Moszkva után most Washingtonnak jönne jól, ha a magyar kormányfő bomlasztaná az európai egységet.
Jó hírként kommentálta az Index azt az értesülését, hogy május végére tervezik Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter washingtoni látogatását. „Végre találkozhat Trump külügyminiszterével Szijjártó Péter” – adta közre a hírportál. És annyiban egyet is érthetünk a szerkesztők értékelésével, hogy ha valóban bekövetkezik az esemény, akkor hosszú szilenciumnak lesz vége.
Mert nem csak Orbán Viktor miniszterelnököt nem fogadták több mint másfél évtizede a Fehér Házban, de 2012 óta a magyar külügyminisztert sem. Szíjjártó Péter ugyan idén január közepén járt az amerikai fővárosban, viszont csak Wess Mitchell európai ügyekért felelős külügyi államtitkárig jutott. Neki mondhatta el,hogy az amerikai–magyar kapcsolatok három pillére közül kettővel minden rendben, csupán a harmadik ingatag.
– Az amerikaiak a második legjelentősebb beruházói-befektetői közösséget képviselik Magyarországon, 1700 amerikai vállalat 100 ezer magyar embernek ad munkát – mondta januárban Szíjjártó.
– Kiválónak minősítette a védelempolitikai együttműködést is. Kétszáz katonánk van Irakban és összességében ezer magyar katona szolgál külföldön amerikai katonákkal vállvetve.
– Ám a kapcsolatrendszer harmadik, azaz politikai eleme, a miniszter szerint, eddig nem teljesített jól.
Amikor ezeket a sorokat írom, nincs hivatalos nyoma annak, hogy a magyar külügy megerősítette volna a Szíjjártó e hónap végi látogatásával kapcsolatos értesüléseket. De nem zörög a haraszt, ha… A héten Donald Trump amerikai elnök nemrég kinevezett nemzetbiztonsági tanácsadójához, John Boltonhoz volt hivatalos Megyesy Jenő, a magyar miniszterelnök külpolitikai tanácsadója, akit hivatalból Szabó László washingtoni nagykövet is elkísért a találkozóra. De ezt a szóbeszédet sem igazolta egyikük sem.
Viszont a kormányzó párthoz közeli lap, a Magyar Idők május 18-án, pénteken „Trump a spájzban” címmel jelentetett meg vezércikket. Kézen fekvő „A tizedes meg a többiek” című film nyomán szállóigévé lett „Már a spájzban vannak az oroszok” parafrázisából arra a következtetésre jutni, hogy a szerkesztőségnek valaki megsúgta: el kell kezdeni a párthívek áthangolását a moszkvai irányból, a washingtoniba. Mi mással lenne magyarázható az a nem is nagyon visszafogott lelkesültség, amivel az USA mostani elnökének eddigi, úgymond a nemzetközi diplomáciát felbolygató ténykedését üdvözölte a Magyar Idők szerzője, miközben kárörvendően szólt az európai vezetők magatartásáról. Kottász Zoltánszerint a május 17-én, Szófiában véget ért EU-csúcstalálkozó
„újfent rádöbbentett bennünket arra a kellemetlen igazságra, hogy Európa elvesztette a fonalat a nemzetközi események láncolatában, kapkodva reagál, fogalma sincs, merre haladjon. (…) Az uniós intézmények vezetői most is büszkén utasították vissza Trump lépéseit és hirdették fennhangon, hogy Európának összefogásra van szüksége, Amerika nélkül is jól meglesznek. Csakhogy ez nem igaz. Európa semmit sem ér az Egyesült Államok katonai ereje nélkül. (…) Amíg azonban Emmanuel Macron az euró-övezet közös pénzügyminiszteri posztjának létrehozásán gondolkozik, Frans Timmermans pedig a lengyel jogállamiság helyzetét oldaná meg, addig valóban Trump írja meg Európa receptjét”.
Igaz, ami igaz, mintha besokalltak volna az Európai Unió vezetői. Mintha elegük lett volna abból az ötödik éve zajló, az USA által generált folyamatból. Íme, ezek néhány eleme:
– A Kijevben amerikai segédlettel végrehajtott puccs, s az arra történt orosz reagálások szolgáltatták az ürügyet ahhoz, hogy a Moszkva ellen meghirdetett szankciókkal ékek kerüljenek az addig biztatóan alakult eurázsiai gazdasági övezet létrehozásának folyamatába.
– Líbia szétbombázása Afrikából indította el a menekültáradatot Európa felé, majd ezt megsokszorozta a szíriai kormány ellen felkelők amerikai támogatása, azzal a ki nem mondott céllal, hogy az amerikai cégek ellenőrzése alá kerüljön az energiahordozók Szírián áthaladó szállítási útvonala. A dominóhatás, továbbá a különféle politikai és nyerészkedési okok miatt az ettől keletebbre lévő térségekből is megindult a népvándorlás.
– Mióta Trump hatalomra került, egyfolytában azon ügyködik, hogy rákényszerítse Nyugat-Európát az egyharmaddal olcsóbb orosz gáz helyett az amerikai palagáz vásárlására, egyáltalán a kereskedelem olyan szabályozására világszerte, hogy az az USA vállalatait hozza előnyös helyzetbe.
– Az Iránnal kötött atomalku felrúgásával busás teheráni üzletektől esnének el az európaiak, viszont elvárja tőlük a washingtoni vezetés, hogy növeljék katonai kiadásaikat, s a fegyvereket Amerikában vásárolják meg.
