Ez duplán hazug ígéret. Az Európai Főügyéséghez sehogy nem lehet csatlakozni, így azonnal sem. Belépni se lehet, ez nem sz@r.

Az uniós szerződés szerint bármely tagállam, amely részt akar venni egy már folyó megerősített együttműködésben, erről értesíti a Tanácsot és a Bizottságot; az EPPO (Ez az Európai Főügyészség) hivatalos oldala pedig kifejezetten azt írja, hogy jelenleg 24 tagállam vesz részt, Magyarország nem, de további tagállamok később is részt vehetnek az együttműködésben. 2024-ben Lengyelország és Svédország így lett résztvevő.

 

Ugyanez a szerződéses szabály kimondja, hogy a Bizottságnak a együttműködési szándék bejelentésétől számítva legfeljebb négy hónapja van a részvétel megerősítésére, és ha feltételek hiányoznak, pótlást kérhet, sőt átmeneti intézkedésekre is szükség lehet. A svéd belépésről szóló bizottsági határozat külön leírja, hogy előbb el kellett végezni az előkészítő munkát, és egyes kulcsszabályok csak a svéd európai ügyész kinevezését követő 20. naptól alkalmazandók.

 

Ráadásul ez nem puszta aláíráskérdés: az EPPO felépítése miatt minden részt vevő államnak van egy európai ügyésze, és országonként legalább két delegált európai ügyész dolgozik a nemzeti szinten futó ügyeken. Vagyis az együttműködéshez nemcsak politikai döntés kell, hanem személyi és intézményi felállás is.

 

Az EU Főügyészség hatásköre nem általános, nem terjed ki minden bűncselekményre, de az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekre valóban kiterjed: ide tartozik többek között az uniós forrásokat érintő csalás, az ilyen érdeket sértő korrupció, a közpénzek hűtlen kezelése, illetve a nagy összegű határon átnyúló áfacsalás.

 

Az EPPO nem államokat büntet, hanem az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményeket nyomoz, üldöz és visz bíróság elé. A saját meghatározása szerint ügyészi szerv: nyomoz, vádat képvisel, és a részt vevő tagállamok illetékes nemzeti bíróságai előtt jár el.

Vagyis az EPPO legfeljebb azt teheti, hogy egy ügyben konkrét személyekkel vagy cégekkel szemben lép fel: csalás, az EU pénzügyi érdekeit sértő korrupció, EU-pénzek hűtlen kezelése, pénzmosás, illetve nagy, határon átnyúló áfacsalás ügyében. Az ilyen eljárások végén nem az EPPO ítél, és főleg nem „egy országot”, hanem a nemzeti bíróság dönthet például szabadságvesztésről, vagyonzárról, lefoglalásról vagy más szankcióról.

 

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az EPPO-vezette ügyekben lehet letartóztatás, házkutatás, vagyonbefagyasztás, de ezeket is a nemzeti rendőrség, ügyészség és bíróság hajtja végre vagy rendeli el. Az EPPO hivatalos ügyleírásaiban is az látszik, hogy például előzetes letartóztatást az EPPO kér, de a tagállami bíróság rendeli el.

 

Ha egy tagállami bíró úgy látja, hogy az adott ügyben elég egy felfüggesztett, pénzbírságos vagy más enyhébb szankció, akkor az EPPO nem tud odalépni, hogy „nem, tessék rendes börtönt adni”. Erre vannak is példák: EPPO-ügyekben születtek már felfüggesztett szabadságvesztéssel végződő ítéletek Franciaországban, Belgiumban, Bulgáriában és Németországban is.

 

Amit tehet: fellebbezhet. Az EPPO éves jelentése és statisztikái külön számolják az „elsőfokú bírósági döntések elleni EPPO-fellebbezéseket”, vagyis ha az ügyészség túl enyhének, hibásnak vagy megalapozatlannak tart egy elsőfokú döntést, a rendes jogorvoslati utat használhatja.

De ha a probléma nem egyetlen ítélet, hanem az, hogy egy tagállam törvényei vagy gyakorlata eleve puhák, ott már nem az EPPO az igazi végső eszköz. Az uniós ún. PIF-irányelv előírja, hogy az ilyen bűncselekményekre hatékony, arányos és visszatartó erejű szankcióknak kell vonatkozniuk, súlyos esetekben pedig legalább olyan büntetési tételnek, amelynek maximuma eléri a négy év szabadságvesztést. A Bizottság pedig már több tagállammal szemben indított kötelezettségszegési eljárást a PIF-irányelv hibás átültetése miatt.

