A Tisza február 7-én mutatta be részletes választási programját. A kormányváltásra legesélyesebb ellenzéki párt mások mellett a társadalom adóztatása és a transzferek területén is javítana a jelenlegi kormányzat politikáján. De vajon milyen mértékben változna az emberek helyzete? Hol várhatunk átfogó reformokat, és mivel marad adós a párt? Az alábbi elemzésből kiderül!
A Tisza kampányában az adópolitika központi szerepet játszott az eddigiekben, nem függetlenül attól, hogy a kormányzati „tájékoztató” plakátokon úton-útfélen a Tisza-adó nevű fiktív adónemet (rendszert?) olvasgathatjuk. Többek között ennek köszönhetően régóta igyekszik kommunikálni a párt, hogy ők aztán senkinek az adóját nem növelnék, Magyar Péter nyári országos turnéján rendszerint felmerült ez a kérdés, és még ha nem is ilyen mértékben, de a társadalmi transzferekről való gondolkodását is megismerhettük.
Eddigi döntéseiből, valamint a program sorait – és a sorok között – olvasva már élesebb képet alkothatunk arról, kinek és hogyan kedvezne a párt. Azt már korábban megírtuk, hogy a személyi döntésekből – mint például Kapitány István és Orbán Anita leigazólása a multis csúcspozíciókból – elsősorban vállalkozásbarát politika olvasható ki. Na de hogyan hatna ez a gyakorlatban a dolgozók – és nem dolgozók – anyagi terheire? Ha a konkrétumokat nézzük – bár jó az irány – előzetes várakozásaink helytállónak bizonyultak.
Lássuk hát azokat a bizonyos konkrétumokat! Adócsökkentés és konzerválás: felemás kedvezmény a dolgozóknak
A programban hangsúlyos pont az adórendszer átalakítása, beleértve a jelenlegi egykulcsos személyi jövedelemadó eltörlését, többkulcsos adórendszer bevezetését. Kritizálják, hogy jelenleg adózni kell a minimálbér után, és helyesen tematizálják a problémát, miszerint „[a]z adórendszer nem igazságos, a munkavállalókra aránytalanul nagy terhet rak. A magyar munkavállalók általában is többet adóznak, mint más országokban, és az alacsony jövedelműeket ezek a terhek még a magas jövedelműeknél is jobban sújtják”.
A minimálbér megadóztatásának problematizálásához képest érdekes eleme a vállalásoknak, hogy a minimálbért terhelő 15 százalékos szja-t 9 százalékra csökkentik. A Tisza ajánlata a további sávokra a következő:
- A mediánbér alatt keresők (jelenleg évi 625 ezer forint havi bruttó jövedelemig) szintén kevesebb adót fizetnek majd:
- 420 ezres fizetésnél havi 15 ezer forint megtakarítás,
- 500 ezres fizetésnél havi 10 ezer forint,
- 625 ezres fizetésnél havi 5 ezer forint marad pluszban.
- A mediánbér felett keresőknek marad a 15%-os szja.
- A TISZA semmilyen munkabért terhelő adót nem emel.
Az irány jó, a részleteken azonban lehetne még dolgozni. Egyrészt jól látható, hogy az egykulcsos jövedelemadó igazságtalan, ahogy a Tisza programja is megjegyzi. A sávozás azonban korántsem nevezhető bátornak. Ahogy Büttl Ferenc korábbi, progresszív szja mellett érvelő cikkében hozott példájából is kitűnik, ennél jóval magasabb adókkal is lehet terhelni a magasabb fizetéseket anélkül, hogy összeomlana az ország. Ez igazságosabb közteherviseléshez vezethetne, és míg a magasabb adókulcsok miatt sem kellene nyomorogniuk a magas keresetűeknek, nagyobb összeg folyna be a közszolgáltatások finanszírozására.
Magyarországon ma azonban nem lehet adóemeléssel kampányolni, pláne választást nyerni.
