A választásokra időzítve dolgozói követeléscsomagot állított össze a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a következő kormány számára, bárki is alakítsa majd azt. A szakszervezeti konföderáció a munkavállalók tíz legfontosabb problémáját igyekezett összeírni, amelyekről viszont lényegében egy árva szó sem esik a kormányzásra törő pártok kampányaiban. A MASZSZ elnökét, Zlati Róbertet a petíció indításának apropóján többek között arról kérdeztük, hogy: 

• • a választás esélyesei szerinte miért hallgatnak a dolgozók gondjairól; 
  • a közelmúltban kitört gödi Samsung-botrány előtt tehetett-e volna többet a dolgozókért a szakszervezet;
  • a máig utolsó, politikai pártok által hangsúlyosan felkarolt munkajogi ügy, a rabszolgatörvény mekkora probléma ma Magyarországon;
  • miért kell ahhoz tízezer aláírás egy szakszervezeti szövetségnek, hogy a kormány szóba álljon vele;
  • és hogy honnan lehet azt tudni, hogy a multik már most megkörnyékezik a miniszterelnök-jelölteket a kívánságaikkal?

Mérce: Az április után alakuló új kormánynak szánt online petíciójukat ön újszerű eszköznek nevezte egy interjúban. Hogyan született az aláírásgyűjtés ötlete? 

Zlati Róbert: Szükség volt hozzá arra, hogy egy erősebb és fiatalabb, nagyobb létszámú apparátus érkezzen a Magyar Szakszervezeti Szövetségbe (MASZSZ). Ezek a kollégák hozták magukkal az új technikákat, ők találták ki ezt az akciót is.

A MASZSZ minden választás előtt elkészíti az úgynevezett Fehér könyvet. Ebben munkavállalói érdekképviseletként leírjuk, miként látjuk az ország állapotát, és azt is számba vesszük, mit várunk a következő kormánytól. Mi tulajdonképpen ennek egy régebbi verzióját aktualizáltuk, ebből alkottunk belőle egy rövidebb változatot. Innen származott az az ötlet, hogy készítsünk egy még inkább szűkített „dolgozók tíz pontja” jellegű anyagot, amivel online kampányt tudunk indítani. Az is cél, hogy ez a tíz pont az általunk fontosabbaknak vélt követeléseket emelje ki, és arra is kíváncsiak vagyunk, hogy melyekre rezonálnak a dolgozók jobban vagy kevésbé.

Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Fotó: Bogatin Bence/Mérce

Milyen adatok, tapasztalatok alapján tartották éppen ezt tíz pontot a legfontosabbnak?

Z. R.: Nézzük sorban! „1. Tisztes megélhetést minden munkahelyen!” Azt gondolom, hogy ez vitathatatlan követelés Magyarországon. Ma a dolgozók mintegy fele 390 ezer nettónál kevesebbet keres. Ez a mai árak mellett elégedetlenséget szül. Mi azt mondjuk, hogy a minimálbér érje el a magyarországi átlagkereset felét, tehát ne legyen a túlóra megélhetési kényszer, hanem az alapfizetésből tényleg meg lehessen élni.

A tavaly kötött hároméves minimálbér-megállapodásnak ez eleve célja volt, amihez azonban az idei megállapodással nem közeledtünk, illetve egy kicsit el is távolodtunk tőle.

2026. január 1-től a minimálbér 11%-kal bruttó 322 800 Ft-ra, a garantált bérminimum pedig 7%-kal bruttó 373 200 Ft-ra emelkedik. A megállapodás felülírta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) tavaly novemberi hároméves bérmegállapodását, melynek fő célkitűzése az volt, hogy 2027-re a minimálbér elérje a bruttó átlagkereset 50%-át. A döntéshozók akkoriban a 2025-ös 9%-os minimálbér emelésen felül 2026-ra 13%-os, 2027-re pedig 14%-os béremelést ígértek.

