a közgondolkodás. Az természetes volt mindig is, hogy ha az ember vesz egy újságot, egy könyvet, egy színház-, mozi-, múzeum- vagy koncertjegyet, azért fizet. Az viszont már nem természetes, mert nem tanultuk meg, hogy az interneten megjelenő szellemi termékekért is fizetni illene, kellene. Ez oda vezetett, hogy sok élelmes honfitársunk mások szellemi termékeinek összegyűjtögetéséből csinál üzletet és ugyanez vezetett oda is, hogy sorra zárnak be a lapok, portálok, mert az olvasók nem, vagy csak nehezen értik, hogy azt bizony nekik kellene fenntartani, ha igényt tartanak rá.
Az egy dolog, ha valaki a munkája mellett, a szabadidejében blogot vezet, vagy a közösségi oldalon tesz közzé saját írásokat. Az pedig egy más dolog, ha valaki ezt nem a szabadidejében teszi, hanem napi 8-16 órában. A szellemi terméknek éppen úgy értéke kell legyen, mint a vízvezetékszerelő, vagy a sebészorvos munkájának. Ami értékessé, vagy értéktelenné teheti, az a tehetség, a vélemény és az elvek. Ezek valóban nem árucikkek.
Én így gondolom.
