Magyarországon a két nagy párt nem két, a társadalom berendezkedésére vonatkozó, eltérő javaslattal, hanem két nagyhatalmi struktúra és érdekcsoport igényeivel lép fel és kampányol 2026-ban. Ezzel a helyzettel végül végérvényesen megérkezett hazánkba az a 21. század, amiről eddig közvetlenül nem voltunk hajlandóak tudomást venni. Magyarországra látogatott J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke, akinek még saját politikai gyűlést is szerveztek a Kerepesi úti MTK Sportparkban.
A választási kampánynak nevezett titkosszolgálati célú szivárogtatások erdejében talán fel sem tűnik senkinek, de az amerikai alelnök a legmagasabb szintű amerikai tisztviselő, aki hazánkba látogat George W. Bush hírhedt, 2006. júniusi vizitje óta, amelyet Gyurcsány Ferencnek adott. Amerikai elnök vagy alelnök csak egyetlen okból látogat egy olyan kelet-európai országba, amilyenek mi vagyunk: a külpolitikája számára akar valami fontosat elérni.
Bush érkezése 1956 50. évfordulójához kapcsolódott, ahol az amerikai elnök az iraki megszállás és az Abu Graíbból a hadifoglyok rendszerszerű kínzásáról és megalázásáról, szexuális kínzásáról kikerült fotók után két évvel arról beszélt: az 1956-os magyar felkelés és az Irak elleni háború céljai megegyeznek, a szabadság és demokrácia kiterjesztése az elnyomással és despotizmussal szemben.
Az elnököt akkor mindenki megtapsolta. Hevesen bólogatott a magyar politikai és gazdasági uralkodó osztály akkor is, amikor Sólyom László néhai köztársasági elnök emberi jogsértésekkel kapcsolatos aggodalmaira válaszul Bush sajtónyilatkozatban hangsúlyozta, mostantól majd figyelnek a terrorizmus elleni háborúban ezekre.
Ennyi elég is volt, többet mi a világpolitikához nem szólhattunk hozzá, Irakban már ott volt katonai kontingensünk, nem is annyira messze az Abu Graíb-i börtöntől, de természetesen Bush látogatása után sem emeltünk komoly panaszt. Bush húsz esztendővel ezelőtti látogatása után pár hónappal az egész addig ismert magyarországi politikai rendszer jóformán összeomlott és megkérdőjeleződött, miután kiderült, Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök nem mondott igazat a választás során a költségvetésről és súlyos megszorítások kellenek.
Az USA 43-ik elnöke volt mind ez idáig az utolsó is, aki Budapesten tiszteletét tette.
A 47. alelnök mostani látogatása azóta a legmagasabb szintű, minden más körülmény viszont óriásit fordult.
A Trump-kormányzat egyszerre nagyon erős és sokkal gyengébb, mint elődei. Trump, akinek elege lett abból, hogy a 2017-2021 közötti terminusát belharcok, folyamatos elittámadások és „orosz befolyási botrány” jellemezték, a visszatérés után már semmit sem hagy a véletlenre. Erőszakos beavatkozásai, a Grönlandot övező fenyegetőzése és végül Irán lerohanása olyan hangulatot teremtettek a washingtoni kormányzat körül, amikor csak kevés valódi, feltétlen szövetségesre számíthat: az óriási katonai erővel rendelkező kisállamra, Izraelre és az óriási nyugat-európai szélsőjobbos „soft powerrel” rendelkező kisállamra, Magyarországra.
Azaz, hogy pontosabbak legyünk, Benjamin Netanjahu örökös izraeli és Orbán Viktor örökös magyar miniszterelnökre.
Az izraeli példa egyszerűbb, és sokat lehet arról olvasni, hogyan és miért nem engedheti meg az Egyesült Államok egyetlen kormánya sem, hogy végül összevesszen stratégiai közel-keleti szövetségesével és fegyveripari fejlesztőbázisával.
