A hidegháború vége a nemzetközi környezetet meghatározó cselekvők vonatkozásában drasztikus változáshoz vezetett.
Előzetes megjegyzés!
Még mindig kétségeim vannak, hogy a 2006-os budapesti lázongást és kegyetlenségeket Orbán emberei vagy kizárólag „alviláginak tartott” csoportok szervezték és irányították! A háttérben komolyan felkészített és támogatott szervezők működhettek. Ilyen feladatra nem túl sok hazai intézmény működhetett!
Az Egyesült Államoknak (tegyük hozzá, a Szovjetuniónak is) hosszas története van a nem konvencionális műveletek végrehajtására vonatkozóan.
A Stratégiai Szolgálatok Hivatala, a CIA előd-szervezete aktív volt Indiában, Mianmarban és Kínában, és a második világháború során a Japán-ellenes gerillamozgalmak előkészítésében. A hidegháború idején a CIA vezető szerepet töltött be több mint 50 kormánydöntési kísérletben, bár az USA az összes sikeres kormánydöntés közül mindössze hét esetében ismerte el érintettségét.
Ezek közül számos kísérlet magában foglalta a nem konvencionális hadviselést, mint abban az esetben, amelyben a CIA tibeti paramilitáris szervezeteket képzett ki, hogy harcoljanak a kínai kommunisták ellen. Az USA nem konvencionális hadviselés stratégiáinak alkalmazása az 1980-as években a Reagan doktrínával terjedt el, amikor Washington erőszakos antikommunista lázadókat támogatott Angolában, Etiópiában, Afganisztánban és Nicaraguában. A világban számos helyen zajló nem konvencionális hadviselés egyidejű kezelése felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot adott az Egyesült Államoknak a stratégia tökéletesítésére, amit jelenleg Szíriában gyakorolnak.
A nem konvencionális hadviselésnek vannak bizonyos előnyei, melyek vonzó eszközzé teszik a külpolitikai célok eléréséhez.
Elsősorban, ez az indirekt rezsimváltás stratégiája, ami hasznos lehet olyan országokban, ahol az USA valamilyen oknál fogva (politikai, katonai, a nemzetközi rendszer orientációja, stb.) nem tud közvetlen beavatkozást kezdeni olyan módon, ahogy 2003-ban Irakban tette.
Továbbá, ha az USA indirekt proxyháborúba bonyolódik nyílt beavatkozás helyett, ezzel feloldozza magát a felelősség alól, és nem kell viselnie a felelősséget azokért a cselekményekért (beleértve háborús bűnöket), melyeket a harcoló felek a konfliktus során elkövetnek. A proxy-csoportok támogatása emellett olcsóbb és gazdaságosabb, mint beküldeni a konvencionális amerikai haderőt. Ha a nem konvencionális hadviselés művelet sikerre jut, az USA elérte ugyanazon célokat, de mindazon költségek töredékéért, mint amit egy drága és erőforrás igényes konvencionális háború magával vont volna.
A nem konvencionális hadviselés a fegyverként használt káosz tökéletes példája, és mint olyan, a konfliktus során a módszer alkalmazói kezébe adja a stratégiai kezdeményezést.
Az 1990-s évek elején a nem-állami cselekvők szerepe gyorsan fokozódott, ahogy a nemzetállamok szerepe mindinkább csökkenni kezdett. Jahangir Arasli, a Dubai központú Közel-Keleti és Öböl-menti Katonai Elemző Intézet szakértője azt írta, a hidegháború vége az erőszakos és lázadó szellemiségű nem-állami cselekvők sokaságának felemelkedéséhez vezetett, amit a globalizáció folyamata és a nemzetállamok háttérbe szorulása erősített, a radikális ideológiák, a pénzforrásokhoz és nyílt forrású technológiákhoz való globális hozzáférés pedig szabad teret adott működésüknek, ami az asszimetrikus hadviselés XXI. századi formájának megjelenéséhez vezetett. Ebben a könyvben az asszimetrikus hadviselés és nem konvencionális hadviselés kifejezéseket felcserélhetően használjuk.
Mindemellett a globális szinten ismertté vált kormányellenes mozgalmak, és a legbefolyásosabb nem állami cselekvők közül néhány kifejezetten terrorista szervezet vagy nemzetközi zsoldos szervezet.
Az olvasó számára mára ismert lehet a terrorizmus nemzetközi viszonyokhoz való hozzájárulása, miután a 9/11 támadások ürügyet képeztek az USA globális terror elleni háborújához, és világszerte folytatott katonai beavatkozásához.
A zsoldosok befolyása azonban elkerülte a nyilvánosság figyelmét, és mindeddig ismeretlen maradt a közvélemény számára.
Nicolai Due-Gundersen a Small Wars Journal újságban azt írta, a magán katonai vállalatok (legális intézmények, melyek zsoldosokat adnak bérbe) száma ugrásszerűen növekedni kezdett a hidegháború után. Mint egy 2007-es eset, a Blackwater bagdadi lövöldözése is mutatja, ezek a csoportok gyakran kicsúsznak irányítás alól és tömeges vérontásban vesznek részt. Ezen az incidensen felül azonban kevés figyelmet kapott a zsoldos cégek működése, annak ellenére, hogy aktívan alkalmazzák őket a világ legmeghatározóbb konfliktusaiban, Szíriában és Ukrajnában.
