„Becsület Napja” Budapesten: Éjszaka az erdőben, horogkeresztek és acélsisakok között
Mi történik, ha neonácik ezrei menetelhetnek zavartalanul? A DER STANDARD egy éjszakán át követte az eseményeket.
„A túra célja, hogy megemlékezzünk azon magyar és német katonákról, akik a második világháborúban két és fél hónapon át hősiesen védték Budapestet a bolsevik Vörös Hadsereg ellen” – így invitálják a szervezők a honlapjukon minden évben az érdeklődőket a budapesti „Kitörés Túrára”, amely egy 60 kilométeres vándorlás a Budai Várból egészen a kis faluig, Szomorig.
Hogy kiket vonz ez az esemény, az ezen a felhős februári szombaton is megmutatkozik. A vár nyugodtabb, északi részén, a Kapisztrán téren több száz méteres sor alakul ki. Újragyártott Wehrmacht-egyenruhás férfiak birodalmi sasokkal és SS-rúnákkal, bombázódzsekis szkinhedek mellett, túrabotos, funkcionális ruházatba öltözött kirándulók szomszédságában. A pólókon „White Pride” és „Die Alte Garde” (A régi gárda) feliratok, a dzsekiken a „Fekete Nap” szimbóluma látható. Egy segítő túlkiabálja a tömeget: „A 60 kilométeres távra mindenki balra álljon sorba!”
A legtöbb résztvevő kendővel maszkírozza el magát a szeméig, kamera ugyanis akad itt bőven. „Húzzál el!” – támad rá egy keletnémet akcentussal beszélő fiatalember egy újságíróra, aki közelebb merészkedik, és a saját kamerájával kezdi el tolni őt. Mellette egy barátja nevet, aki korhű Wehrmacht-katonának van öltözve.
Magánrendezvénynek álcázva
A DER STANDARD elvegyült a vándorlók között, hogy dokumentálja, mi történik, amikor Európa egyik legnagyobb neonáci találkozója zavartalanul zajlik le.
1997 óta minden év februárjában Európa-szerte érkeznek jobboldali szélsőségesek a magyar fővárosba az úgynevezett „Becsület Napjára”, hogy az 1945-ben elesett náci katonákra „emlékezzenek”. A „Kitörés Túra” a program központi eleme, amelyet hivatalosan privát sporteseményként deklarálnak olyan szélsőjobboldali hálózatok, mint a Légió Hungária, a Blood & Honour és a túraszervező Börzsöny Akciócsoport.
Mielőtt a Várból leereszkednének és a hegyek felé vennék az irányt, minden résztvevő nagyjából tíz eurónak megfelelő összeget fizet a rajtnál, és kap egy „emléklapot” – egy kis füzetet, amelybe a 60 kilométeres útvonal mentén található állomásokon pecséteket gyűjthetnek. Mint egy kincskereső játék, csak itt a pecsétek NS-szimbólumokat ábrázolnak.
A hangulat lefelé menet egyre oldottabbá válik. Egy feltűnésmentes, sötét túraruhát viselő nő magyarázza a kísérőjének: próbálta megértetni a médiával, hogy itt csak történelmi emlékezésről van szó.
„Hálózatépítés a cél”
A katonai ruhás fiatal keletnémetek csoportja is megnyílik egy kicsit a Vár alatti parkban – ketten közülük acélsisakot viselnek. Amikor egy rendőrkutya ugatni kezd az út szélén, egyikük megjegyzi: „Biztos cigányszagot érez.” Nevetnek. „Hát igen, kevés a német körülöttünk.” Egyikük hozzáteszi: előző nap óta tudja, hol vannak a városban a „kanákok” (rasszista kifejezés a bevándorlókra). Egy futó szalad el mellettük. „Ő biztos megcsinálja hat óra alatt” – kommentálja valaki. „De mi csak megyünk. Kedves embereket akarunk megismerni és hálózatot építeni.”
Később elcsendesedik az útvonal, a csoportok széthúzódnak. Egészen addig, amíg hirtelen ismét zajos nem lesz minden. A város szélén, egy lakóutcában a magyar szélsőjobboldali párt, a „Mi Hazánk” állított fel egy nagy kocsit transzparensekkel. Hősi zene dübörög a hangszórókból, a segítők szórólapokat, golyóstollakat, hűtőmágneseket és zsemlét osztogatnak. Egy férfi mikrofonba mondva kíván „csodálatos Kitörés túrát”.
A túra szervezői azt állítják, a rendezvény nem politikai, és az ilyen jellegű megnyilvánulások nem megengedettek. Aki azonban körülnéz, az ellenkezőjét látja. Ott van például egy fiatalember katonai kosztümben és acélsisakban, rajta a felirat: „Der dritte Weg” (A harmadik út) – egy neonáci törpepárt Németországban. Egy másik férfi a párt dzsekijét viseli „Nemzeti, forradalmi, szocialista” felirattal. A „Junge Nationale” felirat is feltűnik pólókon és hátizsákokon.
Az első pecsételő állomásnál, egy kis templom mellett egy férfi várakozik teljes SS-tiszti egyenruhában, puskával a kezében. A résztvevők sorban állnak egy közös fotóért, mintha csak egy turistalátványosság lenne.