„2. Tervezhető béreket, tervezhető életet!” Sok jelzést kapunk arról, hogy a béreknek túl nagy százaléka az, ami nem alapbér, hanem egyoldalúan adható kiegészítés. Azt követeljük, hogy ez ne legyen nagyobb, mint 15 százalék. Jelenleg is folynak olyan bértárgyalások, amelyeken a munkáltatók az ilyen egyoldalúan adható bérelemek alapbéresítését bérfejlesztésként próbálják eladni, miközben ez nem az.

„3. Egyenlő értékű munkáért egyenlő bért!” Az, hogy ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér és juttatási csomag járjon mindenkinek, az uniós bértranszparencia-irányelv – amelynek fő eleme a bértitok tiltása – átültetése miatt is fontos. Ezt idén a második félévében kellene elvégeznie minden európai országnak. Ebben mi sehol sem tartunk. Sajnos azt kell mondjam, hogy nem csak Magyarországon, hanem egész Európában sem halad megfelelően ez a folyamat.

„4. Legfeljebb két hónapos munkaidőkeretet!” Van egy mondás, miszerint nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk. Ez a követelésünk arra vonatkozik, hogy ma Magyarországon túl nagy a munkáltató részéről egyoldalúan elrendelhető munkaidőkeret hossza. Ez a rabszolgatörvény egyik eleme, amely alapján egyoldalúan el lehet rendelni hat havi munkaidőkeretet.

Fontos lenne a Munka törvénykönyvét módosítani oly módon, hogy mondjuk a két hónapnál hosszabb munkaidőkeretet már csak kollektív szerződés alapján lehessen alkalmazni. Ez egyébként elősegítené azt is, hogy legyenek ágazati megállapodások, amelyek Magyarországon lényegében nincsenek.

Tiltakozás a rabszolgatörvény ellen 2019 januárjában. Markoszov Szergej, Mérce

Ha már a rabszolgatörvényt említi: az egyetlen olyan munkaügyi probléma, amely az elmúlt néhány évben istenigazából politizálva lett, az a túlóratörvény 2018-as módosítása. Ön hogyan értékeli hét év távlatából, önmagában mekkora problémát jelent a dolgozóknak ez a jogszabály?

Z. R.: Nem véletlenül volt ez az utolsó igazán nagy, munkajogi vonatkozású megmozdulás, hiszen hasonló léptékű módosítása azóta sem történt a Munka törvénykönyvének. Azt is meg szokták kérdezni, hogy milyen eredménye volt ezeknek tüntetéseknek? A jog szintjén valóban nem változott semmi, tehát nem vonult vissza a kormány, de mi azt gondoljuk, hogy volt olyan hatása, ami miatt a munkáltatók kevésbé élnek a megteremtett lehetőségekkel, mert érezték a nagy ellenállást a szakszervezetek, illetve a munkavállalók részéről.

A következő pontunk: „5. A »rugalmas« foglalkoztatás ne jelentsen kiszolgáltatottságot.” A kölcsönzött munkavállalók jelenleg csak valamennyi idő után kapják meg ugyanazt a juttatást, mint az azonos munkát végző állományban lévők. Az a cél, hogy az első pillanattól fogva ugyanazt a pénzt kapják. Azt akarjuk, hogy ezeknek a „rugalmasan foglalkoztatott” dolgozóknak megszűnjön a kiszolgáltatottsága a munkarendek tekintetében. Mi nem a rugalmas munkarend ellen vagyunk, hanem a kiszámíthatatlanság ellen. Oké, lehet kéthavi munkaidőkeret, csak ebben a munkáltató által készített beosztás és annak változása legyen kalkulálhatóbb.

„6. Nulla munkahelyi haláleset.” A legutóbbi adatok szerint 2024-ben 75 ember vesztette életét, ami 13-mal több mint 2023-ban, s ez azt jelenti, hogy húsz százalékkal emelkedett a halálos munkabalesetek száma. Csak idén februárban legalább három halálos munkahelyi baleset jelent meg a hírekben. Az Európai Szakszervezeti Szövetség is elvárja, és mi sem mondhatunk mást, mint hogy zéró munkahelyi haláleset legyen, ami nagyon szép és nemes célkitűzés.