A Fidesz eleve azzal támadja Magyar Pétert – akár igaz, akár nem – hogy adókat emelne. Bár nem ismerjük a Tisza támogatóinak pontos társadalmi összetételét, jellemző azonban, hogy minél nagyobb településen lakik valaki, annál inkább támogatja a pártot. Ez pedig korrelál a jövedelmi viszonyokkal. E tekintetben kampányszempontból katasztrofális hatása lenne a magasabb jövedelműek adójának emelésének – mégiscsak nehéz azzal érvelni, hogy „megemeljük az adódat, cserében jobb lesz az állami egészségügy és a vasút, amelyeket úgysem használsz”. Ezzel szemben a jellemzően kisebb településeken élők szimpátiájának megnyerésével bővíthetik szavazóbázisukat.
A mérleg: adókedvezményeket vagy támogatásokat kapjanak a családok?
Magyarországon az szja mellett úgyszintén problematikus a családi adókedvezmények rendszere. Sajnos azonban ennek átalakítását tekintve is félmegoldást látunk. Helyes dolognak tűnhet növelni az adókedvezményeket a rászorulóbb családok számára, itt is kitűnik azonban, hogy a magasabb jövedelmű szavazók bizalmát sem szeretnék elveszteni.
A családi adókedvezmények rendszere ugyanis alapvetően a magasabb jövedelműeket támogatja, tekintve, hogy minél magasabb az adóalap, annál többet lehet leírni belőle. Annak pedig, hogy a rászorulók vegyék őket igénybe, sokszor eddig sem a kedvezmény mértéke volt az akadálya, hanem hogy elfogyott az adóalap.
Azt sem szabad elfelejteni ugyanakkor, hogy a rászorulóbbak is részesülnek nominális növelésben. Mint programjukban írják,
- Duplájára emeljük a családi pótlékot.
- Duplájára emeljük az anyasági támogatást.
- Duplájára emeljük az időskorúak járadékát.
- Duplájára emeljük a GYES-t és a GYET-et.
- 50%-kal megemeljük az otthonápolási díjakat.
Ezek szépen hangoznak, de mire elegendők? Egyáltalán elérik-e korábbi reálértéküket?
A családi pótlékot 2008 óta nem emelték. Ez idő alatt, bár korábban sem volt egetrengető összeg, immáron teljesen elértéktelenedett, pedig ez az a normatív, magyarán keresettől független támogatás, ami épp a legalacsonyabb jövedelmű családok számára jelent valódi támogatást. A duplázás persze jól hangzik, azonban nézzük meg, mekkora összeg járna, amennyiben a 2008-as reálértéket szeretnénk visszahozni – ez esetben ugyanis már látszik, hogy kerek számok helyett képleteket lenne érdemes használni, illetve fontos, hogy a pótlékok összegét az értékállóság érdekében legalább inflációkövetővé kellene tenni. Noha a rászorulókat jobban sújtja az élelmiszerárak növekedése, mint a tartós fogyasztási cikkeké, az egyszerűség kedvéért számoljunk a 2008-hoz képesti maginflációval – ami 116,3 százalék az inflációkalkulátor szerint. A családi pótlék összegét egy bonyolultabb formula alapján számolják ki, kezdjük is ezzel.
Hány gyerek után mennyi most a pótlék, és mennyi járna a Tisza javaslata, és mennyi az inflációkövető emelés esetén?
- egy gyermek után: 12 200 vagy 24 400 helyett 26 389 forint,
- egy gyermek után, ha egyedülálló neveli: 13 700 vagy 27 400 helyett 29 633 forint,
- kettő gyermek után: 13 300 vagy 26 600 helyett 28 768 forint,
- kettő gyermek után, ha a szülő egyedül neveli: 14 800 vagy 29 600 helyett 32 012 forint,
- három vagy több gyermek után: 16 000 vagy 32 000 helyett 34 608 forint,
- három vagy több gyermek esetén, ha egyedül neveli valamelyik szülő: 17 000 vagy 34 000 helyett 36 771 forint,
- súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg gyermek esetén: 23 300 vagy 46 600 helyett 50 398 forint,
- ha súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg a gyermek, és a nevelő egyedülálló, akkor a havi családi pótlék összege 25 900 vagy 51 800 helyett 56 022 forint,
- nagykorú, fogyatékkal élő gyermek után pedig 20 300 vagy 40 600 helyett 43 909 forint.