Pózolás sírmécsesekkel
A rendezők azonban intenek: haladjanak tovább. Egy vasúti sín melletti út következik, egy régi vonat halad el. Egy német nyelvű vándor a 19. századi kelet-európai vasúthálózatról magyaráz a társának. „Azt jól megcsinálta a zsidó” – mondja a férfi, akinek hátizsákján havasi gyopár jelvény látható. Egyébként is szívesebben van Kelet-Európában, mint Nyugaton – az „iszlamizáció” miatt. „Ezt magunknak főztük ki” – vélekedik a „havasi gyopáros” vándor.
Kevéssel ezután, egy erdőbejárat előtt összesűrűsödik a tömeg. Sokan pihenőt tartanak és előveszik a fejlámpáikat. Ezek kötelezőek az éjszakai szakaszon.
A lámpák fényében feltűnik az első síremlék, tucatnyi sírmécsessel körülvéve. Néhányan maguk is mécsest gyújtanak. Egy teljes Wehrmacht-szerelésben lévő férfi vigyázzban állva szalutál. Egy csoportképnél egy másik férfi náci tisztelgésre emeli a karját.
Aztán kilométereken át tart a sötétség. Hegynek fel, hegynek le, sár a bakancsok alatt. Az emberek kevesebbet beszélnek, a hideg bekúszik a ruhák alá, az utak elkeskenyednek. Időnként síremlékek az út szélén: „Ismeretlen magyar katona, 1945.”
A következő ellenőrzőpontot már messziről hallani: egy hangszóróból katonai indulók szólnak. A látvány sokakat meglep: egy hatalmas piros horogkeresztes zászló van kifeszítve két fa között. A legtöbben, akik itt áthaladnak, mégis megállnak egy fotóra; egy fiatal nő szelfizik magáról és a családjáról.
Fotók fegyverekkel
A következő állomásnál egy múzeum lőfegyvereket állított ki – nem működőképesek, de elég valódinak tűnnek a pózoláshoz. Egy fiatal srác az egyik fegyvert a kamera elé tartja.
Kevéssel a 25. kilométer előtt ismét meredek emelkedő következik. Egy félreeső dombon, fák, katonai sátrak és tűzes hordók között ér véget az út azok számára, akik csak a rövid távra neveztek be. A pecsételő standot SS-jelzésekkel ellátott pólók „díszítik”, a háttérben ismét egy horogkeresztes zászló.
SS-egyenruhás férfiak pecsételik az emléklapokat, egy második világháborús stílusú rádió harcias hangokkal festi alá az egészet. Egyesek itt ünneplik a célba érkezést, mások még a felénél sem tartanak. Ők egész éjjel, egészen a kora reggeli órákig vándorolnak tovább. Senki nem fogja megállítani őket.
Különösen nem az ellentüntetők, akik eddig minden évben baloldali demonstrációt tartottak a Várban. Ez az idei évtől másképp van.
Alig tíz nappal az idei menet előtt Maja T.-t Budapesten első fokon nyolc év börtönre ítélték. A németországi baloldali aktivistát azzal vádolják, hogy a 2023-as Becsület Napján egy antifasiszta csoport tagjaként neonácikat támadott meg és sebesített meg. Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője üdvözölte az ítéletet, és „antifa-terroristának” nevezte Maja T.-t. Ennek következtében 2026-ra minden baloldali ellentüntetést betiltottak Budapesten.
Néhány órával a Kitörés túra rajtja előtt, egy Duna-közeli kis parkban mégis összeült mintegy 30 ember, aktivisták és antifasiszta szervezetek képviselői. Jelen volt az osztrák KZ-Verband (Koncentrációs Táborok Túlélőinek Szövetsége) és Wolfram Jarosch, Maja T. apja is. A sajtótájékoztató még fél óráig sem tartott, amikor a helyzet megváltozott. Körülbelül 70 magyar rendőr vonult fel és vette körbe a jelenlévőket, igazoltatták őket és ruházatátvizsgálást tartottak. Tiltott rendezvényről van szó – jelentette ki egy rendőrnő.
Osztrákok rendszeresen jelen vannak
A neonácik vándorlása nem az. Már többször is előfordult, hogy a „Becsület Napja” résztvevői között rendszeresen feltűntek osztrák személyek Gottfried Küssel szélsőjobboldali környezetéből, a „Division Wien”-től és az Identitárius Mozgalomtól.
A STANDARD megkeresésére az osztrák külügyminisztérium közölte: „Az esemény ismert számunkra. Ezzel kapcsolatban jelenleg nincs kapcsolatfelvétel a magyar hatóságokkal.” A résztvevőkről nem áll rendelkezésükre információ.
A 25 kilométeres állomás sátrában mosolygós, SS-egyenruhás férfiak kolbászos zsemlét és teát osztanak. A vándorok zsebében ekkor már ott lapul a pecsétes füzet, tele olyan szimbólumokkal, amelyek Magyarországon kívül büntetendőek lennének. Egy német párosnak mindez még kevés is. „Sokan csak úgy átgyalogolnak itt” – mondja az egyikük és rázza a fejét. „Pedig az ember a megemlékezés miatt van itt.”