Mindkét konfliktus-zónában jelen volt mindhárom fajta nem állami cselekvő (kormányellenes mozgalmak, terroristák, és zsoldosok), és egyetlen hálózat részeként működtek.
Szíriában a színes forradalmat kezdeményező kormányellenes agitátorok ugyanazért a rezsimváltásért küzdenek, mint a nemzetközi terroristák (és számos esetben egy és ugyanazon szervezetbe összeolvadtak), emellett nyíltan foglalkoztatnak olyan zsoldosokat, akiknek bérét valamilyen külföldi kormányzat állja. Ettől valamelyest különbözik a helyzet Ukrajnában, de a sablon ugyanaz.
Az Euro Maidan számos tagját Lengyelországban képezték ki a destabilizáció előtt, és a mozgalom erőszakos tevékenységét a Jobb Szektor ultra extremista csoport koordinálta, aminek cselekményei a terrorszervezetek tevékenységéhez voltak hasonlatosak, és hírhedtté váltak amiatt, hogy robbanószerkezetekkel próbáltak kormánypolitikusokat meggyilkolni.
A színes forradalmak, a nem konvencionális hadviselés, az USA rezsimváltási céljai és a nem állami cselekvők közti összefüggés a hibrid háború elméletében még több alátámasztást nyer.
Mindezeken felül, az USA mindinkább törekszik a nagy létszámú konvencionális fegyveres erőkre utaltságtól való eltávolodásra, és átmeneti állapotban van egy sokkal kisebb létszámú és mozgékonyabb hadsereg felépítése felé, ami elsősorban a különleges erőkre összpontosít.
Ez része egy olyan alapvető változásnak, mely a "háttérből irányítás" stratégiához köthető.
A Pentagon jelenleg lecsökkenti a hadsereg létszámát a második világháborús szintre, miközben több erőforrást összpontosít a különleges erőkre és a hírszerző képességekre, emellett egyre több magán katonai vállalatot alkalmaz. Következésképp, az USA olyan pozícióba helyezi át magát, ahonnan a jövőben még hatékonyabban tud hibrid háborút vívni.
Az indirekt megközelítés fontos helyet foglal el a nem konvencionális hadviselés doktrínájában.
Azon a módon, ahogyan az USA irányítja a nem konvencionális hadviselést, nem kormányzati proxy-szervezeteket használ fel az adott országban, ezáltal jelen van az indirekt befolyás egy további fokozata. Más országok képesek nem konvencionális hadviselés kivitelezésére bizonyos körülmények közt, de ennek a könyvnek kontextusában nem ez a helyzet.
Épp ellenkezőleg, más államok sokkal inkább védekező alapállásban vannak a nem állami cselekvők által kivitelezett nem konvencionális hadviseléssel szemben, amelyet az USA a háttérből irányít.
A nem konvencionális hadviselés gyakorlói - taktikájuk természetéből adódóan - többnyire nem rendelkeznek konvencionális képességekkel, melyekkel céljaikat közvetlen módon megvalósíthatnák.
Nem tudnak katonák sokaságával felvonulni a városban azelőtt, hogy megtámadnák.
Amit tenni tudnak, hogy tagjaik beszivárognak a civil lakosság közé, majd később "aktiválják" őket, amikor elérkezett annak ideje. Ezt a stratégiát a kommunisták alkalmazták az 1968-as Tet Offenzívát megelőzően, elsöprő sikerrel.
Alternatív módon, ahelyett, hogy konvencionális támadást indítanának a kritikus infrastruktúra - pl. erőművek - megsemmisítése céljából, terrortámadásokat tudnak kivitelezni, hogy működésképtelenné tegyenek bizonyos létesítményeket. Ahelyett, hogy erő nélkül a hatóságoktól engedményeket követelnének, a kormányellenes mozgalom elfoghat rendőrvezetőket; több tucatnyi személyt túszként tarthatnak fogva, annak érdekében, hogy a nyomásgyakorlást fenntartsák, és ezzel biztosítsák politikai követeléseik megadásának esélyeit.
Megszámlálhatatlan különböző módja van annak, ahogyan a nem konvencionális hadviselés gyakorlói, indirekt módon elérhetik céljaikat.
Amire fontos emlékezni, hogy a nem konvencionális hadviselés indirekt hadviselés. A kettő egy és ugyanaz, és egymástól el nem választható. Bár a nem konvencionális hadviselés néha összefonódik konvencionális módszerekkel, lényegét tekintve elsősorban nem konvencionális.
Non-linerális, dinamikus, kaotikus, a hatóságokat az egyensúlyi helyzetből kibillenteni képes taktikák örökké változó egyvelegét alkotja.
Ez a megközelítés megzavarja a célpont OODA hurokját, ami vagy elhamarkodott, szegényesen tervezett válaszokhoz vezet, vagy kritikus mértékben hátráltatja a megfelelő válaszokat, melyek így hatékonyságukat vesztik.
Az indirekt megközelítés (nem konvencionális hadviselés) következésképp egy eszköz az OODA hurok semlegesítésére, paralizálja a védekező felet, ezáltal védtelenül hagyja azt olyan támadásokkal szemben, melyek egyébként elháríthatóak lennének.(Koribko A).
