A befolyási övezetekért való mostani háborúban a fellazítás eszköze is lehet az orbáni nemzetegyesítő politika.

Közhely, hogy a Kreml számára felértékelődött az orbáni Magyarország. A miért?-re különféle magyarázatok születtek:

– Orbán Viktort faltörő kosként használja Vlagyimir Putyin orosz elnök az Európai Unió egységének felbomlasztásához – hangzik az egyik feltételezés.
– A Kreml zavart akar okozni az Oroszország határai, illetve azokhoz közel, a Baltikumtól Lengyelországon, Ukrajnán, Románián, Törökországon, Szírián, Grúzián át Afganisztánig telepített, vagy időről időre odavezényelt amerikai (NATO)csapatok, illetve kiképzők hátában – mondják mások figyelmen kívül hagyva azt a mégiscsak  tényt, hogy Magyarország is a NATO-tagja. 
– Putyin Budapestre exportálja hatalomgyakorlási módszereit, s azok elterjesztését kívánja elérni legalább Kelet-Európában – állítják egyesek. Ám az orbáni rendszer még a lakosság nagy része számára sem vonzó, ha figyelembe vesszük, hogy a szavazók nem elhanyagolható része csupán azért adta voksát a Fideszre a mostani választásokon, mert az évek óta zajló migránsozó kampányban felkorbácsolták a félelemérzetét. Ráadásul meglehetősen nagy tömegeket presszionálhattak egzisztenciális kiszolgáltatottságukkal visszaélve a kisebb-nagyobb településeken.

A orosz vezetés szándékaival kapcsolatos fenti három magyarázat jobbára találgatásokon alapul, hiszen annak nincs nyilvánosan meghirdetett stratégiája a posztszovjet térség kezelésével kapcsolatban. Orosz közéleti televíziós vitaműsorokban hovatovább azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán létezik-e ilyen koncepció. Esetleg azzal tompítják ezt a kijelentést, hogy ha létezik, megvalósítása a volt Szovjetunióból kiszakadt egykori tagállamokra és az egykori szocialista országpkra való befolyásban nem igazán érzékelhető.

Április 15-én, vasárnap este azonban az oroszországi állami televízió A Hét Hírei (Vesztyi Nyedeli) című műsor fontos adalékkal szolgált a Miért értékelődött fel Magyarország a Kreml számára? – kérdés megválaszolásához. Az adás egyik riportjának Orbán Viktor választási győzelme volt a kiindulópontja. A kétórás műsor 1 óra 23 perc 35-ik másodpercében a Vengerszkij mir (Magyar világ / béke*) címmel sugárzott, gazdag összeállítás egy három riportból álló blokk része volt. Mindegyikben előkerült a szeparatizmus kérdése valamilyen formában. Ugyanakkor a Fidesz által teremtett helyzet alkalmat kínált az Európai Unióbírálatára is. Az orosz állami média talán legbefolyásosabb személyisége, Dmitrij Kiszeljov szerint: „Egyértelmű jelzés ez az európai szövetségieknek: Magyarország a függetlenségi politika mellett áll ki. Következésképp, Budapest megújuló erővel lép fel az Európai Unió migrációs politikájával szemben. Annál inkább, hiszen Magyarországnak van kit befogadnia külföldről: történetesen a magyarokat”.

Ezek a szavak vezették fel a Magyarországon, illetve a Kárpátalján és Erdélyben forgatott riportot, amely mindenekelőtt azt mutatta be, hogy a Fidesz a migránsügyre élezte ki kampányát. A tudósító szerint a minimum másfél millió határokon kívül élő magyar osztja a kormánypárt nézeteit: nem kérnek az Orbán által hódítóknak nevezett migránsokból. Legalább ötven százalékuk részt is vett a szavazáson - állítja. Ezt igazolandó a pesti Duna-korzón oroszul mondja egy Kárpátaljáról érkezett hölgy: most csak azért jött át, hogy leadja voksát. A sokrétű beszámolóban nyomatékkal kerülnek szóba a trianoni sérelmek. A rákoskeresztúri Trianon emlékmű talapzatán a mécsesek annak jelei, hogy az emberek spontán is jönnek ide emlékezni - magyarázza a riporter. Míh itt félárbocra eresztve leng a zászló, Erdélyben a székely zászlót tilos kitűzni a középületekre.

Kárpátaljai felvételek magyarországi művészek szerepléséről, magyar tankönyvekből tanuló iskolásokról. Ugyanitt, egy kocsmában magyar útlevelét húzza elő büszkén egy férfi, s mondja oroszul: ukrajnaira nincs szüksége. Elhangzik, hogy Magyarországról a Kárpátaljára rendszeresen érkeznek, élelmiszereket, gyógyszereket szállító kamionok, s az, hogy nagyon sokan jönnek az anyaországba gyógyíttatni magukat. Másutt egy erdélyi farmer mondja: egy Belarus traktora már van a vissza nem térítendő magyarországi támogatásból, de még tízre számít.

Orbán rendszeres vendég Erdélyben – értesül a néző. Amint arról is, hogy a román kormány szeparatizmusra való felbujtással vádolja a magyart. De a székely gazda azt állítja: ők nem akarnak elszakadni, csupán autonómiáért, nemzetiségi jogaikért küzdenek. A riporter szerint is, a magyar kormány csak azt képviseli, hogy a határon túlra került honfitársak ne éljenek rosszabbul, mint az anyaországiak. Ám az is kiderül: az elszakadás lehetőségétől a kijevi kormány szintén tart. Ezért állomásozik ma több ukrán katona a Kárpátok alatt, mint korábban – állítja a tudósító, aki beszél az ukrán nacionalistáknak az ottani magyar intézmények elleni támadásáról, a kinti szavazás akadályozásának sikertelenségéről is.

