Újabb fordulathoz érkeztünk az immár teljesen leállított egykori Dunai Vasmű és Dunaújváros kálváriájában. Miután a korábbi befektető, a Liberty Steel kudarcot vallott a gyár üzemeltetésében és talpra állításában, a választókerület jelenlegi képviselője egy potenciális új befektető bevonását jelentette be. De vajon van egyáltalán reális esély a gyár és a gyakorlatilag a kiszolgálására épült város megmentésére? Ennek jártunk utána Magyar Zoltán, a helyi Vasas alapszervezet elnökével.
A kormány újfent bejelentette, hogy megmenekülhet a dunaújvárosi, korábban Dunaferr néven is ismert Dunai Vasmű. A nagy múltú gyár tavaly állt le véglegesen, miután a kormány által 2023-ban megbízott, régiónkban botrányos, vállalásaival ellentétben több vasművet is bezáró Liberty Steel nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, és a vasművet mégsem üzemeltette tovább, pláne nem modernizálta.
A Dunai Vasmű kálváriája nem tavaly kezdődött. Évek óta arról számolunk be, hogy a dolgozók bérét késve fizette ki az aktuális tulajdonos, miközben a dolgozók és a szakszervezet rendszeresen igyekeztek fellépni a jogsértő működés ellen. 2022-ben már álltak a kohók és az acélmű, majd 2023-ban kormányzati beavatkozás után az indiai hátterű Liberty Steel vette meg a gyárat, és újraindították az egyik kohót. A cég új, elektromos, állítólag „zöld” ívkemencét ígért, de ebből nem lett semmit, és 2023-ban már a megélhetésüket veszélyeztető állásidőre küldtek 2000 dolgozót. Egyre inkább az látszott beigazolódni, hogy a tulajdonos csak az uniós szén-dioxid kvóták bezsebeléséért vásárolta fel a céget. Mivel a kvótákkal a piacon lehet kereskedni, amíg a vasmű állt, a cég a rendelkezésre álló kvótamennyiséget a piacon értékesítette. Ez volt valójában a Liberty üzleti modelljének alapja.
Most viszont a térség országgyűlési képviselője újabb ígéretekkel javítja a közhangulatot.
„Úgy látom, hogy még az idei nyár kezdete előtt be fogjuk jelenteni a Dunaferr új befektetőjét, mert ennek az ipari centrumnak igenis van jövője” – jelentette ki Mészáros Lajos képviselő március 18-án Fejér vármegye második legnagyobb városában a Világgazdaság beszámolója szerint. A fideszes képviselő azt is elmondta, hogy a korábbi tervekhez híven ismét „zöld vasművet” szándékoznak építeni, ami a térség gazdaságát visszaránthatja a szakadék széléről, vagyis inkább a szakadékból. Tehát szerinte messze nem lesz olyan környezetszennyező és a dolgozók egészségére káros a termelés, mint a korábbi, régi technológiának köszönhetően – vélhetően nem függetlenül a közelmúlt botrányaitól.
Egyelőre tehát – ahogy a fenti idézetből is kiderül – csak a potenciális befektető bejelentésére számíthatunk, és reménykedhetünk abban, hogy a vasmű működtetésére irányuló szándékai komolyabbak, mint a Libertynek. És ne feledjük, jelenleg kampány van, nagyívű ígéreteket tenni pedig nem nehéz.
A beígért befektetésre pedig igencsak szüksége van a Duna-menti városnak, amely az elmúlt évtizedek fejleményeinek – nevesül az egymást váltó kormányzatok bénázásának – köszönhetően nincs a legjobb formában. A vasmű lassú hanyatlásával, majd bezárásával munkahelyek ezrei szűntek meg, a város érezhető sokkot szenvedett, ami az egykori ózdi társadalmi katasztrófa megismétlődésével fenyeget.
A korábbi befektető a Liberty Steel – amely többek között Csehországban, Lengyelországban és Romániában is döntött be acélműveket – nem éppen áldásos munkássága ugyanis nemhogy javított volna a csőd közelébe került gyár helyzetén, de inkább károkat okozott gyakorlati semmittevésével. Magyar Zoltán kérdésünkre kapásból nem tudott olyan korábbi vállalást mondani, amelyet teljesített volna a cég, amely a mostani ígéretekhez hasonlóan szintén a zöld acélgyártással – és persze a munkahelyek megmentésével – kampányolt.
Erre pedig égető szükség lett volna. Dunaújvárosban már az elmúlt években is bőven lehetett érezni a város és a lakosság életszínvonalának hanyatlását, az emiatti harag, elkeseredés és elégedetlenség vezetett 2024-ben akkora tüntetéshez – ahol mi is ott voltunk –, amelyet a város talán nem is látott korábban. Ez nem csoda, hisz a település gyakorlatilag teljesen a vasmű kiszolgálására épült, és ezt nem lehet egy csapásra megváltoztatni.
A vasműből elbocsátottak jelentős része a mai napig munkanélküli.
Magyar Zoltán lapunknak elmondta, hogy mintegy 1300-1400 ember jelenleg is állást keres vagy munka nélkül van, míg nagyjából 1100 ember talált munkát, úgy 200-an pedig nyugdíjba mentek. Bár pontos információkat nem kapott e tekintetben, Magyar úgy véli, néhány száz ember elhelyezkedésében segíthettek az átképzési programok, amelyek (a vállalkozóvá képzéstől eltekintve) többnyire sikeresek voltak.