Mint láthatjuk, a Tisza javaslata és az inflációval korrigált összegek között nincs olyan nagy különbség. Azt azonban szintén nem szabad elfeledni, hogy ha összehasonlítjuk a családi pótlék összegeit, akkor már egészen más számokat kapunk. Ha ugyanis a fizetésekhez viszonyítva nézzük meg a támogatások összegét, akkor azt láthatjuk, hogy míg a Fidesz kormányzása alatt 2010-ben a nettó átlagkereset 9 százalékát tette ki a családi pótlék összességében, 2024-ben már mindössze csak 3,5 százalékát. Ha pedig a költségvetéshez viszonyítjuk az arányokat, ott még durvább a különbség: 4 versus 0,75 százalék. Magyarán, noha nominálisan nagy a változás, a jelenlegi arányuk nemhogy az inflációt nem érik utol, a bérek változásához és a költségvetési arányokhoz képest is jelentősen elmaradnak a korábbiaktól.
De a többi beharangozott emeléssel is adódnak problémák. Egyrészt a jelenlegi összegek nevetségesek – lehetnének, ha nem inkább tragikus lenne, hogy nyomorban tartják az embereket. Másrészt a duplázással is – hasonlóan, még ha nem is a fenti mértékben – el lennénk késve. Ahogy sajnos az inflációkövetés sem szerepel a róluk szóló szövegrészekben, így csak reménykedhetünk abban, hogy az elértéktelenedés felismerése együtt jár a reálértékek hosszú távú fenntartásának szándékával.
Nyugdíjasok, fedélzetre!
Ősöreg toposz, hogy az elöregedő társadalomban meg kell nyerni a nyugdíjasokat a választások megnyeréséhez. Nem véletlen, hogy a Fidesz rendszeresen biztosít – ha más nem, szimbolikus – kedvezményeket az időseknek, így az sem csoda, hogy a Tisza is kitér helyzetükre. E tekintetben egyelőre nem állnak rózsásan.
A Medián decemberi felmérése szerint a Tisza enyhén előzte a Fideszt, de a különböző társadalmi csoportok között jelentős eltérések voltak a településméret – minél nagyobb, annál tiszásabb –, a végzettség – minél magasabb, annál tiszásabb – és a korcsoport – minél idősebb, annál fideszesebb – terén is.
Összességében kijelenthetjük, hogy – amennyiben megvalósulnak a vállalások – jobb lenne a nyugdíjasoknak egy esetleges Tisza-kormány alatt.
A Tisza már korábban nyilvánosságra hozott nyugdíjasprogramjának fő pontja, hogy 120 ezer forintos minimálnyugdíj mellett sávos emelést hajtanának végre efelett. Ezzel összefügg, hogy ígéretük szerint a nyugdíjak követni fogják a bérek alakulását. Azt is bejelentették emellett, hogy megtartanák a 13. és 14. havi nyugdíjat – amennyiben ezt nem hangsúlyoznák, keményen ki lennének téve a kormány támadásainak. A nyugdíjasok számára fontos, nem pénzbeli támogatásokat is tartogatnak:
- havi 250 ezres nyugdíj alatt évente 200; 250 és 500 ezer között pedig évi 100 forintot kapnának emellé SZÉP-kártyán,
- növelnék az otthoni ellátásban foglalkoztatottak számát, és kiterjesztenék az otthonsegítő hálózatokat,
- 20 000 nyugdíjasotthon-férőhelyet adnak át,
- a nők40 program mintájára a férfiak40 számára is megteremtik a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét,
- másfélszeresére emelik az otthonápolási díjat, ami így megkönnyíti az idősek hozzátartozóinak, hogy ápolhassák őket.