 

Az EPPO nem csodafegyver: vádat tud emelni, de ha a nemzeti állam finoman bánik a saját embereivel, abból még könnyen lehet európai ügy és puha ítélet.

 

Ha az ítélet túl súlyos, az elítélt jogorvoslattal élhet. EPPO-ügyben sem az EPPO szabja ki a büntetést, hanem a nemzeti bíróság, ezért a túl szigorú ítélet elleni első út is a nemzeti fellebbezés a hazai büntetőeljárási rend szerint. Az EPPO-rendelet kimondja, hogy az EPPO működésének teljes összhangban kell állnia a Chartában rögzített tisztességes eljárási és védelemhez való jogokkal, továbbá az EPPO eljárási aktusai, amelyek joghatást váltanak ki harmadik személyekre, nemzeti bírósági felülvizsgálat alá tartozna.

 

Vagyis ha valaki azt mondja, hogy az EPPO „túl keményen lecsapott”, azt pontosítani kell: nem az EPPO ítélt túl szigorúan, hanem legfeljebb a nemzeti bíróság. Ezt pedig rendes jogorvoslattal lehet támadni: a bűnösség megállapítását, a büntetés mértékét, az eljárási hibákat, a bizonyítás jogszerűségét. Az emberi jogi minimum Európában az, hogy minden elítéltnek joga van ahhoz, hogy a bűnösségét vagy a büntetését magasabb bíróság felülvizsgálja.

 

Az EPPO-rendeletben a védelem oldalára külön is be vannak építve a minimumgaranciák: tolmácsolás és fordítás, tájékoztatás és iratmegismerés, ügyvédhez való jog, hallgatáshoz való jog, ártatlanság vélelme, jogi segítség. Ezek nem dísznek vannak, hanem épp arra, hogy a büntetőeljárás ne csússzon át aránytalan vagy tisztességtelen büntetésbe.

 

A gyakorlatban tehát ez a válasz: ha az ítélet túl súlyos, fellebbezni kell, és a felsőbb nemzeti bíróság csökkentheti, megváltoztathatja vagy akár hatályon kívül is helyezheti az ítéletet. Ha pedig a gond már emberi jogi szintű — például kirívóan tisztességtelen eljárás vagy a jogorvoslathoz való jog sérelme —, a hazai utak kimerítése után Emberi Jogok Európai Bíróságáig is el lehet jutni.

 

Az EPPO nem nyaktiló, hanem ügyészség; ha a penge túl mélyre megy, azt nem Brüsszelben, hanem először a hazai fellebbviteli bíróságon kell megfogni.

 

Papíron az Emberi Jogok Európai Bírósága erős, a valóságban gyakran lassú és puha. Az Egyezmény 46. cikke szerint az ítéletek kötelezőek az államokra, és a végrehajtást a Miniszteri Bizottság felügyeli. Ugyanakkor ugyanennek a rendszernek a hivatalos magyarázata azt is kimondja, hogy az állam főszabály szerint maga választhatja meg a végrehajtás módját, a felügyelet pedig a Miniszteri Bizottságnál van, amelynek a munkája részben politikai természetű. Ez már önmagában megmagyarázza, miért nincs egy gyors, automatikus „európai végrehajtó”.

 

Az EU Tanács 2025-ös végrehajtási jelentése szerint 2025-ben ugyan 949 ügyet lezártak, de közben továbbra is komoly gond a bonyolult ügyek torlódása, és 500-nál is több vezető ügy volt, amely öt évnél régebb óta várt teljes végrehajtásra.

 

A hivatalos szabály szerint a végrehajtás elmulasztása esetén van egy külön eljárás: ha a Miniszteri Bizottság úgy látja, hogy az állam megtagadja az ítélet teljesítését, az ügyet visszaviheti a Bíróság elé az Egyezmény 46. cikk (4) bekezdése alapján. Csakhogy maga a Bíróság sajtóanyaga is úgy fogalmaz, hogy ez a nagyon ritkán alkalmazott eszköz. Vagyis a rendszer végső „foga” létezik, de ritkán harap.