A felsorolás épp csak jelzi, hogy mekkora nyomás nehezedik Washington részéről a világra, ezen belül az Európai Unióra. Az USA kormányzatának törekvése nyilvánvaló: orrba kell vágni azokat, akik akadályozzák Amerika nemzetközi pénzügyi, gazdasági és politikai hegemóniájának megtartását. A Magyar Idők szerzője úgy kommentálta Trump úgymond történelmi tetteit, hogy azok „Európa szempontjából mindenképpen ösztönzőleg hatnak”. Neki legyen mondva, de ha ezzel a magyar kormány várható fordulatának akar megalapozni – talán a miniszterelnökhöz köthető sugalmazásra –, a Bekiáltás olvasóit aligha éri meglepetés. Az elmúlt hetekben a Kezdődik Orbán Canossa-járása, illetve az Orbáni dilemmák és más cikkeimben többször is hangot adtam annak a nézetemnek, hogy Orbán Viktor – minden ellenzéki fantáziálás ellenére – nem vezetheti ki az országot az Európai Unióból, s főleg nem a NATO-ból. Néhány nyomós érv emellett:
– A magyar kormány egyszerűen nem tekinthet el attól, hogy a Magyarországot átszelő, nyugati pénzen létrehozott autópályák és vasútvonalak a nyugati tőke globális működését katonai erővel is biztosító NATO fegyverzeteinek, a lőszereknek, a csapatoknak a továbbítására, a keletre, Oroszország irányába szállítására is hivatottak.
– 2004 óta a pápai katonai repülőtér olyan bázissá vált, amellyel megnövelték a NATO-nak a térségbeli stratégiai légi szállítási képességét, illetve jelenleg is folyik a vízi és közúti összeköttetések fejlesztése.
– A Varsói Szerződés után most ez a katonai szervezet garantálja, nehogy egynémely szomszédunk Magyarország rovására akarja csillapítani területi éhségét.
A magyarság, amelynek nincsenek esetleg segítségére siető, vele együtt érző szomszédai, közelében lévő rokonai, s amely – a hajdanán használt fordulattal – a germán és a szláv tengerben próbál megkapaszkodni, a térség legkiszolgáltatottabbja, leggyengébb láncszeme. Mint ilyen, Tump szemében is alkalmas lehet az egységbontásra. (Elnézést, ha ezzel megsértettem volna egyesek, vagy többek nemzeti büszkeségét, de ezért a mindenkori magyar politikai osztály tagjait, beleértve ebbe a mai kormányzókat, és az írástudó árulókat tessék hibáztatni, akik száz-százötven éve ringatják hiú ábrándokban Kárpát-medencei lehetőségeinkkel kapcsolatban a magyarok sokaságát.) Mindenesetre eléggé kézenfekvő, ha az amerikai elnök környezete azt gondolja: a szokásos hetvenkedő beszédmódot, az önbizalomhiányt leplező kurucosságot, az „ezekben a szervezetekben nem lehetünk túszok” jellegű orbáni kiszólásokat, általában véve a magyar kormány brüsszeli magatartását fel lehet használni arra, hogy keresztbe tegyenek vele a befolyásos európai államok USA elleni gazdasági lépéseinek. Csöppet sem lennék meglepve, ha a washingtoni kormányzat szakértői azt gondolnák: azokkal a táncmozdulatokkal, amelyekkel Orbán Viktor – választóinak lelkes támogatása mellett – az oroszországi elgondolásokat segítette érvényre juttatni, a jövőben Trump európai törekvéseit is szolgálhatja ugyanilyen módon. Hozzájárulhat az egyre inkább az orosz elnökhöz szaladgáló nyugat-európai vezetők megregulázásához.
Nyugat-Európa arra készül, hogy – bizonyos keretek között – ellensúlyt képezzen a gazdaságának további gyengítésére játszó, gőzhengerként nyomuló USA ellen. Kézenfekvő hát, hogy az európai vezetők hátukat az orosz hátaknak szeretnék vetni. Minden jel szerint most ugyanannak a szerepnek az eljátszására jelentkezett be az Orbán-kabinet Washingtonban, amit egyszer már elvállalt Moszkvában: közreműködik a hátak széttaszigálásában, az európai egység megbontásában. S minthogy a jelenlegi amerikai elnököt a korábbiaknál is kevésbé érdekli a nem az USA-ban élők emberi és szabadságjogi helyzete, meg a szerinte olyan liberális marhaságok, mint a hatalom ellenőrzésének fékei és ellensúlyai – mi több, hazájában is ezek kiiktatásán dolgozik –, az amerikai-magyar kapcsolatok harmadik, eddigi ingatag politikai pillére szintén megszilárdulhat. Bár korántsem olyan kötőanyagtól, mint amit a propagandisztikus kijelentések szerint eddig adagoltak volna hozzá. Így aztán senki ne csodálkozzék, ha Moszkva után – vagy mellett – Szíjjártó hamarosan Washington és Budapest között ingázik majd, nyomában pedig esetleg Orbán is utazhatna végre. Hiszen az emlékezetes, 2017 májusi videó is mutatja, bármit megadna egy kis sütkérezésért a legnagyobbak körében. De lehet, hogy csak arról van szó, hogy ezúttal ez a reálpolitika. Esetében ez nem más, mint a kényszerek által vezérelt hintapolitika. Vagyis az ő sajátos szóhasználatával: maga a gyönyörűséges pávatánc. Bár kérdés, hogy mit szól az újabb pálforduláshoz Vlagyimir Putyin, sőt magának Orbánnak a hazai tábora. Az utóbbiaknak talán tényleg mindent be lehet adni, ha a vezér mondja, de az orosz elnökkel, meg a nyugat-európai vezetőkkel kapcsolatban már nem lennék ennyire magabiztos. #
CÍMKÉP: Szíjjártó Péter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, a magyar politikus már-már mentorával Moszkvában, 2017 januárjában. Orbán külügyére most Mike Pompeo hívására vár. (Fotó: Alexander Nemenov/AFP)