A magyar szövetség – amelyet kedd délutáni sajtótájékoztatóján Vance alelnök „morális szövetségnek” nevezett – már más jellegű. Itt a „zsidó-keresztény kultúrát”, a bevándorlás, multikulturalizmus elutasítását, és a szexuális kisebbségek „többletjogainak” ellenzését csomagolták be úgy, mint egy amerikai „ajánlatot” az Európai Unió részére. A hidegháborús egyezségek – NATO és szabadkereskedelem – kimerülésével Amerika pozíciói jelentősen romlottak, amelyre nem úgy reagált, hogy kevesebbet vár el egykori befolyási területén, hanem épp úgy, hogy többet. Ahogyan azt Vance híres-hírhedt 2025-ös, Münchenben elmondott beszédében is összefoglalta: az Egyesült Államok a teljes szövetség helyreállítása érdekében immár azt várja el a teljes európai kontinenstől, hogy váljon újra olyanná, ahogyan az amerikai fehér uralkodó osztály – tehát az uralkodó osztály jobb széle – szerette: „jellegében európai”, kulturálisan keresztény-konzervatív és alapvetően engedelmes. Az „előkép” és álomkép az amerikaiak részéről ellentmondásos: egyrészt azt az 1945 utáni Európát szeretnék visszakapni, amit a nácik alól felszabadítottak, és amit teljes mértékben kontrollálni tudnak – lehetőleg muszlim kisebbsége még hathatósabb elnyomásával, és esetleges részleges kitelepítésével, tehát az 1945 előtti, európai etnikai konfliktusok új formában való felélesztésével. Az antifasiszta konszenzus így fasisztikus elemekkel térne vissza.Valamint olyan Európát is szeretnének, ahol a liberális Berlin, Párizs és Amszterdam nem szolgálhat hazai szociálliberális ellenzéküknek további, haladó példaként az emberi jogok kiterjesztésének ügyében.
A Vance által vágyott „skanzen Európa” prototípusa pedig Orbán Viktor Magyarországa lett. Orbánra mint olyan európai vezetőre, aki 2015 óta, szakadatlanul támogatja Donald Trumpot, az amerikai adminisztráció faltörő kosként tekint, és a Trump-mozgalomhoz hasonló európai hagyományos szélsőjobboldalból kikerülő „identitás-pártok” fő anyagi és politikai támogatójára.
Orbán Trump és az ilyen ügyekben jóval radikálisabb Vance számára „zéró páciens”: a francia Nemzeti Tömörülés a németországi AfD, az Osztrák Szabadságpárt, a belgiumi Flamand Érdek és társaik pedig azok, akik éppen Magyarország segítő kezével az „eszmét” Nyugat-Európában is elterjeszthetik.
Ezentúl Trump és Vance második fő célja, amelyben Orbán Viktor ugyancsak a partnerük, az ukrajnai háború lezárása és kísérlet az ultrakonzervatív, de háborúzó Oroszország újraintegrálására. Ennek fontos előzményei vannak: a 2014-es kijevi Majdan során még a legfontosabb amerikai demokrata és republikánus szenátorok, politikusok és az Obama-kormány egyes tagjai is segítették Ukrajna nyugatpárti lázadását és Janukovics elnök elűzését.
Később viszont, első választási kampánya alatt Trump ezt a konszenzust is megtörte, és Hillary Clinton legyőzése után Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is többször leült tárgyalni. A demokraták viszont kifejezetten Oroszországot és kormányát tették felelőssé Trump megválasztásáért, és a következő évek arról szóltak az USA-ban, hogy az Ukrajnában folyó háborúban a két nagy amerikai párt „oldalt” választott. A 2019-ben hatalomra kerülő ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij pedig egy ízben még a Trump elleni egyik alkotmányos vádeljárásban is közrejátszott, a köreiből szivárgott ki az ebben fő bizonyítékot szolgáltató telefonbeszélgetés is.
Ukrajna így nem csupán a magyar politika egyik fő témájává vált – fokozatosan – hanem az USA-ban is ez történt. Putyin nem véletlenül választotta a Biden-kormány terminusát megszálló háborúja kiszélesítésére – ez amellett, hogy háború volt, nehezítette az ellene a 2022 előtti években a 2016-os elnökválasztás „elcsalásának” vádjával szervezkedő demokrata kormány helyzetét.