Magyarul: az Emberi Jogok Európai Bírósága nem rohamrendőrség, hanem lassú nemzetközi jogi nyomásgyakorlás. Tud fontos dolgokat elérni — kártérítést, új eljárást, jogszabály-módosítást, nyilvános szégyent —, de ha az érintett ember élete, szabadsága vagy egészsége fogy közben, akkor ez sokszor valóban sovány vigasz. Ez már részben következtetés, de sajnos nagyon jól illik ahhoz, ahogyan a hivatalos végrehajtási mechanizmus működik.

 

Az Európai Főügyészséget határidők is kötik.

 

Az EPPO főszabály szerint csak olyan, a hatáskörébe tartozó bűncselekményekkel foglalkozhat, amelyeket 2017. november 20. után követtek el.

 

Az EPPO-nak nincs valami külön, korlátlan „európai elévülésmentessége”. A saját mandátuma a PIF-irányelv szerinti bűncselekményekre épül, nemzeti jogba átültetve, és maga az EPPO is úgy fogalmaz, hogy a PIF-irányelv harmonizálja az ilyen bűncselekmények fogalmait, szankcióit és elévülési idejét.

A minimumszabály az, hogy azoknál a PIF-bűncselekményeknél, amelyeknél a kiszabható maximum legalább 4 év szabadságvesztés, az elévülési időnek legalább 5 évnek kell lennie az elkövetéstől számítva; kivételesen lehet 3 és 5 év közötti, ha a nemzeti jog megszakítást vagy felfüggesztést is megenged. A jogerős ítélet utáni végrehajthatóságra is van minimumszabály.

 

Az Európai Ügyészség sem időutazó: ami 2017 előtt történt, azt 2026-ban már nem az EPPO fogja előásni.

 

A TISZA hivatalos oldalán 2025. július 10-én megjelent szöveg szerint Az EgyetlenEsély azt írta, hogy a TISZA-kormány „16 évre visszamenőleg kivizsgálja a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodását”, és ehhez kapcsolódóan vagyonosodási vizsgálatot is indítana az érintettekkel szemben. Ez tehát ténylegesen elhangzott, csak nem az EPPO technikai hatáskörének leírása, hanem egy politikai-programadó ígéret.

Kivizsgálni lehet politikailag, számvevőszékileg, parlamenti vizsgálóbizottsággal, adóhatósági vagy vagyonosodási vizsgálattal, iratfeltárással, szerződés-átvilágítással akár 16 évre visszamenően is, ha az iratok megvannak és a jogszabályok ezt lehetővé teszik.

 

De büntetőjogilag felelősségre vonni már csak ott lehet, ahol a cselekmény nem évült el, vagy eleve olyan bűncselekményről van szó, amelyre hosszabb vagy nincs elévülés. A hatályos Btk. szerint főszabály szerint a büntethetőség a büntetési tétel felső határának megfelelő idővel évül el, de legalább öt év kell hozzá; vannak tizenkét éves és el nem évülő kivételek is, és az elévülést egy büntetőeljárási cselekmény félbe is szakíthatja, ilyenkor újraindul.

 

Az EPPO-val ez még szűkebb. Az EPPO csak az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel foglalkozik, és a saját gyakorlati iránymutatása szerint azokra az ügyekre illetékes, amelyeketpontosan 2017. november 20. után követtek el. A „16 évre visszamenően mindent vizsgáltatunk” biztosan nem jelentheti azt, hogy ezt majd az EPPO 2010-ig visszanyúlva büntetőeljárásban végigviszi. Az EPPO legfeljebb a saját tárgyi hatáskörébe tartozó, 2017. november 20. utáni ügyekben jöhetne szóba, ha Magyarország részt venne az együttműködésben.

 

Magyarul: a mondat politikailag értelmezhető, jogilag csak részben. A „16 évre visszamenően kivizsgáljuk” még lehet reális, mert az feltárást jelenthet. De ha ebből valaki azt hallja ki, hogy 16 évre visszamenően mindent büntetőjogilag számon kér az EPPO, az már nem stimmel. Ott az időbeli hatáskör, az elévülés, a bizonyíthatóság és a nemzeti bírósági rendszer egyszerre húzza be a kéziféket.

 

A „16 évre visszamenően mindent kivizsgálunk” politikai ígéretként még mondható; jogi mondatként már szétesik, mert a feltárás nem azonos a büntethetőséggel, az EPPO pedig végképp nem időgép.

 

Magyar Zugügyvéd Péter tehát ebben a kérdésben is csak uszít, de nem is várhatunk semmit attól, aki szerint Veszprém Tisza-parti város és József Attila Szeged szülötte.