A félelem érzése a génjeinkben van. Az egyik legerősebb aggodalmunk az egzisztenciális kiszolgáltatottsághoz kapcsolódik. Amikor dolgozunk (főként alkalmazottként) a munkaerőnket, tudásunkat, képességeinket, és legfőképpen az időnket bocsátjuk áruba. Cserébe fizetést kapunk, amely a megélhetésünk alapja, hiszen pénzért veszünk szolgáltatásokat, árukat. De ebből tudunk befektetni és tartalékolni, ami létrehozza az anyagi függetlenségünket. Ha ez nincsen, akkor instabillá válik a helyzetünk.

A Friedrich Ebert Stiftung budapesti irodája támogatásával a Policy Agenda a munka világában tapasztalt félelmeket vizsgálta[1]. A félelemfaktorokat a mindennapi, a jövőtől és a kiszolgáltatottságtól való félelmek szerint csoportosítottuk. A kutatást dolgozók szélesen értelmezett körében végeztük, azaz nem csak alkalmazottakat soroltunk közéjük. Aki úgy tartotta magáról, hogy dolgozik, és ezért fizetést kap, még ha ez valójában valamilyen kényszervállalkozó lét is, akkor is bevontuk a vizsgált célcsoportba.

Kilenc témakör alapján kérdeztük meg a dolgozókat, és kategorizáltuk a dolgozói társadalmat:

• új helyzettől való félelem;
• magánélet-munka konfliktusa;
• munkahely egészségügyi kockázatai;
• túlóra;
• munkahely elvesztése;
• negyedik ipari forradalom kihívásai;
• életszínvonal csökkenése;
• nyugdíjas évek;
• munkavállalói jogok védelme.

Mindennapok félelmei

A munka világában a mindennapi félelmek egyes emberek számára teljesen hétköznapi dolgok is lehetnek, míg mások ezeket akár sokként is képesek megélni.

• Egy új munkatárs érkezése, vagy új munkahelyre kerülés a dolgozók 7%-át érinti nagyon negatívan és erősen. Az abszolút többség (58%) úgy gondolja, hogy egyáltalán nem tart az ilyen helyzetektől, és jól tud alkalmazkodni.
• A dolgozók 51%-a nem érzi úgy, hogy „jelenlegi munkahelye, munkakörülményei veszélyeztetik egészségét”. Azaz majdnem a fele ennek a rétegnek eltérő mértékben, de tart ettől.
• A kutatás szerint szeretünk túlórázni: 53%-a a dolgozóknak vagy anyagi ok, vagy a munkahely stabilitása miatt örül annak, ha kicsit ráhúzhat a napi munkaidőre. Mindössze 14% mondta azt, hogy soha nem túlórázik, további 20% ugyanakkor azt mondta, hogy nem örül a túlórának, mert a családtól veszi el az időt, míg 10%-a a dolgozóknak már most is túlterhetlenek tartja magár, ezért nem örül a túlmunkának.
• A túlórával szorosan összefügg a munka-család „konfliktusa”. A dolgozók 23%-a (kb. 1 millió munkavállaló) úgy érzi, hogy ennek a kettőnek az összeegyeztethetősége komoly problémákkal jár számára.

Jövőtől való félelem

A jövőtől való félelem egyik fő mozgatórugója az anyagi biztonság. Mi lesz, ha nem lesz munkám? Mi lesz, ha kevesebbet tudok keresni, mint most? És egyáltalán, mi történik nyugdíjas éveim alatt? Ezek a félelemfaktorok, akár önkéntelenül is, de jelentős kihatással vannak (ön)kizsákmányolásunkra. Több munka, kevesebb jog, csak nehogy elveszítsük jelenlegi anyagi pozíciónkat…