Emellett viszont több tízezer nem halálos munkahelyi baleset is van Magyarországon, de valószínűleg a hivatalos számnál is sokkal-sokkal több van ezekből, csak nem feltétlenül jelentik be. Mert egyszerűbb azt mondania a cégeknek, hogy „na jó, akkor menjél haza egy hétre, mert fáj a derekad, és ne jelentsük be”, mint munkahelyi balesetként regisztrálni egy-egy esetet. A másik nagy probléma az, hogy Magyarországon a munkavédelmi felügyelők létszámát drasztikusan csökkentették. Megyénként mindössze kettő-három munkavédelmi felügyelő működik. Ezért az ellenőrzések száma nagyon csekély, ami nagy probléma. Ezen kellene változtatni.

Az ellenőrzések alacsony számával, illetve esetlegességével függ össze a következő pontjuk (7.)? Ebben arról írnak, hogy akkor „ne indulhasson el öt évig közbeszerzésen az a cég, amely sorozatosan megsérti a munkajogi, munkavédelmi és érdekképviseleti szabályokat?”.

Z. R.: A 6-os, 7-es, 8-as pontok összefüggnek egymással, ezt az összefüggést pedig a nemrég kirobbant gödi Samsung-botrány példáján keresztül lehet a legjobban szemléltetni. Ami a Samsung kapcsán kibukott, állatorvosi ló, amelyről egyébként évek óta sajtóznak.

A munkavédelem kérdése Gödön abszolút problémás. Manapság sokat idézik, hogy a gödi gyár vezetője a magyar szabályok betartására annyit mondott: „a gyárkapun belül már Korea van”. Na, ez nem szabad, hogy így legyen. Azt akarjuk, hogy a törvényszegők ne kapjanak közpénzt. A gödi Samsung sem kapott sokat, „csak” 133 milliárd forintot tavaly év végén.

Az pedig magyarázatra szorul, hogy ennyi pénzt miért kaptak úgy, hogy nem vállaltak például további foglalkoztatásbővítést, ehhez képest a hírek szerint a környezetet és a munkavállalókat is tovább veszélyeztetik. Én eredetileg vasutas vagyok, hadd hozzak ide egy példát a vasúti áruszállítás területéről. Az úgynevezett vasúti „egyes kocsi fuvarozás” rendszer azt jelenti, hogy amikor egy-egy vállalat nem tud megtölteni a rakományával egy egész vonatot, több cég különböző szállítmányaiból áll össze a szerelvény. Ez nem csak gazdaságos, de környezetbarát megoldás is. Az egyeskocsi-támogatás 5-6 milliárd forint volt eddig évente. 2026-tól kezdve azonban ez a támogatási megszűnt. A Samsung 133 milliárdjával szemben 5-10 milliárd forint közötti összeget sem hajlandó ebbe fektetni az állam. Ezzel a környezetet szennyezi, hiszen ezek a fuvarok átterelődhetnek a közútra. A kormány ezzel több ezer vasutas munkahelyét is veszélyezteti. Konkrétan a Rail Cargo Hungariánál több száz munkahely fog megszűnni, s ha valaki most nyugdíjba is vonul, az ő helyére nem vesznek fel senkit.

A következő (8.) pontban foglalt szabad szervezkedés ugyancsak kapcsolódik Gödhöz és a Samsunghoz. Évekig próbálták a kollégák – elsősorban a vegyészek – megszervezni a dolgozókat, azonban a cég nem engedte a szabad szervezkedést, szakszervezet megalakítását. Szerintünk a szervezés akadályozása is közpénztől való eltiltást kéne, hogy jelentsen.

Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Fotó: Bogatin Bence/Mérce

A 9. követelésük: „A GDP 1 százalékát fordítsák a lakhatási válság enyhítésére, és induljon nagyszabású állami bérlakásépítési program!” Hogyan érinti a lakhatási válság az önök tagságát? 