Noha az, hogy elkezdték visszavenni az embereket a vasműbe, szépen hangzik a térség országgyűlési képviselőjének Magyar Zoltán által felidézett nyilatkozatában, a szakszervezeti vezető szerint ennél árnyaltabb a valóság.
„A lehetséges befektetők vagy érdeklődők számára mutatják be az üzemet, illetve annak mozgatható részeit vagy a működő területeit, ehhez kellett munkaerőt felvenni. Ez elég kicsinyke, tehát a korábbi létszámnak körülbelül az 5 százaléka talán. Meg is jelent korábban a médiában, talán Mészáros Lajos képviselő úr is nyilatkozta, hogy körülbelül 60 főről van szó. Mellettük egyébként korábban is voltak munkavállalók, akik ügyeleti, felügyeleti rendszerben ott maradtak a cégnél. Tehát most pár száz főre tehető azok száma, akik bent vannak a gyárban, és a befektetők számára fenntartják azt az állapotot, amit fent lehetett tartani, illetve amit meg tudtak nézni az érdeklődők”
– nyilatkozta Magyar.
Ezenkívül a vasmű egykori perifériáiból még a szintén felszámolás alatt álló erőműben dolgoznak többen, ők alapvetően az állagmegóváson dolgoznak, hogy egy esetleges befektető működőképesen vehesse át.
Magát a gyárat viszont nagyon költséges lenne újraindítani. Miután csak folyamatos üzem esetén maradnak működőképesek, a kohót és a kokszolót újjá kellene építeni, míg a feldolgozási területek, mint például hengermű az állagmegóvásnak köszönhetően újraindíthatók. Magyar hangsúlyozta, hogy
a korábbi, erősen szennyező termelési rendszer felújítása nemcsak a környéken élők, dolgozók és a környezet egészsége szempontjából, de már csak a szén-dioxid-kvóták miatt sem lenne előnyös.
Utóbbi azt jelenti, hogy az Európai Unióban az elmúlt években bevezettek és egyre szigorítottak egy üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó kvótarendszert, ami tömegalapon határozza meg, hogy egy-egy vállalat mennyi szén-dioxidot bocsáthat ki: a szennyezőbb ipari egységeket egyre drágább működtetni.
A hagyományosnál jóval hatékonyabb, alacsony károsanyag-kibocsátású villamos kohókkal kapcsolatban Magyar Zoltán úgy fogalmazott, szerinte
„minden lehetséges ez ügyben, ha valaki elszánja magát, és aztán ebbe pénzt és energiát, munkát tesz. A jövőben minden adott hozzá, hogyha erre koncentrálnak. A szakértők is azt mondják, hogy meg lehet ezt itt Dunaújvárosban valósítani. A módszer lényege, hogy nem a régi klasszikus formában gyártanánk a nyersvasat, aztán az acélt, hanem többnyire hulladékvasat olvasztanának meg elektrokemencében, elektromosság felhasználásával. A kardinális kérdés, amit mindenki feszeget, hogy honnan lenne elég áram hozzá. De hát ez szintén kivitelezés és pénz kérdése, ha akarják, bizonyára meg fogják tudni ezt oldani.”
Az esetlegesen megépülő kohók üzemeltetéséhez szükséges rengeteg elektromosságot sem mindegy, hogy milyen módon termelnék – ugyanis amennyiben környezetszennyező forrásból származna az energia, noha csak áttételesen, de ugyancsak fizetni kellene a magas szén-dioxid-kibocsátás után. Ezen probléma, tehát a magas fogyasztású kohók üzemeltetéséhez szükséges villamos energia tiszta forrásból való biztosítása úgyszintén pénz és szándék kérdése, de ennek egyelőre az ígéreteken kívül nem látni sok jelét.
A belengetett infrastrukturális fejlesztések, a vasút modernizálásának, az autópályák építésének már a bejelentése is javítják a vasmű, valamint tágabb értelemben a régió esélyeit,
ezek ugyanis értelemszerűen befektetés szempontjából vonzóbbá teszik az országrészt, nem utolsó sorban pedig sokaknak biztosíthatnak munkát is.
De ki dolgozna a vasműben, ha egyszer valóban újraindulna?
Magyar Zoltán szerint lennének jelentkezők.
„Egyrészről van az a bizonyos körülbelül 1300-400 fő, aki még nem tudott elhelyezkedni. Illetve én azért azt látom, hogy elég sokan vannak, akik messze találtak munkát, de itt maradtak Dunaújváros és környékén. Nekik is opció lehet a visszatérés a gyárba. Itt mindannyiunknak [tehát a vasmű egykori dolgozóinak] kellene egy hosszú távú perspektívát mutatni, nem olyan módon, mint ahogy azt a Liberty tette ígéretekkel, hanem valós, szemmel látható hosszú távú jövőképet – már amennyire lehet a mai világban – és akkor előbb-utóbb bizonyára vissza-visszajövögetnének a kollégák.”
2026-ban is szükségünk van rád, hogy bátor, szolidáris és elkötelezett lapot csináljunk.
Már 1000 forint is értékes segítség, és ha teheted, légy rendszeres támogató!