• A dolgozók 52%-a mondta azt, hogy egyáltalán nem tart attól, hogy a következő fél évben elveszíti munkahelyét. Miután ez nem egy nagy időtáv, ezért egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy borzasztóan stabilnak tartanák pozícióikat a dolgozók. 13%-a a dolgozóknak pedig inkább tart, vagy nagyon tart attól, hogy megváltozik a következő hat hónapban munkahelye, vagy utcára kerül.
• A munka világa változik, ennek egyik katalizátora a technikai fejlődés. A negyedik ipari forradalom munkaköröket szüntet meg, és akár a munka, munkahely fogalmát is alapvetően megváltoztatja. Ennek ellenére a dolgozók nem félnek ettől. Mindössze 7%-uk mondta, hogy valamilyen mértékben tart a robotizációtól, a digitalizációtól.
• A változás kockázatokkal is jár. Ennek egyik kimenetele az életszínvonal csökkenése. Kutatásunk szerint a dolgozói társadalom egyharmada fél attól, hogy az elkövetkező években a munkabére nem lesz elegendő a jelenlegi életszínvonalának fenntartására. A férfiak 70%-a, míg a nők 59% mondta magáról, hogy egyáltalán nem, vagy inkább nem fél attól, hogy ilyen jellegű problémákkal kell szembenéznie.
• A nyugdíjas évek rejtik a legnagyobb félelmeket. A dolgozók mindössze 10%-a mondta, hogy nem aggódik, mert nyugdíja elegendő lesz a megfelelő életszínvonal fenntartására. Ugyanakkor 40% fél, hogy mindennapi megélhetési problémái lesznek.

Kiszolgáltatottságtól való félelem

A kiszolgáltatottság az az életérzés, amikor úgy tapasztaljuk, vagy az a belső érzetünk, hogy nem védenek meg, és nem mi irányítjuk a sorsunkat. A munka világában ez a munkavállalói jogok betartásában, a diszkriminációban ölt testet.

• A dolgozók 21%-a mondta azt, hogy tapasztalt valamilyen diszkriminációt munkahelyén. A gyermeknevelés volt a legfőbb diszkriminációs ok, míg a második helyezett a politikai véleménynyilvánítás.
• Félünk, és ezért nem bízunk másokban? Nyilván nem ennyire egyszerű a kérdés. Mindenesetre meglepő, hogy a dolgozók 72%-a, ha a jogainak megvédéséről van szó, akkor úgy érzi saját magának kell kézbe vennie a dolgokat, miközben 25% úgy érzi, ez a közösség segítségével hatékonyabb.
• Amikor ki kell állni egy konkrét esetben, akkor 11% azt gondolja, hogy jobb, ha nem szólal meg, mert fél a következményektől, míg 70% akár magányos hősként is harcba száll vélt igazáért. A dolgozók 16%-a a jogok megvédése kapcsán a többiek segítségét kéri/kérné.

A legerősebb félelmeink

Ez alapján a a magyar dolgozók 5 legfontosabb félelme a következő:

1. „Félek tőle, hogy nyugdíjas éveim alatt mindennapi megélhetési problémáim lesznek” – a dolgozók 40%-a nyilatkozta ezt.
2. „Félek tőle, hogy az elkövetkező években nem lesz elegendő a bérem a jelenlegi életszínvonalam fenntartására” – 31% erősen vagy nagyon erősen fél ettől.
3. „Félek, hogy a jelenlegi munkám vagy munkahelyem veszélyezteti az egészségemet” – a dolgozók 24%-a mondta ezt.
4. „Félek, hogy a sok munkával töltött idő miatt konfliktusba kerülök családi/magánéletemmel” – 23%-a mondja ezt.
5. A dolgozói társadalom 21%-a tapasztalt már az elmúlt években negatív megkülönböztetést munkahelyén, ezért ez már nem csak félelem számára, hanem valóságérzékelés is. A legerősebben a gyermekneveléssel kapcsolatos negatív megkülönböztetés jelent meg, majd a politikai vélemény miatti.

Mennyire félünk?

A félelemfaktorok alapján összeállítottuk a dolgozói társadalom félelemstruktúráját. Ezen osztályozás alapján a dolgozók 15%-át soroltuk abba a körbe, ahol nincsenek félelmek, vagy egészen minimálisak, 38%-a a dolgozóknak az enyhe félelmekkel rendelkező csoportba sorolható. Ők már több kérdés kapcsán is tartanak a jelen és a jövő kihívásaitól, vagy bizonyos szegmensekben erős félelmeik vannak. A harmadik körbe az erős félelmekkel rendelkezők tartoznak. Ők alkotják a dolgozói társadalom 41%-át, míg egy szűk réteg – 6% mindössze –, aki a válaszok alapján a nagyon erős félelmekkel küzdők kategóriájába sorolandó. Ez a majd 300 ezer dolgozó a munka világának a szorongói.