Z. R.: A lakhatási válságnak van egy nagyon fontos negatív hatása a szakszervezeti munkára. Mivel elszabadultak az ingatlanárak Magyarországon, így a legtöbb ember csak akkor tud lakáshoz, házhoz jutni, ha felvesz egy csomó hitelt. Ha pedig hitelt törleszt az ember, akkor egy csapásra sokkal kiszolgáltatottabb lesz: sokkal inkább félti majd a munkáját, ezért sokkal kevésbé mer szót emelni a munkahelyi problémák ügyében. Nagyon sokszor halljuk szervezés közben, hogy emberek egyetértenek a követeléseinkkel, de nem mernek aktívan beszállni a szervezkedésbe, mert ha emiatt esetleg elbocsátják őket, akkor nem csak a munkájukat veszítik el, de lehet, hogy a bank is viszi a házat. A hitelkényszer tehát jelentősen visszaveti a szervezkedési kedvet minden munkahelyen.

„10. Ne jelentsen nyomort a nyugdíjas lét!” Itt az a probléma, hogy azt a pozíciót őrzi meg a nyugdíj értéke, amikor az illető nyugdíjba vonult, hiszen egyszerűen csak egy szimpla inflációkövető nyugdíjemelés valósul meg. Míg az aktív munkavállaló részesülhet – ha olyan megállapodások születnek – a gazdasági növekedésből is. A nyugdíjas nem. Tehát ha én például műszerészként nyugdíjba vonultam, és mondjuk úgy, szakmunkás státuszom volt, akkor évek múltán lecsúszhatok a betanított munkás vagy a segédmunkás státuszába, annyi pénzem lesz, mint x év múlva annak a segédmunkásnak, aki elmegy nyugdíjba. Ezért mondjuk azt, hogy a gazdasági növekedést is figyelembe kellene venni a nyugdíjak emelésénél, nem csak az inflációt

Ön a konföderáció vezetője, tehát szervezeti értelemben tulajdonképpen a legmesszebb van azoktól, akiket a gödi szervezési kérdések konkrétan érintenek. Ezzel együtt kérdezem: mit tudtak önök arról, ami a gyárban folyik? 

Z. R.: Azt lehet mondani, hogy korábban az ágazati szakszervezet sem került túl közel ehhez a problémához, és mi elsősorban tényleg csak a tagjainkra tudunk koncentrálni. Többször is próbáltak a kollégák szakszervezetet szervezni, de olvassuk azt is, hogy a Samsungnál tűzzel-vassal irtották a kezdeményezést, amelynek következtében aktív kollégák tűntek el a cégtől. Tehát ilyen módon nem sikerült első kézből információkat szerezni. Én nem tudom megerősíteni, sem megcáfolni azokat az információkat, amelyek a dolgozók mérgezésnek való kitettségéről a sajtóban megjelentek. Mindenesetre elég döbbenetesek.

A Zlati Róberttel folytatott beszélgetésünk után négy nappal, február 17-én létrejött a gödi gyárban a VDSZ Szakszervezeti Szövetség Munkavállalói Alapszervezetének Samsung csoportja. A csoportot a Samsung SDI Magyarország Zrt. dolgozóiból álló tagság alapította meg, és a tagok egyidejűleg saját tisztségviselőt is választottak. A cég felé a megalakulásról szóló hivatalos bejelentés megtörtént.

A botrány kitörése után kétnyelvű online segélyvonalat hoztak létre a VDSZ-szel és a Vasassal együttműködve a Samsung dolgozóinak.  Gondolhatnánk, ezt a Telex cikkének megjelenése előtt is megtehették volna.  Önök hogyan látják, mit lehetett volna másképp csinálni ez ügyben, ha egyáltalán lehetett volna?

Z. R.: A kollégáim, az ágazati szervezetek vezetői, képviselői léptek ebben az ügyben, de nagy ellenállásba ütköztek. Egyértelmű ellenállás volt a cég részéről, nulla támogatás a kormányzat, a politika részéről, és hát sajnos a mai magyar társadalom apátiájával is találkoztak a kollégák. Ezért köszönet a tényfeltáróknak, újságíróknak, hogy ez a probléma megint egy lehetőséget nyitott meg számunkra. Azt kérem, ne azt nézzék, hogy a múltban mit vétettünk el, hanem próbálják értékelni, hogy ebbe a kérdésbe most igyekszünk beleállni.