A nyugdíjemeléssel a Tisza elérné, hogy szinte minden nyugdíjas legalább „nagyon szűkösen” megélhessen, ez alól mindössze az egyedülálló minimálnyugdíjasok lennének kivételek – ami persze jóval kevesebb, mint ahányan jelenleg nyomorognak, de elgondolkodtató lehetne a programalkotók számára.
Ahogy az is, hogy az otthonápolás díjának felemelése jó irány, de valójában a gondoskodási válság problémáját nem oldja meg. Ahogy a Mércén többször is beszámoltunk róla – például itt – az otthonápolók számára a minimálbérnek megfelelő juttatásra lenne szükségük a megélhetéshez, tekintve hogy amellett nagyon nehéz dolgozni, pláne olyan bérért, amivel el tudják tartani háztartásukat. Az a fontos követelés is csak részben talált értő fülekre, hogy az otthonápolás után is járjon nyugdíj – ami jelenleg csak 20 év bejelentett munka után jár.
Itt pedig meg is érkeztünk egy másik fontos kérdéshez. Miszerint az időskorúak járadékának megduplázása mindössze 113 880 forint lenne havonta – a legmagasabb összegben részesülőknek, a többieknek még ennél is kevesebb. Ez persze jobb, mint ami most van, de ugyanaz a kérdés: akinek nincs 20 év hivatalos jogviszonya, azt azért mégiscsak az út szélén hagyjuk? Kicsit nyersebben: ők továbbra sem érdemlik meg, hogy legalább a nagyon szűkös megélhetést megengedjék maguknak?
Tömjük be a lyukakat, kapcsozzuk össze a réseket, de a hajó maradjon?
A Tisza programjából összességében látszik, hogy a rendszer fenntartására koncentrál: megpróbálja megmenteni önnön ellentmondásaitól, még mielőtt azok teljesen szétfeszítenék.
Alapvető struktúrákon azonban nem változtat, csak finomhangol – és nincs ez máshogy a dolgozókat sújtó adók és a társadalmi transzferek, vagyis az egyes társadalmi csoportok között átcsoportosított források területén sem.
Másrészről, a megduplázzuk, megmásfélszerezzük, 200 ezer, stb. értékek bár fontos összegeket növelnek meg, szép, kerek, hangulatjavító számok. Legalábbis nem látszik, hogy végeztek volna pontos számításokat, hogy adott élethelyzetben lévő csoportoknak mekkora összegekre lenne szükségük, és a „mindenki éljen legalább létminimumon” jelszó mintha mégsem vonatkozna mindenkire. A közmunkások bérét „lassan” növelnék, de milyen lassan és mekkorára? Eléri a minimálbért, vagy az alacsonyabb díjazás továbbra is „motiválni” fogja őket, hogy visszatérjenek a munkaerőpiacra? Szép dolog megemelni az otthonápolási díjat vagy az időskorúak járadékát, de hogyan fogja ez számukra biztosítani legalább a létminimumot?
Ha látják, hogy szükség van a célzott támogatások emelésére, akkor miért operálnak továbbra is adókedvezményekkel akár olyanok számára is, akiknek nincs rá szükségük?
Ez minden bizonnyal a társadalmi igazságosság jobboldali szemléletéből fakad. A progresszív jövedelemadó kétségkívül fontos előrelépés lenne – amely mellett még Adam Smith, a kapitalizmus fontos korai gazdaságfilozófusa is érvelt. Az, hogy az embereknek meglegyen a képességük és lehetőségük, hogy hasznos munkát végezhessenek – legalábbis a tőke számára hasznosakat – szintén nem különösebben forradalmi gondolat. A Tisza derék jobboldali pártként most is ezt képviseli – miszerint javítsuk meg az adórendszert, a juttatásokat és még kismillió más rendszert, hogy hatékonyabban dolgozhassanak a polgárok a tőke javára, és a fogyasztás is jobban pörgethesse a gazdaságot.
A Mércén több szempontból vizsgáljuk a Tisza programját. Legutóbb a lakhatási kérdéseket tárgyaltuk, előtte pedig a párt romákhoz való viszonyát, és további elemzésekkel is készülünk még.
