Nincs már velünk Tamás Gáspár Miklós, aki talán tudott volna irányt mutatni ebben a helyzetben. Bár korántsem biztos, hogy mutatna, ha látná, hogy mi is van. Mert amikor rossz és rossz közül kell választani, mindig adja magát az arany középút, azaz a semmitmondás és semmittevés osztályharcos, antiimperialista közhelyek mögé bújtatva.
Vagy 20 éve ez megy. Nem csak itthon, világszinten is. A baloldal elveszítve teljes társadalmi bázisát, marginalizálódott. Egyik része lelkes támogatója lett a “többpólusú világnak”, éltetve olyan baloldalinak egy cseppet sem mondható rezsimeket, mint az iráni vagy fogadva lelkesen olyan őrülteket, mint Trump. A másik oldal pedig elfogadta, hogy az euroatlanti világ baloldala valami identitáspolitikai maszlagra cserélte önnön osztályharcos alapállását. Melyik volt nagyobb hiba? Természetesen az utóbbi. Mert tudni kell mérlegre helyezni a dolgokat és látni kell, hogy melyik az a rezsim, amelyhez a legmélyebb megvetéssel és gyűlölettel kell viszonyuljunk. Nem, ez nem Putyin rendszere, nem Irán vallási alapú diktatúrája és nem Kína vagy Észak-Korea tradicionalista-kommunista államai. A világ főgonosza ma mint mindenkoron az USA és valamennyi vele szövetséges államformáció, beleértve az EU-t is. És mindez ma egyértelműbb, mint valaha bármikor.
Az atlantista imperializmus hegemóniája mára totálisan megkérdőjeleződött. Mélységes gyűlölet kell övezze mindazt nálunk is, amit ez a világrendszer az elmúlt 40 évben az emberiségnek okozott. A “demokráciaexport” nem volt más, mint egy visszataszító újragyarmatosítási folyamat. És ennek mi is áldozatai vagyunk. A rendszerváltás Magyarország gazdasági elnyomását, katonai megszállását, és diktatórikusan működő politikai rendszer kiépülését eredményezte. A népesség rohamosan csökken, az ország haldoklik, rendszerkritika, rendszer alternatíva nyomokban sem található. Az ellenség egy önmagával vitatkozó kétfejű sárkány. Orbán ugyanúgy az atlantista vonalon tartja hintapolitikájával Magyarországot, mint a lelkesen atlantista amerikabarát, “brüsszelita” ellenzéke.
Pontosan látnunk kell, hogy az atlantista imperializmus nem tűr meg valós alternatívát. Emlékezzünk csak a görög baloldalra, mely mögé egy emberként sorakozott fel a görög nép a gazdasági és társadalmi válság legsötétebb óráiban. Nem forradalmat csináltak, pusztán méltányosságot, emberséget követeltek. Mit kaptak a totálisan antidemokratikusnak működő Európai Uniótól? A legkeményebb elnyomását ennek az őszinte szabadságvágynak. És mindez minden komolyabb európai társadalmi ellenállás nélkül megtörténhetett a világ egyik legősibb demokratikus kultúrájú népével.
Sokan hitték és remélték a Szovjetunió összeomlása után, hogy a történelem végére értünk. A világ vezető ereje az Egyesült Államok és szövetségesei azonban, bölcs és okos világpolitikai döntések helyett őrült, hazug háborúkat indítottak, népirtások hosszú sorával gyarmatosították újra a világot. Emlékezzünk Jugoszlávia halálára, az Irak elleni háborúkra, Szíriára vagy Líbiára, az Oroszország destabilizációját célul kitűző ukrajnai náci forradalom elősegítésére.
Mindeközben a világban új alternatívák erősödtek meg. Latin-Amerikában Venezuela vezetésével indult meg Kuba példáját követve egy elválasztódási folyamat a térséget gyarmatosító Egyesült Államoktól. Oroszország a kilencvenes évek káoszát maga mögött hagyva stabilizálódott és nyert vissza valamit abból az erőből, melyet a szovjet időszakban a magáénak tudhatott. Hasonló folyamat zajlott Iránban is. Vitathatató módon ugyan, de ezeken a helyeken gazdasági és társadalmi stabilizáció történt, töredékére csökkent az a tömeges társadalmi nyomor, reménytelenség, amely a atlantista imperializmus legnyomasztóbb kísérőjelensége világszerte.
A többpólusú világ centruma egyértelműen Kína lett. Néhány évtized alatt óriási változások történtek és ebben kétségtelenül szerepe volt annak a kommunista szemléletnek, amely korábban a Szovjetuniót tette egy beteges feudális birodalom utódjából szuperhatalommá. Kína gazdasági és társadalmi modellje egyértelműen megmutatja, hogy van alternatívája az atlantista hegemóniának. És a legfontosabb ebből a szempontból az, hogy óriási fejlődési potenciálja van. Míg az USA-ra, az Európai Unióra, Japánra, Izraelre, Dél-Koreára és a velük szövetséges országokra óriási belső problémák a jellemzőek, addig Kína a legtöbb szempontból stabil helyzetben van. Hasonlóan stabil az oroszországi társadalom, sőt volt az az iráni is. Nem véletlenül vetik be szinte azonnal ezen országok ellen a gazdasági szankciókat az atlantista centrumban.
Trump egy cseppet sem jobb vagy rosszabb, mint Biden volt. Pár évvel ezelőtt ugyanaz ment, mint most, csak sunyi és titkosszolgálati módszerekkel. Most a gyalázatot büszkén vállalva teszik ezt. Kadhafi gyilkosát még népfelkelőknek álcázták, Khomeini gyilkosai már amerikai és izraeli uniformisban veregetik egymás vállát. Ukrajnában még utoljára eljátszották a színes forradalmak forgatókönyvét, azonban ma már nincs szükség minderre. A világ többsége számára gyűlölt diktátorok, mint Trump és Netanjahu diktálják, hogy mit tegyenek a venezuelai, iráni, kubai gyarmatokon életben hagyott emberek. Akinek pedig ez nem tetszik, azt szabadon ki lehet irtani. elit katonai egységek által, egyenes adásban közvetítve azt.
Mindez már vegytiszta nácizmus. Aki ezt nem látja, az nem akarja látni a valóságot. Az papol közhelyeket az antiimperializmusról, elnyomott orosz, iráni, kínai népről és kelti azt a látszatot, hogy azért az atlantista centrum “minden hibája ellenére” jobb hely, mint ezek a “diktatúrák”. Az atlantista nácizmust leönthetjük vörös mázzal, azonban ettől függetlenül az az marad, ami: Visszataszító, bűzös, pusztulásra méltó világpolitikai alternatíva.
Háború van. Világháború. Egyre markánsabban körvonalazódó küzdelem a világ atlantista kisebbsége és az ezzel szemben álló világtöbbség között. Ukrajna területén folyó háborúnak a célja Oroszország összeomlása, hasonló folyamat zajlik Iránban és ha ezeken a területeken sikerrel járnak, akkor következhet Kína összeroppantása. Ebben a küzdelemben a baloldalnak tudnia kell újragondolnia önmagát és új rendszeralternatívát nyújtani az emberiség számára. Felülemelkedve a hazug semlegességen, a vörös mázzal letakart atlantistaságon.
Munkások Újsága