Játszótér a gödi Újtelepen a Samsung-gyár szomszédságában. Fotó: Mérce/Bogatin Bence

Mi nem fogjuk tudni megszüntetni a gyár környezethasználati engedélyét, és nem is az a célunk, hogy itt hatalmas tiltakozásokat szervezzünk. Persze nem zárjuk ki az utóbbit sem, ha ehhez megfelelő támogatottságot érzünk. Az a célunk, hogy nyisson a cég. Először is adja hírül ő maga a segélyvonal lehetőségét, hogy a munkavállalók tőle is tudjanak arról, hogy joguk van valakihez segítségért fordulni.

Természetesen az is cél, hogy szakszervezeti tagjaink legyenek a gyárban, mert a szakszervezet ténylegesen a tagjainak tud segíteni, a tagokat képviselheti. Ehhez az is kell, hogy ne csak a szakszervezet segélyvonalának hírét adja tovább a cég, hanem adjanak lehetőséget arra is, hogy mi szakszervezetként elmenjünk az emberekhez, és elmondhassuk nekik azt, hogy milyen lehetőségeik vannak. Végül pedig ne álljon ellent a munkavállalók szervezkedési szándékainak, és ezt a jogot, ami egyébként Magyarországon elvileg biztosított – látjuk, mennyire „sikeresen” –, biztosítsa a számunkra is.

Ha most a gödi botrányra érkező reakcióktól eltekintünk – Magyar Péter például európai parlamenti képviselőként kezdeményezte, hogy tegyék lehetővé számára a gyár vezetői a telephelyre való belépést –, ön látott olyan választási kampánytémát a kormányzásra aspiráló pártok agendájában, ami ott van az önök tízpontos petíciójában is?

Z. R.: Kívánom Magyar Péternek, hogy engedjék be „Koreába”, vagyis a gödi Samsung-gyárba, ahová mi is szeretnénk bemenni. A legkorrektebb reakció a Tisza részéről talán az lenne, ha a munkavállalói követelések személyes ismertetésére szóló meghívásunknak eleget tenne, amelyet elküldtünk hat párt részére (DK, Fidesz, Mi Hazánk, MKKP, MSZP, Tisza). Sajnos Magyar Péteréktől eddig nem kaptunk választ a megkeresésünkre.

Lényegében már másfél éve zajlik a választási kampány, a nagy pártok szólamai között mégsem azzal találkozunk, hogy – például ahogyan önök követelik – csökkenteni kéne a munkaidőkeretet vagy éppen mérsékelni a kölcsönzött dolgozók kiszolgáltatottságát. Ön szerint ennek mi az oka?

Z. R.: Az egyik az talán, hogy válság van, és mindenki – legalábbis a politikusok közül azok, akik vagy kormányon vannak, vagy a kormányra pályáznak – tartanak a kiszámíthatatlan jövőtől. Ma a világ sajnos úgy működik, hogy a munkavállaló az, aki először kénytelen a nadrágszíját meghúzni.

A másik ok, és itt van a problémám igazából, hogy erős baloldali pártot nem látunk a kormányzásra, de még a parlamentbe jutásra esélyesek között sem.

Önök azt írják, hogy a tízezer aláírás jelentette erős felhatalmazással kell várni a következő kormányt, bárki is fogja alakítani. Tízezer aláírásra van szükség ahhoz, hogy tárgyalópartnerként tekintsenek egy szakszervezeti szövetségre? Ha nem sikerülne ezek összegyűjtése, akkor nem kezdeményeznének tárgyalást? Önmagában a MASZSZ működése, léte nem ad legitimációt mindehhez? 

Z. R.: Adhatna, de nem így működik az ország. Amikor a VKF-ben sem sikerül olyan átfogó témákat megbeszélni, amelyeknek ott lenne helye, hanem lényegében csak a minimálbér-egyeztetésekről szól a fórum, akkor itt nagyon nehéz azt mondani, hogy „na, itt vagyunk mi, MASZSZ, és akkor beszéljünk ezekről a kérdésekről”.

