Kezdek meginogni eddig szilárd hitemben, mely szerint ez a nép birka - szerintem a magyar ellenzék vezetői birkák, úgyhogy ez egy olyan nyáj, mely bóklászik az aknamezőn erre-arra, de juhásza nincs.
Sőt, már Juhásza sincs, ami azért okot ad némi megkönnyebbülésre, hiszen aki volt, az egy gazdátlanul talált pálcával akarta vezényelni mások zenekarait, melytől azok még szomorúbb hangokat adtak ki.
Néha azért annak dacára is elképedek, hogy láttam már egyet s mást a magyar ellenzéki politikusok cirkuszi produkcióiból, például, mikor nekirohantak fejjel a falnak, amikor emberi gúlát építettek súlytalan untermannokra, vagy amikor a trambulinon a fogóember egy mosoly kíséretében elhúzta kezeit a felé repülő légtornász elől - szóval nagy meglepetések engem már nemigen érnek.
És most, lám, mégis.
Nem mondom, ügyes, hogy éppen Szél Bernadett hívta össze a megbeszélést az ellenzéki pártoknak, melynek célja a további teendők összehangolása volt.
Ez hozzávetőleg olyan, mintha az egri várban Hegedűs hadnagy hívna össze értekezletet a török elleni harc aktuális teendőinek megvitatására, csak egy kicsit nevetségesebb.
A választáson bebizonyosodott, hogy az LMP a Fidesz ötödik hadoszlopa , épeszű ellenzéki politikusoknak szóba sem lenne szabad állniuk velük, hiszen ma már csak a legostobábbak hivatkozhatnak a szikkadt pártelnökasszony szűzies ártatlanságára ellenzéki minőségében.
Erre tessék - ő kezdi adni az ütemet, ő veri a dobot, a többiek meg békésen ballagnak utána.
Karácsony Gergely meg a szocialisták elnök-várományosa meg se várják, míg a többiek elfészkelődnek az asztal mellett, futás közben mondják meg a tutifrankót, miszerint be kell vonni a civil társadalmat és az utcán tüntetőket is az egyeztetésbe, ami édes ötlet, hiszen kivitelezése egy százezres tüntetés esetén felettébb reálisnak tűnik.
Van rá konkrét elképzelés is - ellenzéki kerekasztalt kell felállítani, annak a négy sarkára lehet majd odacsapni a körülötte ülő szedett-vedett társaságnak, ami máris előrevetíti a következő pofáraesés árnyát, a közepére meg majd odacsinál az LMP és a Momentum, mely utóbbi ezt fiatalos nekibuzdulással teszi, megnyerve ezzel magának az összes időnap előtt leépülő ellenzéki szavazót.
Tehetné ezt az ellenzék akár lendülettel is, de sajnos, az apostata szocialista dámának gondjai akadtak a versenyben, már a rajtvonalhoz se tudott odatipegni, pedig szépen mutatott volna ott letámasztott kézzel, égnek meredő öntudattal...
A pártok tekintetében egyszerű ez az ügy - miként Tóth Bertalan megfogalmazta: a kerekasztalnak nem az lenne a feladata, hogy irányt mutasson, hanem, hogy a pártok itt szembesülhessenek a választói igényekkel.
Hát nem szánalmas?
Ugyan, hát eddig mi a lófaxt csináltak, minek alapján készítették programjaikat, milyen ismeretekkel indultak a választási harcba?
Ha ez volt a szocialista frakcióvezető tisztújítási szűzbeszéde, akkor kár volt elmondania, mert ez csak kiemeli a szocialisták káder-válságát, ami egyébként is nyilvánvaló.
Tulajdonképpen beérett a belterjes politizálás, ez a termés.
Nem vigasz, hogy a Fidesz is hasonló helyzetben van, de ott legalább van valaki, aki terelgeti a sok marhát - itt még ilyen sincs.
A jelenlegi politikusokhoz képest Csintalan maga volt Robespierre...
A tetetetlenség, a tehetségtelenség és a lustaság üli torát az ellenzéki végeken, már megint pofázással akarnak eredményt elérni, ahelyett, hogy szervezetet építenének, vagy legalább az önkormányzati választásokra létrehoznának egy ernyőszervezetet, mely saját nevében indít jelölteket, és elfelejtenék végre az előválasztási idétlenkedéseiket.
Hogy nem veszik észre, hogy a tehetetlenkedéseik taszítják a választót, akiknek legalább azt a reményt illene megadni, hogy lehet még némi beleszólásuk saját országuk életébe?
Miért gondolják azt, hogy nekik kellene vállalniuk annak a gúnárnak a szerepét, mely után az összes liba vígan bemasírozik a vágóhídra?
A legszörnyűbb az, hogy láthatólag elképzelésük sincs arról, hogy mit kellene tenni, mit lehetne tenni, hanem arcrándulás nélkül tűrik, hogy Orbán röhögjön rajtuk.
Odadobták neki az egész magyar vidéket, és most éppen azon munkálkodnak, hogy a fővárost is odadobják neki.
Közben folyik a messiás-várás, a legfrissebb messiásjelölt Márki-Zay Péter, aki egészen pontosan érti saját helyzetét, mégsem vagyok biztos benne, hogy nem hajszolják bele olyan dolgokba, melynek végén két szék közül a pad alá esik - nem ő lenne az első a magyar politikában.
Talán fel lehetne hagyni azzal is, hogy aki egyszer eltalálja a labdát, abban azonnal labdazsonglőrt lássunk...
Csak reménykedhetünk abban, hogy előbb utóbb feltűnik valaki a magyar belpolitika egén, akinek az ambíciója mellett esze és elképzelése is van a jövőről, és erről nem csak beszélni tud, de van tehetsége a szervezéshez, vezetéshez is.
Hogy lesz ilyen, az biztos.
Csak azt nem tudjuk, hogy mikor...