Azt látjuk az adatok alapján, hogy a nők jobban félelnek, mint a férfiak. A 40–59 éves korosztály félelmei nagyobbak, mint az azt megelőzőké, vagy az őket követőké.

Az iskolai végzettség kapcsán is jelentős különbségeket várunk a diplomások és a maximum általános iskolát végzettek között. Míg ez utóbbi csoportnak 46%-a mondta, hogy nagyon enyhe félelmei vannak a munka világában, addig a főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkezőknek 66% mondta ezt. Nem véletlen, hogy náluk szintén minimális azok aránya, akik nagyon erős félelmekkel bírnak. Azaz minél magasabb az iskolai végzettség, annál inkább csökkennek a félelmek.

A valódi közösségi élmény hatása

Önmagában nem mond sokat, hogy tudjuk, melyek a legnagyobb félelmeink. És még talán az sem, hogy ezek a félelemfaktorok hogyan tagolják a dolgozói társadalmat. Sokkal fontosabb kérdés, hogy milyen ellenszer van a félelmeinkre.

Egy amerikai neuropszichológus hét pontba sorolta a félelmek kezelésének módját. Ezek közül az utolsó pont számomra leginspirálóbb: „Ne féljünk segítséget kérni!”

De kitől? Hajlamosak vagyunk erre azt válaszolni, hogy az államnak kell védelmet nyújtania és csökkentenie félelmeinket. Ez első pillantásra akár igaz is lehet, de ha jobbn meggondoljuk, ez az elvárás kiszolgáltatottságérzést hoz magával, hiszen egy külső hatalomtól tesszük függővé magunkat. Ezt pedig jobb elkerülni.

Érdemes más megoldást keresni. Ezért nézzük meg, hogyan gondolkodnak az egyén és a közösség viszonyában a dolgozók. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy ki mit tenne, ha a munkahelyén a jogainak megvédése érdekében kellene kiállnia. A válaszadók 72%-a azt mondta, saját jogait legjobban saját maga tudja megvédeni. Mindössze 25% válaszolta azt, hogy jobban bízik a közösség erejében. Ez a dolgozói társadalom végtelen individualizálódását mutatja? Lehetséges, bár érdemes egy másik szempontot is felvetni: esetleg nem volt semmilyen tapasztalata az érintettnek arról, hogy mások is segíthetnek jogai védelmében?

Ezért nagyon fontos kérdés, miképpen oszlik meg a válaszok aránya a szakszervezeti jelenlét szempontjából.

Az adatok szerint a válaszok nagyon erős összefüggést mutatnak azzal, hogy van-e érdekképviselet a munkahelyen vagy nincs. Úgy is fogalmazhatunk, hogy van hatásuk a szakszervezeteknek a társadalmi gondolkodásra, hiszen jó példát mutatva erősítik a közösségi védelem fontosságát és az abba vetett hitet.

Azt is láttuk, hogyan alakítja a félelmeinket az, hogy van-e mögöttünk valódi közösség. Azoknak a dolgozókna az 50%-a sorolható az erős vagy nagyon erős félelmekkel rendelkező körbe, akik arról számoltak be, hogy náluk nincs szakszervezet. Ezzel szemben a szakszervezettel rendelkező munkahelyeken ez az arány 42%. Nem állítható, hogy a szakszervezet jelenléte az alacsonyabb félelemfaktor egyedüli oka. Ebben más tényezők is szerepe játszhatnak. Ugyanakkor az a részletes adatokból látszik, hogy ahol megtapasztalták a dolgozók a közösség erejét, ott jobban hisznek benne.

A félelem jelen van a munka világában. A kiszolgáltatottság akár beteggé is teheti az embert, de mindenképpen hatással van szuverenitására. Ennek van ellenszere. Két lépés mindenképpen szükséges hozzá. Meg kell ismerni a félelem okait, és legfőképpen meg kell tanulni segítséget kérni. A kutatás az okok feltárására alkalmas, a többi a közösségi szerveződések, szakszervezetek feladata.

[1] A kutatás adatfelvétele telefonos megkérdezéssel történt 2018. április 17-26. között. 1000 fő válaszai alapján, kor, nem, területi elhelyezkedés súlyozásával került reprezentatív adat előállításra. A teljes kutatás összefoglaló innen letölthető: https://www.policyagenda.hu/wp-content/uploads/2018/06/F%C3%A9lelmek-a-munka-vil%C3%A1g%C3%A1ban.pdf