Vance és Trump, miután 2024 novemberében újraválasztották őket, éppen ezért arra is kaptak felhatalmazást, hogy az ukrajnai háborút végre lezárják. De ebben is csak Orbán Viktorra támaszkodhattak, aki készséggel a rendelkezésükre állt, előbb „békekövetként”, majd mostanában már inkább az ukrán háborús elnöki adminisztráció elleni „utcai harcosként.”
Csakhogy minden éremnek két oldala van. Az elhúzódó háborút ugyanis számos EU-s vezető nem kívánja a legrövidebb úton lezárni, mint ahogyan az agresszor Vlagyimir Putyin orosz elnökkel sem kívánják – jelentős politikai áldozatok árán – normalizálni a helyzetet. Olaf Scholz és Friedrich Merz német kancellárok, Emmanuel Macron francia elnök, a holland kormányfők sora, a lengyel kormányfő, Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök és Kaja Kallas külügyi főbiztos még az ukrajnai háború harmadik és negyedik évében is azt hangsúlyozták, Oroszországgal nem lehet tárgyalni, őket csak szankcionálni és precíziós rakétatámadások alá vonni lehet. Orbán pedig egy viszonylag kis ország vezetőjeként az útjukban állt akkor is, amikor az ukrán háborús erőfeszítést végül óriáshitellel kívánták meghosszabbítani, ugyanúgy, mint amikor Ukrajna költségvetését is meg akarták támogatni.
A Wall Street Journal keddi cikke szerint mindez már nem is „erkölcsi kötelességből” történik Ukrajna iránt. A szerző által megkérdezett nevük elhallgatását kérő európai diplomaták szerint az Unió már egy esetleges, közvetlen, orosz támadásra készül. Donald Trump ugyanis a teljes NATO-szövetség értelmét kérdőjelezte meg újból, miután az európai szövetségesek egymás után tagadták meg, hogy akár katonai bázisok rendelkezésre bocsátásával is segítsék katonai hadjáratát Irán ellen. Így az ukrajnai háború finanszírozásának és fenntartásának célja jelenleg felfogásuk szerint az lehet, hogy „időt nyerjenek.”
Az „időnyerés” része az is, hogy, ahogyan azt Krekó Péter írta a Guardianen: „Európa bekeményített” a 2026-os magyarországi választások előtt. Úgy látszik, valamit tanultak abból, ahogyan Trump január 3-án egyszerűen elrabolta Nicolás Maduro Morost, Venezuela neki már sok gondot okozó elnökét. Ha nem is ezt, de valami hasonlót így ők is megtehetnek Orbánnal.
Ami Ukrajna és háborúja kapcsán nem világos, azt J. D. Vance budapesti látogatása sem tette világosabbá, az az amerikai álláspont az ország helyzetével kapcsolatban. Annak ellenére sem, hogy Vance ismét nagy ívű retorikai kirohanásokat intézett a „brüsszeli bürokratákhoz” ez ügyben.
Ugyan a felszínen úgy tűnhet, az Egyesült Államok az Oroszországgal való, minél előbbi megegyezést támogatja Orbán Viktoron keresztül. De ez közel sem a kormány hivatalos álláspontja.
Mint minden republikánus kormányt, a radikális máz mögött a Trump-adminisztrációt is megosztják a nemzetközi „világ rendőre” szerepet és rezsimváltást szorgalmazó neokonzervatívok, és a világtól való nagyobb mértékű elfordulást és a belföldi politikai és társadalmi küzdelmek (a kultúrharc és bevándorlóellenes agresszió) végbevitelét akaró nacionalisták.
Az eldöntetlen Ukrajna-kérdésben a konszenzusos álláspont – ahogyan azt Niccolo Soldo a magyar választás kapcsán nyíltan is kifejezte – annyi, hogy az ukrajnai háború legyen az európaiak baja. Az ugyanis a neokonzervatív – és az összes amerikai háborús részévtelért felelős – elitcsoport határozott véleménye, hogy a folyamatos háború Oroszországgal az USA érdeke. Nem érdekük viszont, hogy ezt a háborút az Egyesült Államok vívja meg saját haderejével, készletei ingyen rendelkezésre bocsátásával, teret kell tehát kreálni Washington és Moszkva között, amely a háború súlyos csapásait felfogja: ez lenne a felfegyverkező EU-s tagállamok sora.