Orbán, a nemzet vezetője – közli a riporter – „zárt ökölbe gyűjti az összes magyart, s az elvont európai elvek helyett a nemzeti érdekeket tekinti elsődlegesnek”. Az ukrán–magyar határ inneni oldalán mutatja is a kamera a Fidesz választási plakátját: „Nekünk Magyarország az első!” Erre rímel a pesti korzón myilatkozó ulrajnai magyar nő mondata: a Romániában, a Szlovákiában, a Kárpátalján élő magyarok jelentékeny részének mrg Orbán Viktor jelent nagyon sokat.

Ehhez képest a nemzetiségi blokk következő részének csak a címe bizakodó. „Az orosz tavasz kezdete” alatt a négy éve tartó dél-ukrajnai polgárháborúról készült összefoglaló azt mutatja be, hogy a „kijevi junta” miként kezeli a térség oroszországi kötődésű lakosságát. Tízezernyi halott, rommá lőtt családi házak, emeletes lakóépületeket, iskolákat ért belövések. „Szeparatistáknak, terroristáknak mondanak bennünket, de mi egy föderatív Ukrajnán belül csupán autonómiát akartunk, mint amilyen a Krím státusza is volt, s ez lett belőle” – mondja az egyik interjúalany, aki eltakarja az arcát. Az emberben még így is felidézi a székely gazda szinte szó szerint azonos magyarázatát.

Az ezt követő tudósítás a „Ruszofób álmodozók” címet viseli. Litvánia fővárosában, Vilniusban tartották a „Szabad Oroszország Fórum” ötödik rendezvényét. Emblematikus figurája az USA-ban élő Garri Kaszparov, az örmény-zsidó származású szovjet, majd oroszországi sakkozó, nemzetközi nagymester, korábbi sakkvilágbajnok. Mellette egy szintén emigráns újságíró, egy ügyvéd, egy egykori politikus, egy mai észtországi aktivista viszi a szót. Oroszország jobbágyállam – mondja egyikük. Oroszország az utolsó birodalom maradványa, megérett arra, hogy részeire hulljék – kontrázza a másik.

Nem véletlenül, mert az eszmecsere uralkodó témája ez: „Hogyan kellene szétdarabolni Oroszországot?” A résztvevők arról fantáziálnak, mi jutna belőle Japánnak, Kínának. Mi legyen a fejlett és kulturált Tomszkkal, meg a leningrádi térséggel? Valaki azt mondja: Európának kellene adni az Urált. És így tovább. Az otthoni ellenzék szervezi is a megmozdulásokat, hogy gyengítse Putyin hatalmát. A Moszkvából érkezett politológus azonban higgadtságra int. Ő is a változásokért száll síkra, de érzékelteti, hogy az oroszországi ellenzék ereje csekély, s nagyon kevés soraiban a kompetens egyén.

Ám egy orosz újságíró, aki Litvániában él, ahol a baltikumi államok közül a leginkább tolerálják az orosz kisebbséget, a riport végén kimondja a verdiktet: „A fórum résztvevői provokátorok, semmi szükségünk rájuk”. Ők persze már az ősszel folytatják az eszmecserét annak a küzdelemnek a részeként, amelyben a két hatalom – USA, mellette a sasszézó nyugat-európaiakkal, illetve Oroszország, a mögötte többé-kevésbé kiálló Kínával – szkanderez egymással Európa térképe fölött, hogy eldöntse kié lesz itt tartósan a befolyás.

A Vesztyi Nyegyelinek az egymást ilyen-olyan módon kiegészítő három riportjából az derül ki számunkra, hogy ebben a játszmában Orbán Viktor Magyarországával éppen azt demonstrálta az orosz állami televízió, hogy a nemzetiségi kérdéseket eredményesen is lehet képviselni a határokon túl. Az európai államok közötti konfrontáció veszélyét magában rejtő szeparatizmus ösztönzése nélkül, az anyaországi lakosság elégedettségétől övezve oldhatók meg a nemzetiségi problémák. Igen humánus dolog lenne, ha ezt a példát mások is követnék.

Mi persze tudjuk, hogy azért nem ilyen konfliktusmentes idehaza sem ez a történet. Még kevésbé közvetlen környezetünkben, illetve az Európai Unióban és a tágabban vett nyugati szövetségi rendszer tagjai előtt. Mert sokan arra gondolnak: a nagyhatalmak között a befolyási övezetekért való mostani háborúban a fellazítás eszköze is lehet az orbáni nemzetegyesítő politika. Főleg akkor, ha ennek nem az erőtlen Magyarország harcias kormányfője a letéteményese, hanem a higgadt Vlagyimir Putyin, aki mögött a világ egyik leghatékonyabb hadserege áll, s aki egy meglehetősen jól mozgósítható gazdaságra és egy szükség esetén összezáró társadalomra építhet, amint azt a történelmi példák mutatják. Az azonban kétségtelen, hogy Orbán mostani választási győzelmét Moszkvában úgy is nyugtázhatják, hogy a magyar miniszterelnök ismét tett nekik egy nagy szívességet, akár tudatában volt ennek, akár nem. És ezt egyelőre egy riportfüzér erejéig azonnal ki is használták. #

CÍMKÉP: Stúdiókép a Vesztyi Nyegyeliből – Dmitrij Kiszeljov Orbán Viktorral példálózik

*MEGJEGYZÉS: A mir szó jelentése: béke, világ, sőt a bizonyos értelemben önigazgató jobbágyfalu határában közösen megművelt földterület.