Bármennyi aláírás is jön össze, az biztos, hogy valamilyen módon ezeket a pontokat napirendre kell venni.

Ha marad is a jelenlegi kormánypárt, de tegyük fel, nem lesz kétharmados többsége, ránk már akkor is jobban oda kell figyelnie, mert ha nem is a szakszervezeti tagok, de a munkavállalók azok, akik szavaznak. Rólunk a törvény azt mondja, hogy a szakszervezetek tagjait képviselhetjük, de valójában közben egy-egy, a kormánnyal folytatott tárgyaláson az egész társadalmat képviseljük, hiszen például a legkisebb keresetek kérdése – szerencsére – legkevésbé éppen a mi tagjainkat érinti.

Résztvevők transzparensekkel a gödi Samsung és más akkumulátorgyárak mérgező működése miatt tartott tüntetésen Budapesten 2026. február 15-én. Fotó: Kiss Soma Ábrahám / Mérce

Az, hogy kitört a Samsung-botrány, segíthet az aláírások összegyűjtésében, vagy annak a tudatosításában, hogy az Önök petíciójában foglalt pontok nem elvont dolgok?

Z. R.: Bízom abban, hogy ez az ügy és az, hogy mi is megszólaltunk, segít minket észrevenni azoknak, akik számára eddig nem voltunk láthatóak, és segít láthatóbbá tenni a gödi problémát is.

A gödi ügy nemcsak a munkavédelemről szól, hanem a kormány gazdaságpolitikájáról, a lakosságot fenyegető környezetkárosításról, a zajszennyezésről, és sok minden másról. Mit lehet ön szerint tenni azért, hogy a nyilvánosság fókusza a dolgozókon maradjon?

Z. R.: Jó lenne, ha a társadalom észrevenné azt, hogy ha a gyáron belül a botrány előtt lett volna egy jól működő szakszervezet, akkor biztos, hogy nem itt tartanánk.

Mikor tudna ez igazán jól működni? Akkor, ha ebben a munkáltató is partner lenne. Ha nem lesz, akkor sokkal-sokkal nehezebb dolga van az érdekképviseleteknek.

Említette, hogy a VKF-ben önöknek kevéssé van alkupozíciójuk. A többi konföderációval a tíz pont mentén lehetségesnek lát együttműködést?

Z. R.: Nem gondoltunk most erre, ezt a kampányt és ezt az akciót most magunk szeretnénk végrehajtani. Hiszen itt a kampánnyal friss tisztségviselőket, friss aktivistákat is keresünk, akik bekerülnek hozzánk egy rendszerbe, és mi elkezdjük őket szisztematikusan, tudatosan felkészíteni. A munkajogi minimumokat csak egy aktív dolgozói tömegmozgalom tudja kikényszeríteni. Egy tömegmozgalomba pedig rengeteg olyan aktív dolgozó kell, aki a saját munkahelyén tájékoztatja, agitálja és szervezi a saját kollégáit. A mostani kampány során sok olyan dolgozónak van lehetősége bekapcsolódni a szakszervezeti munkába, aki eddig kívülről figyelte az eseményeket. Az új – és emellett a korábbi – aktivistáknak pedig igyekszünk minden támogatást és felkészítést megadni ahhoz, hogy a saját munkahelyeiken sikeresen szervezkedjenek.

A petícióról kiküldött sajtóközleményben írják, hogy „a multik már most nyomulnak a miniszterelnök-jelölteknél”. Van esetleg konkrét tudása ilyen megkörnyékezésekről?

Z. R.: Nincsen, ez egy általános megállapítás, mert ez a jelenség törvényszerű. Ez éppen olyan, mint ahogyan az év végén a munkáltatók mindig panaszkodnak, hogy milyen magas a minimálbér-emelés. Aztán csak megoldják valahogy a bérfejlesztést. A politika így működik: a háttérben biztos, hogy a gazdasági szereplők már most megkeresik a jelölteket azzal kapcsolatban, hogy nekik mire lenne szükségük.

 

Kiemelt kép: Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Fotó: Bogatin Bence/Mérce