Az Ukrajna-meccset nem a nacionalisták – a kormánytól távolabbra pöckölt megmondók, Tucker Carlson és Steve Bannon showja köré gyülekező háborgók és elégedetlenek nyerik meg éppen. Így felmerülhet az is – azaz a nyugati szélsőjobboldalhoz közel álló Soldo blogján nyíltan is felveti – Orbán Viktor vétói és ellenkezése Ukrajna ügyében momentán nem szolgálják a Trump-kormányzat érdekeit. A „régi, szép Európa” visszaállításának kulturális startégiájához viszont szükségük van Orbánékra. Ez magyarázza a félszívvel való beleállást, amit Vance budapesti, utolsó perces látogatása valójában jelent.
De J. D. Vance most azért is érkezett Magyarországra, hogy egyértelműen figyelmeztesse az EU-t és az Orbánt nem kedvelő más hatalmakat: keményebb külső beavatkozást meg se kíséreljenek.
Betette a lábát az ajtóba.
A probléma viszont az egész „magyar-amerikai aranykorral” már délután megmutatkozott: Donald Trump, aki rájött, a súlyos világválsággal fenyegető iráni háborút lezárni nem tudja, maximum berekeszteni: előbb írásban azzal fenyegette meg az országot, „ma este egy egész civilizáció eltűnik, és soha többé nem tér vissza.” Ezek után pár órával pedig elfogadott egy tűzszüneti egyezményt, amely az USA február 28-án és előtte, Irán-ügyben megfogalmazott stratégiai céljai egyikét sem teljesíti: feloldja az országgal szembeni szankciókat, megengedi, hogy a Hormuzi-szoroson az Iszlám Köztársaság 2 millió dolláros hajónkénti vámot követeljen. Nem hogy megbuktatni nem sikerült az ajatollahokat, de befolyásuk az arab öbölállamok gazdasági összeomlása nyomán még ki is terjedt, Izrael pedig a muszlim szomszédai előtt lehetetlen helyzetbe került, és végül Libanon további pusztításában vigasztalódik. Az embernek Borisz Jelcin és a posztszovjet orosz hadsereg és nacionalisták számára megalázó, 1996-os haszavjurti megállapodás jut eszébe a csecsen iszlamistákkal. Annak a bukott kalandnak nem sokkal később Putyin uralma lett a vége.
Egy nappal előbb viszont még nem Putyin, Nem Volodimir Zelenszkij, nem Joe Biden, vagy a Brüsszel és az EU, hanem Orbán Viktor legközelebbi szövetségese, Vance elnöke fenyegette meg a teljes világot tömegpusztító fegyverek bevetésével, nagyjából egy időben azzal, amikor Orbán Viktor és vendége az ukrajnai békéről és annak mielőbbi eléréséről értekeztek.
Irán mindent felforgatott, és akkora gondot okozhat a hivatalban lévő magyar kormánynak, amekkorát még felmérni is csupán nehezen tud. Főként azt mutatta meg: új „béketábor” nem létezik. Csak két érdekcsoport: az EU és Trump, amelyek a háborút más és más módokon kívánják folytatni. És a nézeteltérés itt is csupán részleges.
A Béketanács nemcsak háborús, hanem a civilizációt fenyegető veszedelemmé vált, éppen aközben, hogy az azt vezető amerikai főhatalmat ünnepélyes körülmények között éppen a magyar miniszterelnök fogadja.
Az amerikai kormánylátogatások úgy tűnik, továbbra újabb és újabb erkölcsi mélypontokat hoznak el csupán, amelyek immár közelednek az abszolút nullához.
💚 A Mérce nélkületek, az olvasók nélkül nem létezne!
⚠️Miért van ránk szükség? A Mércén olyan ügyekről írunk, amelyek másutt nem kerülnek előtérbe, pedig milliókat érintenek.
💜Állj te is a fontos ügyek mellé, és segíts, hogy folytathassuk ezt hiánypótló munkát.
